1. fejezet

Sziasztok itt is az első fejezet. Jó olvasást mindenkinek és remélem komikat is kapok majd! 

Azt itt az elején leszöögezem, hogy Danielle énekhangja Megan Nicole lesz! 

Szép napot, Sziasztok! *.*
A kommentekre a következő fejezet elején fogok válaszolni. 
Pusszy Lizzy! ♥

Ez lenne életem! 

Sziasztok, a nevem Danielle Elizabeth Momsen és 16 éves vagyok. Egy kisvárosban élek Angliában, Bradfordban. Szüleimmel és bátyámmal élek együtt, egy családi nagy kertes házban. Szüleimmel nem éppen felhőtlen a kapcsolatunk. Ez olyan 14 éves korom óta ilyen, azóta amióta megismertem az első szerelmemet. 14 éves voltam, és ők nem akarták, hogy ilyen fiatalon kapcsolatom legyen egy sráccal. Zayn Malik volt a neve, és ő akkor volt 16 éves, és egy nagyon laza srác. Pontosan 9 hónapot voltunk együtt, de aztán vége lett, mert a bandával megnyerték az X-faktort és a zenére akart koncentrálni, így én nem fértem bele a képbe.

Viszont a bátyámmal - Dylannel - roppant jó a kapcsolatunk. Egy évvel idősebb nálam, de végül is osztálytársak is vagyunk, mert ő év vesztes. Kicsi korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Amit csak tudunk együtt csinálunk. Bár az utóbbi pár hónapban elég nehéz mert becsajozott, és kicsit fontosabb most neki a csaja mint én.

Dylan és én, hobbi szinten teljesen egyet értünk. Mind a ketten zenélünk, ő énekel, gitározik, míg én éneklem, gitározom és zongorázom is. Ebben találtam meg azt az életet amire vágytam, és amíg tudom ezt is fogom csinálni. Dylannel közösen zenélünk, és lépünk is fel minden iskolai eseményen. Az iskola meglepően sok dologban támogat minket, és segít, hogy sikeresek legyünk. Ennek okén, a suli alaksorában kaptunk egy részt ahol próbálhatunk is, és ez senkit sem zavar.

A suliban eléggé népszerűnek mondanám magam, hiszen úgy nem tudok elmenni a folyosón, hogy ne köszönnek rám, pedig azt sem tudom kik, vagy ki ő. De ezt leszámítva vannak barátaim akikkel remek a viszonyom. A barátaim: Miriam, Zora, Steven, Paul és David. Miriam és Zora olyan vadak és örültek mint én, úgyhogy nem volt kérdéses, az első pillanattól nagyon jóban lettünk. Steven később csapódott hozzánk, egy kémia kísérletezés folyamán, de velünk is maradt. Mondjuk úgy kicsit nagyon elcsesztünk mindnet és végig nevettük az egész napot. Paul és David a bátyám által csapódott hozzánk. Gördeszkások és amúgy is jó társaság. Mondjuk kicsit beégettük őket mikor elkísérte a csapat őket deszkázni. A lányokkal a rámpa tetején álltunk, énekeltünk és pom-pon csajok módjára szurkoltunk nekik. Jó móka volt, bár nekik nem igazán.

Zaynre visszakanyarodva... Ő volt az első pasi az életemben, és akármennyire is haragszom rá, életem legszebb hónapjait töltöttem vele. A kapcsolatunk egyszerre volt, baráti és szerelmi is. Hiszen ha bármi gondom volt sulival, tanulással ő ott volt és segített amiben csak tehette. Nagyon is szerettük egymást, és én még fel is néztem rá. Hiszen ő azt tette amit a szíve diktált, amire én soha nem voltam képes. De amikor szakítottunk rádöbbentem, hogy én is képes vagyok erre. És azóta két éve telt el, és már tudom mit akarok kezdeni magammal, az élettel.

Otthon van egy külön kis ház a kert leghátsó végében ahol zenélni szoktunk. Ezt a kis házikót anyuék építették ide, hogyha Dylan megszületik apu tudjon pihenni, de végül is nem használták, és mivel én voltam az aki mindig használta így nekem adták. Két szintes, és van bent minden. Szobák, fürdők, konyha, nappali, ebédlő, és minden más. Dylannel viszont fogtuk magunkat és teljesen átrendeztünk mindnet. A nappaliból zenés sarkot csináltunk, a konyhát kibővítettük, hogy egy kisebb asztal beférjen, hol tudjunk majd enni meg minden. A szobákat nem bolygattuk, csak szinte az enyémet. Ugyanis én elhatároztam, hogy itt mint fogok lakni. A szoba az egyéniségemet tükrözi, és valami hihetetlenül jól meg lett csinálna. Persze azért nem itt élem az életem mert végül is bent vagyok a többiekkel, csak jobb itt kint aludni, tanulni meg minden.

Hát akkor most magamról is néhány szót ejtek.

***

Reggel korán ébredtem fel. Kikászálódtam az ágyból, és egyből a fürdőbe vettem az irányt. Letusoltam, majd egy törölközőbe csavartam magam és visszamentem a szobámba. Szokásomhoz híven öltöztem fel, farmer póló és fölé egy laza kardigán. Mivel pár nap múlva egy hatalmas buli lesz a suliban így nagyon senkit sem érdekel a tanulás, mindenki a bulit szervezi. Így nekem a próba az első.

