49-50. fejezet

Sziasztok! itt is az utolsó két fejezet és... nekem nem éppen tetszik de remélem a ti tetszéseteket elnyeri majd. Ma egy elég tevékeny napom volt. Sütisütés, fenyőfa hozás, majd koszorúdíszítés és a szobámba egy kicsike karácsonyfa készítés, és díszítés. Szóval eléggé jó kis nap volt a mai... Remélem nektek is jól telt el! Holnap kapjátok a Karácsonyi részt, amihez csak annyit fűznék, hogy régi-új szereplők lesznek benne, és tudok 1-2 embert akik nagyon örülni fognak majd nekik. Szóval... Aki csak tudja majd olvassa el!

Kellemes Olvasást! ♥

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK AKI A LIVE WHILE WE'RE YOUNGOT OLVASTA, KOMMENTETL, VAGY BÁRMILYEN FORMÁBAN HOSSZÁ SZOLT A TÖRTÉNETHEZ!!!!!!!!!IMÁDLAK TITEKET!! ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Dorinaa:  Hihihi! De hordok, csak én olyan ember vagyok, akit soha sem keresnek telefonon, de mindig a zsebemben kell hogy legyen, mert a táska nem olyan jó hely amikor keresnek, mert állandóan szól a zene a fülembe... és a telefon rezgőn van, és zsebemben jobban érzem ha rezeg! :D

Stefii: Jó elírtam bocsánat... :$ Júúúj. Köszönöm! :D ♥♥♥ De azért a holnapi részt imádni fogod, vagyis erre tippelek... :$ 

Izii: Hát sztem nem olyan nagy dunszt... :/ Akkor örülök, hogy így látod! :D ♥

Pici Mary!!!!

Lassan eltelt egy év. Niall és én együtt élünk, és minden a lehető legtökéletesebb. Boldogok vagyunk együtt, és egy percre sem változtatnék ezen. Az esküvőt még egyáltalán nem tervezzük, mert szerintünk nem is lenne olyan fontos. Rajta ott a gyűrű és rajtam is, ez nekünk már bőven elég. Az utóbbi egy év elég mozgalmasan telik. Megszületett az egyetlenünk Mary Elizabeth, és a lehető legjobban van. Egészségesen fejlődik, és egy nagyon de nagyon boldog kislány. Szerintem nagyon is okos kislány és Luxxal nagyon el szoktak lenni, általában Lux agyonpuszilgatja, és nagyon is édesek együtt. Az elején furcsa volt megszokni, hogy van egy kislány, aki nagyon törékeny, akire vigyázni kell, akiért érdemes reggelente felkelni, akire vigyázni kell nap mint nap. Niall egy pillanatra sem akarta elengedni őt amikor hazahoztuk, de még a kórházban sem. Teljesen beleszeretett a lányunkba, csak úgy mint az anyukája, és a szüleim is. Liam és Danielle remek keresztszülők, és a többiek is remekül foglalkoznak a kislánnyal. Amikor hazajöttem, pár napot itthon voltam majd kimentünk Mullingarba a szüleihez, hogy ők is együtt lehessenek egy kicsit a lányunkkal.

A rajongók eléggé lenyugodtak, és már imádják a lányunkat, aminek én nagyon is örülök. Ma is egy hasonló nap fogja kezdetét venni. Reggel korán keltem, Maryt rendbe tettem, majd ketten voltunk lent, és reggelit csináltam, majd mire végeztem Niall is leért. Kaptam egy csókot, majd egyből a lányért nyúlt. Gyorsan lefényképeztem amint  a levegőben tarja őt, Mary csak nevet rá és Niall is csak mosolyog, majd fel is töltöttem.

"Apa lánya. Ezt a kapcsolt látni kéne, elválaszthatatlanok! Szeretem őket, de nagyon!"

Elküldtem majd félre tettem a telefont, és Niallnek egy tálra készítettem a reggelit, ő pedig csendben leült, majd enni kezdett.

- Ugye, nem rosszalkodott az este? - kérdezte Niall.

- Nyugodt este volt, egyszer kelt csak fel! - mosolyogtam, és a kávémat ittam.

- Nem vagy fáradt? - aggódott miattam.

- Egy picit de nem nagy baj, és te? - kérdeztem.

A kávéba kortyoltam, a másik kezemben pedig a kicsi Mary pihent, aki a bögrémet tapogatta.

- Én nem vagyok fáradt... - sóhajtott fel.

- Ne érezd magad rosszul ez miatt! - mondtam.

Elmosolyodtam, és ő is, majd megittam a maradék kávét, és a bögrét a mosogatóba dobtam. Amíg Niall befejezte a reggelit, én addig megetettem Maryt, és mikor Niall bejött a nappaliba átvette tőlem a picit, én pedig rendbe tettem a konyhát.

