2. fejezet

Sziasztok! Ez a napom rohadt jó volt, és.... A hasam még mindig fáj annyit röhögtem! :D Okey nem rabolom az időtöket. Kellemes olvasást! ♥ 

Dorinaa: Hihihih, köszönöm! :D 
Lena: Olyan egyértelmű szerintem! :P 
Stefii: Bocsi, hogy ennyire nem jól fogalmaztam, de örülök, hogy tetszik, és a frissek ugyan úgy lesznek mint eddig.
Izii: Mire emlékeztetnek? Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :D 



Levél.

"A srác ott ült, és engem nézett. Legbelül egyszerűen felgyulladtam, és egy nagyon kicsi múlt azon, hogy ne rohanjak oda és pofozzam szét a fejét. Kezeim ökölbe szorultak, de nem nagyon vette le róla ma szemeit."

Nagyon is rosszul esett, hogy anyám képes ide elhozni, és ilyen barátságosan hozzájuk szólni.

- Azt hiszem én megyek! - morogtam idegesen.

- Nem mész innen sehova kisasszony! - mondta anyu.

Niall is felkelt, de én hátráltam egy lépést.

- Kérlek had beszéljek veled, mindent elmondok... - jött közelebb hozzám.

Hátat fordítottam neki, és kiléptem a bejárati ajtón. Ő követett, majd csak idegesen karba fontam  a kezemet és vártam, hogy végre kezdje amit akar.

- Ott elakartam mondani mindent... A temetőben de te elrohantál. - mondta s végig a talajt nézte.

- Inkább mond. - morogtam oda idegesen.

- Én... Nem tehetek arról ami történt, itthon sem voltam. - mondta.

- Jah persze... - morogtam az orrom alatt.

- Tényleg. Turnén voltam, én is úgy értesültem az egészről. És mikor meghallottam, hogy a öcséd is...

- Niall kérlek ne... - sóhajtottam. - Lehet én is hibás vagyok a vádakkal, de...

- Nem baj. Csak tudatni akartam, hogy én nem ültem a kocsiban. Mert akkor én is kórházban lettem volna utána napokig. - még mindig a talajt figyelte.

Én kicsit elsüllyedtem szégyenemben. Hiszen igaza van. Emlékszem arra a napra mikor a kórházba rohantunk, és ő még ott sem volt. Az összes barátja bent feküdt de ő nem, csak a következő nap jött haza. Én is azt a felettébb érdekes semmit néztem a földön amit ő.

- Sajnálom. - motyogtam.

- Én is ezt tettem volna.

Nem tudtam neki mit is mondjak. Túlságosan is hibásnak érzem magam mert megvádoltam őt, pedig semmi alapja nem volt ennek. Hirtelen két kezet éreztem magam körül, egy arcot a nyakamban, és azt ,hogy most kellemes megnyugvás lesz úrrá rajtam. Én is áröleltem őt, és hagytam, had öleljen meg. Nem nagyon zavart, hisz mikor még jóban voltunk, volt olyan, hogy megölelt. Elengedett, majd mind a ketten bementünk, ahol már terített asztal várt. Nem mondtuk semmit sem, odamentünk, és leültünk. A srác aki elvette tőlem a tálat Niall mellé ült le, majd az apjuk leült az egyik végébe. Az anyjuk hozta be a tálakat, anyu pedig mellém ült le. Kicsit kellemetlen volt a helyzet. Mindenki csendben evett. Nem mertem semmit sem mondani, és a többiek is észrevehették, hogy elég feszült a helyzet.

A desszert fagyi volt, aminek örültem. Csendesen ettem.

- És hogy meg az iskola Aileen? - kérdezte Niall anyja.

- Volt már jobb is. - feleltem halkan. - Bryan halála óta minden sokkal rosszabb...

Nem néztem fel. Éreztem, hogy valaki koccan a lábammal, de csak szorosan fogja a bokámat. Felpillantottam és láttam Niall bocsánatkérő pillantását. Nem mondtam erre semmit sem, csak a fagyim rejtelmeibe merültem bele.

