48. fejezet

Sziasztok. Tegnap azért nem hoztam részt, mert alig komizatok hárman! Nekik pedig nagyon köszönöm! Azt hittem ha várok egy napot valaki írni fog de senki sem írt. Nah mindegy. Dolgozom már a következő blogon, de az nem biztos netre fel fog kerülni, de még ebből sok van vissza nem kell aggódni! Kellemes olvasást!

Stefii: Hihihi köszönöm, és még ez a rész és talán ennyi is lesz a szomorkás rész! :) 
Dorinaa: Köszönöm, és én is nagyon sokat nevettem a végén! :D
Izii: Igen, elég borzalmas ez az egész! :/ Köszönöm, és a gyűrű azért odébb van! :)


Újra otthon!

Ahogy hazaértünk, nekem olyan sok szabad percem nem volt. A gépen kipihentünk magunkat, és délelőtt már otthon is voltunk, mind  a ketten lepakoltunk, én pedig már mentem is a suliba, hiszen annak ellenére, hogy kicsit fáradt voltam, muszáj mennem. A harmadik órámra beértem. Befutottam, majd leültem Bella mellé. Eléggé fáztam, hiszen csak egy pántos felső, és egy vékony pulcsi volt rajtam, meg a kabátom, amit beérve levetettem.

- Nem fázol? - kérdezte.

- Egy kicsit. - mondtam. - De most értünk haza, és nem volt időm átöltözni.

- Milyen volt Ghana? - kérdezte az egyik csaj.

- Engem rendesen megviselt, a srácokat is, de azt hiszem én szenvedtem ebben az időben  a legtöbbet.

- A kislány miatt? - kérdezte egy másik.

Picit bólintottam. Szemeimet újra ellepték a könnyek, majd egy végigfolyt az arcomon.

- Jaj... - Bella azonnal megölelt.

Amint a tanárnőnk is bejött mindenki a helyén ült majd már kezdte is.

- Várjunk... Miss Miller, maga nem csak holnap ért volna haza? - kérdezte.

- Korábban jöttünk meg...

- Ez kedves, mármint az, hogy tegnap megjött és ma már itt van.

- Nem. Most olyan fél órája landolt a gép! - nevettem.

- Ez meg még inkább! - mosolygott. - Meséljen milyen volt kint!

- Borzalmas. Ha az ember beszél róla, semmi hatalma nincsen annak. Azt látni kell. A nyomornegyedekben élő emberek, azt kell mondjam, hogy már a látványtól könnybe lábadt a szemem. De az még inkább mikor a beteg gyerekekkel találkoztunk. Nincs oltás ami megmentené őket, egyszerűen minden olyan borzalmas ott. A fiúk sok videót csináltak ott, és... Még ők maguk is sírtak amit ott láttak. Azt hiszem ez egy örök élmény lesz számomra. - mondtam.

- Milyenek voltak az emberek, mikor odaértetek? - kérdezte a tanárnő.

- Amilyen szegények, olyan nagy a szívük. Hihetetlen szeretettel fogadtak minket. A kicsik folyton ott voltak körülöttünk, az emberek barátságosak, és nem zavarta őket, hogy mi nem voltunk olyanok mint ők. bekapcsolódhattunk, az eseményekbe, olyan ételt kaptunk amit ők ettek. Hihetetlen összetartás van bennük.

Többet nem igen kérdezett a tanárnő inkább csak folytattuk az órát. Kicsengetéskor a telefonom is rezegni kezdett, Zayn neve világított rajta.

- Szia Zayn! - szóltam bele, mire a teremben csend ült ki. 

- Szia. Csak annyit, hogy suli után érted megyünk, mert lenne egy kis rádiós szereplés, és téged is hívtak, kifaggatnak minket az utazásról.

- De én... Én csak.. Mármint én... - vakartam a fejemet.

- Ne félj. Itt az ideje, hogy megismerjen az egész világ! - nevetett.

- De nem akarom... Én nem vagyok One Direction. - motyogtam.

- Velünk voltál. Kérlek gyere el. Hidd el jó móka lesz! - kérlelt.

Felsóhajtottam.

- Rendben.

Elmondott mindent, majd letettük.

- Utálom a médiát! - mormoltam. - Csajok amúgy ma háromtól HitsRádióban lesznek a srácok.

- Köszi! - mondták egyszerre.

Olyan unalmasan mentek el az óráim, és egyre csak fáradtabb lettem. folyton a nyakamban lógó nyakláncot piszkáltam. Abana nyaklánca... És még le sem vettem magamról. Nem tudom mi lesz délután vagy, hogy mit kell mondanom, de azért félek ez miatt, de biztosan jó lesz majd.

Iskola után nem beszéltem senkivel sem, hanem egyenesen kimentem, ahol már Zayn várt rám. Mosolyogva mentem oda, és szorosan megöleltem őt.

- Jól vagy? - simított végig arcomon.

- Sokat gondolok rá, de már jobban!

Adott egy csókot, majd beültünk a kocsiba, és már mentünk is. Én út közben kitettem egy képet amin Abanaval vagyunk együtt rajta.

