47. fejezet

Sziasztok! Sikerül korábban szabadulnom suliból... JEEEH! Na hát a dolgozatokról csak annyit, hogy a balféknek köszönhetően pszichológiából nem írtunk, pedig én arra tanultam egész végig... Szóval kicsit pipa vagyok rá... 
Na de a lényeg.... Hamarosan igen vége. Úgy számolom, hogy szombaton teszem fel az utolsó dupla fejezetet! A címét, és a lényegét nem árulnám el, legyen meglepetés mindenkinek! De most már a várva várt rész! ♥

Dorinaa: Hát az én elképzeltemben gyönyörű! :D 
Stefii: Hát itt van már, csak olvasd a fejit! :D Köszikeee! 
Trixi: Azért akkora poént nem tezsek bele, meg ez nem szappanopera... Azokat röhellem! Én is szeretlek! ♥ Köszi! :) 
Izii: Háháhá! örülök, hogy ennyire bele tudod élni magad a történésekbe! :) 
Zsófii: Júj köszönöm! :D Hát a várva várt rész itt is van! :P 
Bogi: Köszönöm! :) Nekem olyan színátmenetbe annyira nem jönne be... Mondjuk ez az én véleményem! 




Egy csodás nap!!!

/Zayn szemszöge/

A kicsi lányom pár hét múlva fog megszületni, és már rettentően ideges vagyok. Lizzy nagyon jól van, imádja a terhességet, és ugyan úgy intézkedik tovább, vagyis amit tud megcsinál, és segítek neki mindenben. Már mindent megvettünk, és elképesztően kezdek ideges lenni. Kicsit félek, mi lesz ha a kicsi majd itthon lesz. mi lesz ha majd esténként nem fogunk tudni aludni, ha el fogom hanyagolni Lizzyt, nem akarok semmit sem elrontani. Nagyon rossz lenne, ha veszekednénk, azért mert valamire megkért, de én nem tettem meg, pedig nagyon fontos lenne neki. Ez így rossz lenne, de majd kiteszem magam, és segítek amennyit csak tudok.

A nap nagy rézét együtt töltjük vagy a srácokkal együtt. Niall pedig tegnap azt a kérdés forcírozta, hogy tud a kicsi minket elviselni, mert hogy állandóan nevet és a kicsi nem nagyon reagál erre. Ezen persze mindenki csak nevetni tud!

A pici szobája amit a lányok rendezte, és festettek ki, egyszerűen tökéletesen néz ki. Én amint beléptem egyszerűen beleszerettem az egészbe.

- Már vágom, mikor bújik ki a picike! - mosolygott édesen Lizzy.

Feje az ölemben volt, a hátán feküdt. A hintaágyon helyezkedtünk el kényelmesen.

- Én is! Bár egy kicsit tartok is ettől... - vallottam be neki.

- Mitől? - kérdezte.

Felsóhajtottam.

- Attól, hogy valamit rosszul fogok csinálni, hogy mikor szükséged lesz rám, nem leszek itt.

- Jaj Zayn...

Felült, majd felem szemben ült le, és az arcomat kezdte el simogatni.

- Tökéletes apuka leszel. Én bízom benned, sőt tudom! - mosolygott rám.

- Te meg tökéletes anya. Mindig lelket öntesz majd a kicsibe.

Láttam ahogy elpirul, de csak mosolyog. Finoman odahajoltam hozzá, majd pedig megcsókoltam őt.

- Minden a lehető legtökéletesebb lesz! - mosolygott rám.

Én is rámosolyogtam. Felkeltünk, és mind a ketten bementünk a házba, én leültem a kanapéra, ő pedig egyenesen a konyhába ment ki. Éppen bekapcsoltam volna a tv-t mikor kiabált ki.

- Zayn... - kiabálta.

Én felpattantam és már mentem is.

- Hívd a mentőket... - szorította össze a fogait, és a pultnak támaszkodott.

Egyből tudtam mi a helyzet... Egyből kikaptam a telefonomat, majd hívtam is, közben Lizzynek is segítettem. A telefont zsebre tettem, és Lizzyt fogtam.

- Fáj nagyon? - kérdezte, és az arcát simogattam.

- Most nem.... De a magzatvíz már elfolyt... - mondta.

Pár pillanat múlva már hallottuk a mentők hangját. Hamarosan már jöttek is, be, ,majd elvették tőlem szerelmemet, és vitték is, én pedig szorosan a nyomukban voltam.

Ahogy a mentőkocsiban ültünk, végig Lizzy kezét fogtam, és mosolyogtam rá, de belül már remegtem.

Beérve nem mehettem vele, így gyorsan mindenkinek írtam egy levelet, hogy Lizzy a kórházban van, fájásokkal. Amint sikerült elküldenem, már idegesen vártam, hogy mikor mehetnék be. Idegesen járkáltam, mikor szóltak, hogy mehetek. Ahogy léptem már egy csomó gépre rá volt kötve, és már a kék kis kórházi ruhát viselte. Az orvos is bent volt, de hamar távozott. Leültem az ágyához, és a kezét fogtam. Párszor megszorította, és tudtam, hogy ekkor törnek rá a fájások is.