Amint megvoltam evvel, rendbe tettem Maryt, felöltöztünk, majd a picit is felöltöztettük és már neki is álltunk indulni a városba. Mary a babakocsiban ült, Niall pedig örömmel tolta, és az arcán egy hatalmas mosoly. Látszott rajta, hogy imádja ezt csinálni, és ahogy az emberek megnéztek minket, még inkább örült.

***

Ma ünnepeljük Mary második szülinapját, és nagyon vidám kislány, és egyre inkább az apjára hasonlít. Gyomra egy feneketlen verem, egész nap pörög és nem bír megállni, és a nevetése igazán édes. Mary és Lux teljesen elválaszthatatlanok lettek. Ha megyünk valamerre általában Lux kezét fogja, és csak mászkálnak. Lux szinte már kishúgként bánik a lányommal ami szerintem nagyon is jó. A mai nap itt lesz az egész csapat, Niall szülei és az én szüleim is. Tegnap jól kifárasztottuk Mary, hogy ma sokáig aludjon. Elég nyűgös volt mikor letettem, de utána úgy aludt mint a bunda. Korán keltünk Niallel. Elpakoltunk lent mindent, majd pedig csak a kanapén pihentünk.

- Ezt nézd. - mosolyogva mutattam neki a képet.

- Ez de aranyos... - kuncogott.

A képen Mary volt, tegnap amikor a hasamon feküdt. Hát igen, nagyon szeret a hasamon aludni, mait nem értek miért, de hát ha szereti, akkor nem tilthatom meg tőle.

Magára húzott, és csak csókolt, én pedig csak engedtem neki. De nem tartott semmi sem olyan sokáig, mert csengettek.

- Megölöm... - morogta Niall.

Én csak nevettem, majd ajtót nyitottam, és Marura köszönt vissza rám, amitől még jobban nevetnem kellett.

- Niall anyukád az! - engedtem be őt, d csak nevettem.

- Oké talán mégsem! - nevetett ő is.

- Mi a baj? - kérdezte Bobby.

Mi csak legyintettünk erre.

Hamarosan mindenki megjött és Mary is felébredt. Én mentem fel hozzá addig a többiek kikészítették a tortát. Fent Mary már a szemét dörzsölgette.

- Anyu... - nyújtotta a két kezét felém.

- Jó reggelt bogárkám. Jól aludtál? - emeltem fel.

Ő csak bólintott.

- Tudod milyen nap van ma? - kérdeztem tőle.

Ő csak megrázta a fejét, hogy nem tudja.

- Ma van a szülinapod kincsem, és eljöttek a nagyiék Liam, Danielle s a többiek is.

- Menjünk!

Tapsikolt a kezeivel.

- Előbb felöltözünk! - mosolyogtam.

Ő már ment is, hogy a ruháját kiválassza, majd a kezembe nyomta őket.

Amikor felöltöztettem, már mentünk is lefelé a többiekhez. Lent mindenki mosolyogva köszöntötte a Maryt, majd a tortát is megkapta, amit önfeledten kezdett el a kezeivel ízlelgetni.

***

Mary már öt éves, és a december is beköszöntött. Éppen öltözködünk, mert Mary már alig bír magával, és ki akar menni szánkózni.

amint kimentünk, és fogta a kis szánkóját amibe beleültette a maciját, majd tolni kezdte, mi pedig Niallel csak mögötte haladtunk. Niallel azt gondoltunk, mikor Mary nyolc éves lesz, talán megpróbálkozunk neki egy kist testvérrel is. Bár már most azt hajtogatja, hogy szeretne, de mi még egy kicsit várni akarunk ezzel.

- Kicsim állj meg... - mondtam neki, de mintha meg sem hallotta volna.

- Mary hallgass anyádra!

Ettől egyből megállt. Annyira szeretem mikor csak az apja szavaira képes bármit is megcsinálni amit mondok. Ez nem zavar vagy valami, inkább jó nézni, hogy ennyire szereti az apját. Megfogtam a kezét, majd átmentünk a zebrán.

- Niall kaphatok egy autogramot? - jött oda hozzánk egy csapat lány.

- Persze.

Elkezdett aláírni, majd láttam Maryn, hogy nagyon menni akar.

- Mi elindultunk.

- Lányok bocsássatok meg de mennem kell.