- Hidd el idővel minden meg fog oldódni. Csak hagyni kell. - mondta a másik srác.

- Ez lehet hülyeség lesz, de én Niallön kívül senkit nem ismerek. - pirultam el.

Nem néztem fel, majd egy apró pillanatra felpillantottam.

- Én Niall bátya vagyok Greg. - mosolygott rám a srác.

- Én Bobby, ő pedig Maura.

Én csak bólogattam, és újra a fagyimat ettem. Örültem, hogy már tudom a neveket is. Bár ez nem javított azon a tényen, hogy még mindig reménytelenül kellemetlen az egész helyzet. Amikor végeztem, fogtam a kelyhet és kimentem vele a konyhába. Beletettem a mosogatóba, és hamarosan más is érkezett mellém.

- Gyere adok valamit.

Időm sem volt válaszolni. Niall megragadt a csuklómat, beszólt, hogy felmentünk, majd már húzott is fel az emeletre. Ahogy felértünk balra fordultunk, és az egyik ajtón berántott, majd betette maga mögött az ajtót. Hirtelen csak ott álltam a szobájában. Elég nagy kupi kék falak, a falon egy hatalmas ír zászló, ruhák szerte széjjel, gitár a sarokba támasztva.

- Ide tettem valahová... - motyogta és a turkálni kezdett a fiókjában.

Hamarosan egy elég nagy dobozt adott át nekem. Értetlenül néztem rá.

- Ezt az öcséd szobájában volt. A baleset előtt kaptam egy SMS-t, hogy ha ott vagyok hozzam el, és adjam oda annak akit ő a világon mindennél jobban szeret.

Rám nézett és elmosolyodott.

- Már oda akartam adni, de soha nem tudtunk beszélni. - sóhajtott.

Átvettem tőle a dobozt. Eléggé volt súlya, de nem érttettem miért is tette ezt az öcsém. Leültünk egymás mellé az ágyra. Én óvatosan letéptem a doboztól a csomagolást, majd a tetejét levettem és magam mellé helyeztem le. Elsőre egy levél ragadta meg a szememet a nevemmel ellátva.

"Elizabeth Aileen Wilkinson"

Ezt vettem ki, megfordítottam, feltéptem a borítékot, és a levelet kivettem belőle. Elsőre az öcsém kicsit furcsa írása fogta meg a tekintetemet. Azonnal el is kezdtem olvasni.

"Kedves nővérkém, de most inkább húgom!

Ha a tervem összejött akkor ezt a levelet nem te, hanem valaki más olvassa, de inkább remélem te olvasod. Rosszuk érzem magam amiatt amit tettem, de tudom ez volt a helyes. Szeretlek, hiszen ezt te is tudod. Mindennél jobban. Mindig egymás mellet éltünk, elfogadtuk egymást, és én most is pont úgy szeretlek mint ezelőtt. De most elmondok neked mindent. Úgy volt haverokkal elmegyünk egy kicsit szórakozni, ezért téged is meghívtalak... A terv az volt, hogy a túladagolom magam, és akkor vége lesz mindennek. Emlékszel? Egyszer közösen beszéltük, hogy el kéne paterolni az életből. Remélem ha ezt most te olvasod, minden sokkal jobb, és szebb. Tudod... Csak te voltál aki életben tartott és Niall. Niall a mókamester, te meg a lelkizős, meg persze a húgom aki nélkül egyszerűen nem tudnék élni. Remélem azért valamennyire meg tudtad érteni amit ezzel akartam. És kérlek vigyázz magra ha életben vagy! Szeretlek!!! "

Szemeim könnybe lábadtak a sorok láttán. Észrevettem, hogy Niall is közel van hozzám, és a lapot olvassa. Rá néztem, de csak egy homályos foltot láttam. Kék íriszét még valamennyire ki tudtam venni, majd kezét a vállamon éreztem, amint közelebb ölel magához.

- Nincs semmi baj! - suttogta, és szorosan ölelt magához. - De én még mindig nem értem ezt.