Bő fél óra múlva már az egész csapat besereglett a kórházba. Danielle hozott be ruhákat, és amit kell. Lizzyvel megköszöntük neki, és ők végig jókedvre akarták őt deríteni de nem nagyon ment neki.

- Minden rend? - néztem rá.

Ő hirtelen sírni kezdett.

- Jesszusom, minden rendben van? - pattantam fel.

- Félek.... - törölgette szemeit.

- Nem kell félned, mi mind itt vagyunk.

- De nekem kell megszülnöm... Anyukám ebbe majdnem belehalt... - éreztem, hogy remeg.

- Te nem ő vagy! De százszor erősebb vagy. Hiszen téged az éle nevelt fel. - egy csókot nyomtam a szájára.

Nem telt el sok idő és anyuék is befutottak. Idegesen öleltek meg minket.

Hamar egyre hamarabb jöttek a fájások, és láttam, hogy nagyon nehezen viseli el. Szorította a kezemet, a többiek pedig csak biztattak, őt.

Szólt anyu egy nővérnek, aztán hamarosan hoztak neki valami fájdalomcsillapítót.

- Nagyon jó, szépen ki van tágulva, ha ilyen ütemben folytatódik, akkor egy óra múlva már tolhatjuk is önt a szülőszobába! - közölte vele az orvos.

Én kicsit megijedtem, de nem tartott sokáig. Lizzy azt akarta, hogy Dani menjen be vele, aki elvállalta, és az orvos is megengedte neki.

- Húgi semmi baj nem lesz! - simogatta meg Dani Lizzy haját.

Mosolyogtam csak a megszólításán, de rettentő jó volt látni, hogy ennyire együtt vannak.

Fél óra elteltével újra megvizsgálták, beszéltek vele, majd már mentek is. Mindenkin úrrá lett az izgalom Lizzy pedig nagyon is rosszul érezte magát, vagyis láttam rajta. Izzadt, szemei könnyesek voltak. Amint betolták, idegesen ültünk a szobában, én pedig a folyosón járkáltam, hol pedig kint szívtam el a cigimet. Láttam pár paparazzit, és kamerást, és amint megláttam, hogy felém jönnek, elnyomtam a cigimet, és egyből bementem. Vettem inni, majd amikor felértem odaadtam anyunak. Ő rám mosolygott, én pedig senkivel sem beszéltem.

Egy óra múlva Dani sírva jött be hozzánk, és egyből Liam ölelő karjaiba burkolózott, majd hozzám jött. Rám nézett, az én szívem pedig olyan hevesen vert mint még talán soha.

- Komplikációk... - szipogta.

Bennem egy teljes világ omlott össze. Nem öleltem meg őt, csak mint egy szobor álltam ott, és néztem ki a fejemből. Szemeimet könnyek lepték el. Nem tudtam mit tegyek. Lizzy... Ő még él? ÉS a kicsi? Mi a fene tart ennyire sokáig?

Arrább álltam, és lehuppantam a székre. Szemeimet a könnyek teljesen belepték, mindent homályosan láttam. Könyökömet a térdemre támasztottam, majd a fejemet a kezembe mélyítettem el.

- Minden rendben lesz fiam! - éreztem hátamon anyu simogatását.

***

Két óra telhetett el, engem teljesen megevett az idegesség, de nem mozdultam semmit sem, senkihez sem szóltam hozzá. Majd az orvos lépett be. Én egyből felpattantam és ott is termettem előtte.

- Hogy vannak? - kérdeztem egyből.

- Mind a ketten nagyon jól! Elizabeth nagyon kitartó, és már jól van, hamarosan behozzuk, és a kicsit is!

Nem telt el fél óra mikor Lizzy kezében a kicsinkkel mosolyogva feküdt már az ágyon. Semmi nem látszott már rajta, és mosolygott az örömtől. Én félve mentem oda, majd amikor megláttam a kislányom arcát, az én arcomra is egy hatalmas mosoly kúszott. El sem akartam hinni, hogy ez igaz. Lizzy ott tartja a kezében, és semmi bajuk sincsen. Mosolyognak... És mintha a kicsi Kamilah arcára is mosoly kúszna.

- A miénk... - mondtam.

Leültem az ágy szélére és finoman a kicsi arcát kezdtem el simogatni. Olyan puha és törékeny. Lefényképeztem őket, és hamar meg is osztottam az örömhírt a többiekkel is. Átadta nekem  kicsit, és alig akartam elhinni. A mosoly nem akart lefagyni az arcomról, és vigyorogtam mint egy tejbe tök.

Ez embernek néha olyan érzése van, hogy ő semmit sem tanult, és meg fog bukni, de mikor megtudja, hogy a dolgozata lett a legeslegjobb az osztályban egy furcsa érzés keríti magában az embert... Hát ez még annál százszorta jobb érzés. Végre apa lettem, és a drága menyasszonyom és az egyetlen kicsi lányom is makk egészséges! Ennél jobb már nem is lehetne az életem!!!!