Megfogta a kezemet, majd elindultunk, amin csak nevetni tudtam. Viccesen nézhetett ki, hogy mi elindulunk, ő meg otthagyja a rajongókat és jön velünk. Hát... Ő Niall, azt hiszem nem is kell őt részletezni. Amikor odaértünk a domboldalhoz, Mary a maciját nekem adta, majd az apjával kezdett el szánkózni. Maryn egyre jobban meglátszik az , hogy kire is hasonlít igazán. A haját és a természetét tőlem örökölte. Barna fürtjei göndörek. A szemei olyan szép kékek mint az apjáé, csak úgy mint a pocakja. Egyszerűen tünemény egy lány, és imádom őt, meg olyan jó nézni ahogy szánkóznak...

50. fejezet

*Mary Elizabeth Horan szemszöge*

Élet a fényűzés után! 

A nevem Mary Elizabeth Horan és 16 éves vagyok. A szüleim Sarah Valery Horan és Niall James Horan. Kicsi korom óta tudom, hogy nem egy mindennapi gyermek vagyok. Igaz a szüleim soha sem terveztek be ilyen korán, de amikor kiderült, hogy már úton vagyok nem váltak meg tőlem. És miért is a szüleim számomra a példaképeim? Azt hiszem nem sok emberben van annyi erő mint az én szüleimben. Anyukám táncosnő, és énekesnő egyben és alig volt 18 éves mikor terhes lett velem, apukám pedig 19, és egy turné előtt állt. Turné? persze hiszen apu a One Direction tagja amire roppantul büszke, és én is. De miért is tartom őket példaképeimnek? Nem hiszem, hogy sok 18-19 éves sztár képes lett volna arra amire ők. Megszülettem, és attól a pillanattól fogva megadtak nekem mindent amit csak tudtak. Nyaralni mentünk, karácsonyra mesés ajándékok, minden nap szeretgetnek, beszélgetnek velem, és tudom, hogy előttük semmilyen rossz dolgot nem kell titkolnom, mert mindent megbocsátanak nekem, segítenek bármi is legyen amiben baj van...

- Mary, azt hiszem ennyi elég is lesz. - szólt rám a tanárom. - Figyelemre méltó azt hiszem.

Mosolyogva elvette tőlem a fogalmazásomat, majd leültünk ás ő csendben folytatta tovább, magában az olvasást. Nem is tudom miért különbözött az enyém a többiekétől. Talán abban, hogy én nem hírségekről írtam a Példaképemről szóló dolgozatot, hanem a szüleimről, akik nekem a példaképeim. Nem tudom vannak-e hozzám hasonló emberek akik ennyire jóban lennének a szüleivel mint én. Lehet azért mert anyu is volt ennyi idős mikor megismerte aput, vagy mert nagyon fiatalon szült és átérzi azt a helyzetet amiben most én vagyok. Azt a tényt leszámítva, hogy híresek a szüleim, az én életem elég nyugisan telik. Persze van, hogy követnek, vagy a fotósok az orrom alá dugják a gépüket de ezt leszámítva a suli és minden más is tökéletes. A keresztapukám, anyu bátya és a keresztanyukám pedig Danielle, akinek a társulatában a mai napig táncolok. Ez az első évem ebben a suliban, a Balett iskolában Londonban ahová ők is jártak. Nekem jelenleg azaz álom, hogy táncosnő lehessek, és ezért most mindent meg is teszek.

A nagybátyáim, és apu, meg keresztapu még mindig ugyan abban a bandában zenélnek, és mai napig őrjöngenék értük a csajok, és szerintem ők is ugyan úgy szeretik ezt csinálni mint anno. Anyu ebben a suliban tanít táncot, és mellesleg engem is tanít, meg még a helyi leghíresebb színházban szokott szerepelni, de ott nem mindig mert nem nagyon hódítja a színjátszás. Inkább táncol, vagy énekel, de legszívesebben otthon van velem, a kistesómmal, és apuval. Igen, van egy kistestvérem Greg akit a világon mindennél jobban szeretek. Ő most nyolc éves, és egy kis des. Nagyon szeretem őt, és ő is engem. Szóval egy nyugodt, kiegyensúlyozott harmónia van a családban amint mások nagyon is szoktak néha irigyelni.

Az óráim eléggé lassan teltek el, már legszívesebben otthon lennék, hiszen apu ma jön haza a turnéról, és az a pár hónap nélküle nagyon is rossz volt. Amikor megszólalt a kicsengetés, én pakoltam, és egyenesen hazafelé vettem az irányt.

Amint a házunkat megláttam, elég sokan álltak ott, de én csak átverekedtem magamat és bementem, majd ledobtam a cuccomat.

- Anyu, apu? - kiabáltam.

- Kicsikém... - láttam meg azonnal aput.

- Apu!

Odarohantam hozzá, és szorosan átkaroltam a nyakát. Ő is átölelt engemet.

- Hiányoztál. - mosolyogtam.

- Te is nekem kicsikém! - mondta majd elengedett.

Bementünk a nappaliba ahol a kisöcsém Greg már játszott valamivel. Leültem a fotelba, majd apu jött oda hozzám.