- A szüleink... - szipogtam. - Egy hülye modellvállalatban dolgoztak, apu a modelleket kurta, anyu pedig tisztességes emberként végezte a munkáját. Mindig veszekedtek, és mi ketten csak voltunk, és szenvedtünk. Mindig is szenvedtünk. Anyu rájött apu mocskosságára, és még nagyobb lett a veszekedés otthon, aznap volt a baleset is. - kitört belőlem a sírás. - Anyu elvált aputól, és most itt élünk.

Niall még jobban ölelt magához. Én próbáltam nem sírni.

- Csak sírj. Add ki, jobb lesz tőle! - mondta. - Ha tudni akarod az én szüleim is elváltak, csak ilyen alkalmakon ülünk össze. Van nevelőapám.

- És... - akartam volna valamit mondani, de ő a szavamba vágott.

- Békében váltak el, én és Greg is apuval nőttünk fel.

Nem kérdeztem többet. Kellett pár perc mire megnyugszom, majd csak újra a doboz felé fordultam és Niall is. Matatni kezdtem benne, és egy csomó képet halásztunk elő. Volt amin mi ketten vagyunk, vagy Niallel, de ezeket inkább neki adtam oda. Olyan is volt amin hárman, de olyan jó volt ezeket nézegetni. Sokat nevettem, mert már rég néztem a kis kori énemet. Érdekes volt az egy biztos. 

1. fejezet

Köszöntök mindenkit, a megújult blogon! Remélem sokaknak fog majd tetszeni ez a történetem is, csak úgy mint az ezelőtti három történet. Köszönöm az utolsó fejikhez írt komikat, és jó volt látni, hogy két új ember is volt és jókat írtak! Remélem továbbra is kommentelnek akik már törzsvendégeim, és remélem kapok sok új olvasót is! Még egyszer köszönöm aki eddig velem volt, és remélem maradtok is. De nem rabolom tovább az időtöket, jöjjön hát az első fejezet! 
Kellemes olvasást! ♥ 




Élet...

Úgy döntöttem a mai napomat is veled fogom eltölteni. Csak ketten, én közben a kedvenc könyvedet fogok olvasni neked, és senki sem zavarhat majd meg minket. Még anyu sem... A kedvenc virágodat viszem majd, jácintot, ha gondolod többet is veszek majd, de előtte még el is kellene indulnom itthonról.

Felvettem a fekete nadrágomat, és a fekete felsőmet, amit annyira szerettél rajtam. A válltáskámba eltettem a kedvenc könyvedet, amit anyutól kaptál karácsonyra. Tettem el pénzt is, mivel a virág sajnos nem ingyért lesz. Amint megvoltam evvel, kinéztem az ablakon és megnyugodtam, hogy a anyu már régen elment. Táskával a kezemben mentem le a lépcsőn, majd a konyhába. Nem volt semmi étvágyam, inkább felhúztam a topánkámat, és már mentem is hozzád. Nem siettem, ugyanis te már tudod, hogy megyek. Mindig ugyan akkor megyek. A temető előtt mosolyogva olvastam a feliratot, és léptem oda a már jól ismert virágárushoz.

- Jó reggelt kincsem. A szokásos? - mosolygott rám.

Kedvesen bólintottam neki, majd kifizettem az összeget, a kedvenc virágodat pedig a kezembe adta. Szinte minden napomat itt kezdem, bár hétköznap inkább itt fejezem be. Csendesen lépkedtem a sírok között, majd a síródnál megálltam, mosolyogva olvastam el a feliratot, és könnyek szöktek a szemembe. A virágot beletettem a vázába, a tegnapi adag mellé. Leültem a földre.

- Hiányoztál öcskös. - mosolyogtam. - Hoztam a kedvenc könyvedet!