"Nagyon hiányzol... R.I.P Abana! Soha nem feledlek el kicsi lány!"

Elküldtem és a telefont lenémítva a zsebembe tettem el. Ahogy megérkeztünk a rajongók tömegével találkoztam, de Paul is ott volt meg még páran, és segítettek nekünk bejutni.

Sikeres beérkezés után ledobtuk a kabátinkat, és felmentünk az emeletre. Ahol Liam és a többiek is ott voltam és Gemmaval beszélgettek, az egyik rádióssal, akit nagyon szeretek.

- Lizzy, annyira örülök, hogy elvállaltad! - ölelt meg Gemma.

- Köszönöm, hogy meghívtak! - mosolyogtam.

Váltottunk bár szót, majd beültünk. Én Zayn egyik lábára ültem le, és a fülest feltettem.

- Jó délutánt kívánok mindenkinek itt Gemma, és a One Direction, és egy vendég aki nem más mint Elizabeth Miller. Gondolom nem kell elmondanom ki ő, manapság egyre felkapottabb a neve.

Egy kis csend lett.

- Srácok. Délelőtt érkeztetek haza Ghanamből. Sokat twitteltetek evvel kacsoltban de meséljetek, milyen volt.

Harry kezdett el mesélni, majd csak Zayn kezét éreztem az oldalamon, és kicsit hátrább csúsztam hozzá.

- De ezeket leszámítva a legjobban Elizabethet sújtotta ez az út. - rám nézett.

- Mi történt? - kérdezte döbbenten Gemma.

- Volt ott egy kislány Abana, és egy nap alatt olyan szinten belopta magát a szívembe mintha csak a lányom lett volna. Egész nap együtt voltunk, elmesélt magáról mindent, a betegségét... - nyeltem egy nagyot, mert könnyeimmel küszködtem. - Az volt a vágya, hogy táncolhasson velem, és én ezt telejésítettem neki. Az édesanyja már előtt elmondta, hogy bármelyik pillanatban meghalhat. Másnap mikor mentünk a kicsiket megnézni a kórházban... Ő is ott volt, a kezeim között hallt meg...

Könnyek folytak végig arcomon.

- Ez szörnyű... - nyögte ki Gemma.

Letettem a fülest, és csak felkeltem, és halkan távoztam a folyosóra. Nem sokkal ez után a többiek is kijöttek, és Zayn már jött is oda hozzám és megölelt.

- Olyan hihetetlen ez az élet...  - mondta Gemma és ő is megölelt engem. - Ez a nyaklánc is az övé volt?

Bólintottam, és végig azt szorongattam.

- Ne szomorkodj. Minden rendben lesz! - mosolygott rám.

Zayn hamar lenyugtatott, majd én megmostam az arcomat, és visszamentünk. Elfoglaltuk a helyünket és folytatódott is minden.

- Hamarosan Tokió felé veszitek az irányt, izgultok.

- Nagyon, de hihetetlenül várjuk már! - mondta Liam.

- Elizabeth, úgy tudom te is velük tartasz majd, és az iskola?

- Igen velük megyek, és folyamatosan tanulok. Készülök az érettségire, és az év végi vizsgáimra, meg persze a szalagavatóra is.

- Szalagavató, táncolsz majd? - kérdezte Gemma.

- Természetesen igen. - mosolyogtam.

- Mit köztudott balett iskolába jársz, itt mik a vizsgák?

- A végzősök rendezik az év végi műsort, ami annyiból áll, hogy mindenki a maga balett tánctudását adja vissza, és egy külön választható dolgot még hozzátesz, és ez a év végi vizsga!

- Húha. Elég nehéznek hangzik. - mondta Gemma.

- Szerintem nagyon könnyű!  - mosolyogtam.

Még beszélgetett a többiekkel, majd csak már mentünk is, és pont időbe, hogy Zaynnel visszaérjünk a próbára. Kéz a kézben mentünk a suli folyosóján, egészen le a tornaterembe. Beérve, letettük a kabátunkat a padra, majd Luce is odajött hozzánk, és Bella is. Mind a négyen remekül elbeszélgettünk, és Zayn folyamatosan a derekamat karolta át. Hamarosan az öcsém is befutott, aki természetesen Bellával fog majd táncolni. Megölet mindenkit, majd Bella mellé állt. A tanárnő is megérkezett majd mindenki a helyére ment. A múltkori próbán nem ő volt, mert nem volt éppen az iskolában, és most úgy igazán veszik kezdetét a készülődés.

- Maga mit keres itt? - döbbent le a tanárnő mikor meglátta Zaynt.

- A barátnőm partnere vagyok... - mondta kicsit döbbenten Zayn.

- Ohh...

Rám nézett Zayn, én pedig azt hittem mindjárt elnevetem magamat. De nem volt sok időnk erre mert nekiláttunk a próbának. Azt hittem keményebb lesz, mert Zayn mindig azt mondja, hogy nem tud táncolni, de iszonyatosan jól ment neki. Sokkal, de sokkal jobb volt mint hittem, de ennek nagyon örültem.