- Ezt neked hoztam. - mosolygott majd nyomott egy puszit a fejemre.

Átvettem tőle, majd pedig csendesen nyitni kezdtem a nagy dobozta amit kaptam tőle. Mindig szokott nekem valamit hozni, és ez miatt annyira szeretem őt. Volt, hogy már kedvenc táncosomtól hozott valamit, meg ilyenek is amik nekem hatalmas kincsnek számítanak.

Ahogy kinyitottam a dobozt egyből a ruhákat láttam meg. Kivettem és egyesével néztem meg őket, és nagyon örültem mindnek. Apu nagyon jókat szokott hozni, bár azt sem tagadom, hogy anyu keze is benne van ebben néha. A doboz alján egy pici kis fémdobozzal találkoztam.

- Ez mi? - kérdeztem.

- Csak nyiss bele, és megtudod. - mondta kuncogva anyu.

Kivettem majd kicsit félve de belenyitottam, majd tátott szájjal néztem a dobozka tartalmát. A kedvenc táncosnőm aláírása hevert benne, majd amint jobban turkáltam benne egy csomó minden előkerült belőle. A régi balettcipője, amiben állandóan táncolt, pár holmija, és még egy levél is.

- Ezt hogyan sikerült? - kérdeztem.

- Hidd el ők is eléggé ismernek minket. Amúgy meg ismer téged annyira, hogy tudja mennyire szereted őt! - mosolygott apu.

megöleltem, őt, majd pedig a dobozt nézegettem, de fél szemmel azért még anyuékat is néztem. Ők csak mosolyogtak és minket néztek. Apu anyu derekát ölelte át, anyu pedig apunak a lábát fogta. Olyan aranyosan néztek ki együtt. Apu egy puszit nyomott anyu arcára, aki ettől elmosolyodott, és csak aput nézte.

Kicsi koromban is gyakran csinálták ezt, csak egymás tekintetébe bámulnak, de mintha ezzel beszélnének egymással. Ezt mindig irigyelni fogom tőlük. A másik amit nagyon irigylek azaz, hogy soha sem veszekednek.

Egy kis csókot váltottak, majd csak ránk figyeltek újra.

- Gyere Greg...

Fogtam meg a kisöcsém kezét és elindultunk felfelé. Bement a szobájába, én pedig visszalopóztam, hogy meghallgassam mit is beszélgetnek.

- Most egy életre boldoggá tetted... - nevetett anyu.

- Megérdemli. - mondta apu. - Kitűnő tanuló, rossz társaságot kerülni, s tudja, hogy mi itt vagyunk neki.

Kis csend állt be.

- Amúgy képzeld felhívott Elizabeth magyartanárnője.

- És? - aggódott apu.

- Az volt a házijuk, hogy egy fogalmazást kellet írniuk a példaképeikről.  És ő rólunk írt.

Anyu hangján érezte ma mosolygást.

- Ez komoly? Én... - hitetlenkedett apu.

- Jó szülők vagyunk, és... Övé lett a legjobb dolgozat.

Hirtelen apu felnevetett. Én csak mosolyogtam majd felmentem a kisöcsémhez. Behajtottam az ajtót, majd csak az ágyára ültem le. Hamarosan apu jött be.

- Anyu hív le. - mosolygott rám.

Felkeltem majd odamentem hozzá és megöleltem.

- Szeretlek apu! - mondtam.

- És is! - puszilt bele a hajamba.

Elengedtem, majd lementem, hogy anyuval beszélgessek, vagyis amiért ő akar velem beszélni.

- Tessék! - nyújtott nekem át egy bögre teát mikor leértem.

Megköszöntem, és elvettem tőle, majd a kanapéra ültünk le.

- Felhívott a magyartanárod, és elmondta a fogalmazásod mekkora sikert aratott.

- Csak neki... - mondtam és beleittam a teába.

- Kicsim... - csatlakozott apu is hozzánk.

- Mi csak azt akarjuk, hogy... - anyu egy nagyot nyelt. - Nagyon de nagyon köszönjük, hogy így vélekedsz rólunk, s ez nagyon sokat jelent...

- Jaj nehogy sírj. - mosolyogtam, majd odamentem hozzá és megöleltem őt.

- Szeretlek kincsem! - suttogta a fülembe.

- Én is titeket! - mondtam.

Azt hiszem én az életben mindent megkaptam amit kívánni tudhattam. Szülők, akik mindenüket arra teszik, hogy nekem és az öcsémnek jó legyen, hogy szeretnek és becsben tartanak minket. Én pedig csak annyit tudok tenni, hogy szeretem őket, és soha nem okozom csalódást, mert ők megérdemlik!!!!