2. fejezet

Nagyon szépen köszönöm a komikat! Ez a rész megint egy könnyedebb lett, de a következő már izgisebb lesz! xDD 

Trixi: Én köszönöm eme megtiszteltetést, hogy írtál! Gondoltam, hogy tetszeni fog majd! nagyon szépen köszönöm! :D 

Dorinaa: Nagyon szépen köszönöm! :D 

Stefii: Hát hogy kivel jön össze, azt még nem lőném le, de remélem nem haragszol érte, hogy nem mondom el! megoldjuk majd mi! Én is szeretleeek! ♥

K. Vikii: Háháhá!  Ez de jó már! Örülök, hogy ennyire sikerült rátalálnod a blogomra! ez tényleg nagyon jó! Háháh! :) 

Izii: Húha... hát... én is ettől féltem, hogy majd mindenki ezt gondolja, és senki sem olvassa majd, de örülök, hogy tetszik! 

Zsófii: Nagyon szépen köszönöm, ez nagyon kedves! :D És remélem a többi is tetszeni fog! 

Bogi: Kb. én is ilyen vagyok, de csak nagy ritkán, szerencsére. Óhh... hát azért én sem fogalmazom annyira jól! 

Ha ő itt van, én levegő vagyok...

A mozdulatsorok kecsesen követték egymást, minden a maga értékrendjében bontakozott ki. Annyira jól esett újra csak pörögni, fogni, a mozdulatok rabjaivá esni. Egy nagy pörgést csináltam, mikor megpillantottam az ajtónál azokat akikre soha nem gondoltam volna. hirtelen megálltam, és rájuk néztem, majd csak kinyomtam a zenét. Mind a hatan engem figyeltek, én pedig őket néztem. Furcsa volt... De mit keresnek itt? Hiszen csak a jövő héten kell haza jönniük.

- Nagyon sajnálom... Nem akartam veszekedni veled! - jött oda hozzám Liam.

- Én sem! - motyogtam.

Zavarban voltam, lehajtottam a fejemet, főleg ahogy megláttam Daniellet is. Majd hirtelen két kezet éreztem magam körül, és bátyám illata csapott meg. Elmosolyodtam, lehunytam a szememet és csak öleltük egymást.

- Hoztam valamit! - nézett rám.

- Ha azt mondod, hogy őket és nagyon megverlek! - röhögtem.

- Nyugi nem, majd otthon megmutatom.

Elmosolyodtam, aztán pedig ők is közelebb jöttek hozzánk. Soha nem volt alkalmam velük találkozni. Mert amikor ők nálunk voltak, én vagy nem tudtam erről, vagy éppen az erdőben lófráltam. De most végre alkalmam van erre is.

- Hát ők itt a srácok, Louis, Harry, Zayn és Niall. Srácok ő itt a húgom Sarah! - mutatott be nekik.

Könnyeden kezet fogtam velük, de a zöld szempár láttán, egy kis pillanatra meg ragadtam. Hirtelen ezer egy kérdés végigszáguldott a fejemben, de gyorsan kapcsoltam, és újra magamnál voltam.

- Ő pedig a barátnőm Danielle!

Vele is kezet fogtam.

- Nagyon örülök, hogy végre találkozunk! - mondta.

- Nálam nem jobban!

Ámulatba ejtett a gyönyörűsége. Haja göndör, szemei barnák, gyönyörű smink, kecses alak, én pedig teljesen jelentéktelennek kezdtem magam érezni. Zavarban voltam, lehajtottam a fejemet, és a hajam végével kezdtem el babrálni.

- Mi ki megyünk, készülj csak össze... - mondta Liam.

Elmosolyodtam, majd amint ők kimentek, én pedig gyorsan felkapkodtam magamra a ruháimat, a cipőmet visszahúztam, majd mindnet beletettem a táskába. Vettem egy mély levegőt, és már mentem is kifelé. Nem nagyon beszéltem senkihez sem. Nem vagyok egy bő beszédes ember. Ha társaságban vagyok általában csendben húzom meg magamat.

Hátra mentünk ahol már két kocsi várt minket. Liam az egyik felé intett, én pedig be is ültem majd a telefonomat kezdtem el piszkálni. felnéztem ilyen-olyan helyekre és próbáltam elterelni a figyelmemet.

- Teknősök? - kérdezte Liam.

- Jól vannak. Lolly ugyan úgy elvan és Lilly is! - mosolyogtam rá.

Hazaérve, anyu és apu a srácokkal volt elfoglalva, nem nagyon zavarta, hogy én nekem annyi minden mondanivalóm lenne.