Hajamat kifésültem, és egy kis sminket tettem fel, majd felhúztam a kedvenc tornacipőmet. A gitáromat a tokjába tettem és már mentem is. Úgy döntöttem, hogy ma a kedvenc biciklimmel megyek. Kivettem a helyéről, ami egy fekete BMX volt. Dylané volt még mielőtt a deszkázásra tért. De mivel el akarta adni, így inkább elkértem tőle.

Felpattantam és már tekertem is a suliba. Pár perc alatt ott voltam. Kint már voltak páran. Körbe sem kellett néznem, annyira hangoskodott az én kis baráti társaságom. A hang után, mentem, és hamar David kocsiját láttam meg. A kocsi platóján pedig Zora és Miarm ült, a srácok pedig körülöttük, és láttam, hogy majd meg szakadnak a röhögéstől. Odamentem hozzájuk.

- Sziasztok! - mondtam mosolyogva.

Amint megláttak lefagyott a mosoly az arcukról.

- Mi van? - kérdeztem.

- Dylan beszélni akar veled! - mondta Miriam.

Én is megijedtem. Ha beszélni akar velem az soha nem jelent jót. David-t megkértem, hogy tegye fel a biciklit a kocsijára, amit megengedett, én pedig Dylan után eredtem. Hamar meg is találtam a barátnője Ashley társaságában.

- Beszélni akartál! - mentem oda hozzájuk.

- Igen... - elengedte a lányt és arrébb mentünk. - Én kiszállok, mármint az előadásból. Nem akarok zenélni!

Ledermedtem. De mégis mit jelent az, hogy nem akar zenélni? Véglet abba fogja hagyni? De... Hát persze, Ashely. Ő az oka ennek... Emlékszem már többször kifejtette mennyire utálja, hogy zenél és inkább deszkázzon. Azt hiszem miatta kezdett bele a deszkázásba. Erre megint elcsesz mindnet.

- Most viccelsz? - idegeskedtem.

- Sajnálom húgi, de már nincs benne olyan örömöm mint régen. - meg akart ölelni.

- Ne érj hozzám! Mindent elrontottál!

Szemeim könnybe lábadtak. Minden dal amit éneklünk, az közös dal, csak együtt tudjuk megcsinálni. Mi éneklünk, ő gitározik, én zongorázom. Ez így van rendjén. De miért? Miért engem kell mindig dobálnia? Pár napja is ezt tette. Úgy volt együtt vacsorázunk, az egyik étteremben, de csúnyán pofára ejtett. Ezt elnéztem neki, de ezt már nem.

Könnyek folytak végig az arcomon, elrohantam, egyenesen be a mosdóba. Nekitámaszkodtam a csapnak, lehajtottam a fejem. Most mi lesz velem? Folytassam, vagy ennyi volt? Hirtelen Zayn ugrott, be és amit mondott nekem, akkor mikor majdnem kiejtette magát.

"Bármit dönt eléd az élet édesem, soha ne add meg magad"

A tükörbe néztem. Picit elmosolyodtam. Ekkor Miriam és Zora tűntek fel mögöttem.

- Minden oké? - kérdezték.

- Egyszer el bölcs ember azt mondta nekem: Bármit dönt eléd az élet édesem, soha ne add meg magad!

- Ezt Zayn mondta neked! - mondta Miriam.

- Nem adom fel, ennél több vagyok! - mondtam.

Megtöröltem az arcom és már mentünk is. Az első órám pont ének volt, és éppen Dylannel kéne énekeljek, de nem fogok. Itt az idő, hogy újonnan kezdett életre tegyek szert, és nem Momsen duo hanem Elizabeth néven. A terembe érve, megkértem Pault hogy had üljek mellé, aki boldogan meg is engedte. Hamarosan Dylan is bejött a barátnőjével. Én oda sem néztem csak nevettem a többiekkel. Elővettem a telefonom és twitteltem gyorsan.

"Momsen duonak vége, Elizabeth újraéledt! Köszönöm annak a srácnak aki régen a lelket öntötte belém!"

Majd visszatettem a zsebembe a telefonomat. Steven kezdett el beszélni a One Directionról, vagyis inkább, hogy mennyire idegesíti, hogy a húga ezt nyomatja mindig.

- De Liz képzeld, mutatott egy képet, és a csaj totál olyan mint te. valamilyen Z betűs a csávóka neve...

- Zayn, az exem! - mondtam mosolyogva.

- Nane! - majd ledőlt a székről Paul.

- Srácok hagyjátok már! Vége van ennek az életnek már rá! - mondtam.

- Egy segg a gyerek! - csapott az asztalra Paul.

Én oldalba böktem őt, aki megugrott és leesett a székről. Mindenkiből kitört a nevetés, ő meg csak felvakarta magát és visszaült, majd ő is csak röhögött.

Percek múlva már csengettek is. Mi egy csoportban gyűltünk össze. Miriam és Zora ismerték Zaynt.

- És mi lenne ha most azt a számot énekelném amit Zaynnel írtam? - kérdeztem.

- De... Megígérted, hogy elfelejted őt!

- Tudom, de a számot imádom! - mosolyogtam.

Ők csak felsóhajtottak. A tanár is bejött. Elmondta, hogy a mai órán nem nagyon fog tanítani, csak az a kérdése, hogy maradjunk csendben. Így is tettünk. A z én csapatom azt próbálta kitalálni mit is énekeljek majd. Ami engem nagyon idegesített. Elővettem a telefonom és twittert nézegettem. Amint felléptem majd elájultam a döbbenettől.