Mindig ez van. Ahogy a bátyám hazaér én teljesen el vagyok feledve. Bármit is tehetek, nem vagyok én senki, hiszen miért is lennék? Liam az aki híresség, és a csajok bomladoznak utána. Én meg csak lézengek, mint egy halott, és ezért van az, hogy általában én lelépek mikor ő itthon van. És ezt most is így fogom tenni, hiszen anyu még annyit sem kérdezett, milyen volt a suli.

Csendben elvonultam, és duzzogva egyenesen a szobámba mentem. Ledobtam a táskámat, majd úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit a friss levegőre, szokásomhoz híven. Felkaptam Liam egyik pulcsiját, amit még ő adott nekem mikor Londonba kellett utazni, én meg sírtam mert nem akartam őt elengedni. Elmosolyodtam ,ahogy így visszanéztem az egészet magamban. Fogtam a telefonomat és a fülesemet, majd a zsebembe tettem és már mentem is lefelé. Éppen mentem volna mikro anyu kiáltott utánam.

- Mégis hová mész? - kérdezte.

Én rá néztem, de mintha nem tudta volna, hogy hová indulok.

- Ki az erdőbe... - mondtam.

- Dehogy mész! Egész eddig azon voltál, hogy Liam mikor jön... - morogta rám.

- Anyu... - mondtam zavarban.

Észrevettem ,hogy a srácok mind minket néznek, és Liam csak bocsánatkérőn pislog rám. Lehajtottam a fejemet és vártam.

- Semmi de! Most szépen leülsz és itt maradsz!

- Nem! - kiabáltam.

Ha én felemelem a hangom ott már baj van. Soha nem szoktam kiabálni, még veszekedéskor sem, de ha egyszer én kiabálni kezdek ott nincs megállás.

- Elegem van! Ha Liam itthon van engem teljesen elfeledsz. Amíg Liam nem volt sztár én is voltam neked. Amikor nincs itthon velem is foglalkozol, amint hazajön én már nem is vagyok itt! Pedig tudod mennyi mindent akarok neked mondani? Tudod te mennyire vágyok most arra, hogy elmondjam mi volt velem? - kiabáltam. - De nem érdekel, most egyedül akarok lenni...

- Fölfelé, most! - morogta rám.

Én könnyes szemekkel mentem fel, egyenesen Liam szobájába, majd bevágtam magam mögött az ajtót, és csak a teknősei akváriumához ültem le. Kivettem belőle Lillyt, aki az én teknősöm volt, majd  a kezemben dédelgetni kezdtem őt. Mindig is imádtam őt a kezembe fogni, és csak simogatni a páncélját. Ő soha nem félt tőlem, mindig kidugja a fejét. Hirtelen kopogtak az ajtón.

- Hagyjál... - morogtam.

- Nyugi, csak én vagyok! - hallottam meg Liam hangját.

- És Zayn! - mondta egy már mosolygósabb hang.

Én csak ültem, s egy szót sem szóltam.

- Szia Lilly. - csücsült le mellém Liam.

- És a másiknak mi a neve? - jött oda mellém Zayn.

- Lolly! - mondtam. - Az én tekim Lilly... - mosolyogtam.

- Látom a pulcsim azért jól megragadt nálad! - nevetett Liam.

Én csak mosolyogtam, de semmi kedvem sem volt beszélgetni.

- Gyere le, anyu beszélni akar veled, s most tényleg elmondhatsz neki mindent.

Liam visszatette a teknőst majd megölelt, és mind a ketten kimentek. Felsóhajtottam, talán igaza van, és végre beszélhetek én is a szüleimmel. Átsiettem a szobámba, majd a gondosan eltett borítékot előhúztam, mosolyogva végig simítottam rajta, majd a zsebembe csúsztattam és elindultam lefelé. Lent a srácok a kanapén terültek el, a ebédlőbe érve a családom és Danielle is ott ült az asztalnál. Én is leültem.

- Nagyon sajnálom  a kiborulásomat, nem kellett volna... - mondtam halkan.

- Semmi baj, és teljesen igazad van, de most mesélj! - mosolygott anyu.

Egy pillanatra lehunytam a szememet.

- Spanyolból és franciából kitűnően szóbeliztem, matekból is egész jó voltam. A többi is nagyon jól ment, s táncon is volt egy-két dolog! - mondtam.

- Mond! - mondta apu.

Előhúztam a borítékot majd az asztalra tettem.

- Felvettek a londoni balettiskolába. - mondtam.

Lehajtottam a fejemet, de még láttam, hogy anyu idegesen nyitja ki a borítékot. Olyan nehéz volt várni. Anyu olvasta, és fogalmam sem volt, hogy igent vagy nemet fog-e mondani nekem!