Kivettem a könyvet, kinyitottam az első oldalon, és már kezdtem is halkan olvasni az Üvöltő szeleket. Mindig is szerette ha én olvasok neki. Mi voltunk azok akik elválaszthatatlanok. Ő egy darabka belőle, és mindig s az marad. Én alig egy perccel voltam idősebb nálad, csak egy perccel, de ez semmi sem volt köztünk. Néha nővéred voltam, néha húgod. Annyira hiányzol... Nem rég mentél el, pár hónapja. De mintha minden nap meg kellene ezzel birkóznom, mintha minden nap az első nap lenne nélküled.

Ez hülyeség igaz? Egy velem egyidősnek mesét olvasni. De te ilyen voltál. Szereted a meséket, mint egy nagy kisgyerek, de téged mindenki szeretett.

Csendesen ültem és olvastam a sorokat, nem törődve a mellettem járókkal, akik néha egy kis mosolyt, néha bosszús pillantást küldtek felém. Engem nem érdekelt senki sem. Végigolvastam mait akartam, aztán pedig csak ültem és figyeltem.

- Szia Aileen... - hallottam az ismerős hangot magam mögött.

 Megfordultam, és tényleg ott állt mögöttem, és még a kisöcsém haverjai. Elfordultam. Nem akartam őket látni. Részben az ő hibájuk, hogy az öcsém itt fekszik. Az idegesség egy pillanat alatt átfutott rajtam, majd felkaptam a cuccaimat és felálltam, leporoltam maga.

- Kérlek ne menj... - kérlelt az egyik srác.

Úgy tettem mint aki meg sem hallja, csak mentem kifelé. Hallottam amint még utánam kiabálnak, de nem érdekeltek. Ők tettek tönkre mindent körülöttem, miattuk van az egész. És még el sem tudtam köszönni tőle, haragban ment el tőlünk. Veszekedtünk, mikor ő dühösen elhagyta a házat, és többé már soha sem láttam őt. Soha nem mondhattam neki, hogy szeretem, soha többet nem aludt velem, mert rosszat álmodtam.

Azóta szoba sem állok velük, de megérdemlik. Nem tudják mennyi mindent vettek el tőlem, és a szüleimtől, hány éjszakát sírtam át, hány reggel mentem úgy le, hogy azt kérdeztem, hogy hol van az én kisöcsém.

Hazaérve anyu már otthon volt.

- Csak hogy megjöttél kincsem! - nyomott egy puszit a fejemre anyu. - Ma este vendégségbe megyünk.

- Remek... - sóhajtottam.

- Tudom, hogy még mindig hiányzik neked. De kérlek légy kicsit boldogabb! - simította az arcomat.

Amióta az én öcsikém meghalt, a családunk széthullott. Azt mondják ha egy családban gond van, egy tragédia összekovácsol mindenkit. Na hát ránk ez nem volt igaz. A szüleim mindig csak veszekedtek, és ilyenkor Bryannel - az öcsém - bezárkóztunk, és csak zenét hallgattunk, kizárva mindent magunk körül. A halála napján apu részegen jött haza és anyut okolta mindenért, megverte anyámét, és nekem végig kellett néznem mindnet. Anyu kórházba került, elváltak, és engem pszichológushoz járattak, de soha nem mentem el. Minek? Hülyeség az egész. De vissza a mondandómhoz. A gyámosok anyámhoz tettek, aminek örültem, és azóta is Mullingarban élünk egy kis családi házban. Bryan temetésén apám is ott volt, természetesen részegen, és aki ismerte őt, mindenki minket védett, és ha közelített valaki gyorsan eltolta tőlünk. A baleset okozói is ott voltak, és amikor odajöttek hozzánk, és hátat fordítva elmentem onnan. Azután a nap után gyakran szöktem el otthonról, és levonatoztam a tengerpartra. Anyu persze ilyenkor agyon aggódta magát miattam, de idővel megszokta ezt a kirohanásaimat.

Felvonszoltam magam a szobámba, leültem a gépem elé, és bekapcsoltam. Anyutól kaptam, hogy egy kicsit itthon tartson vele, és biztonságban tudhasson, de nem nagyon ment vele sokra. Az elején még igen, de mostanra már nem. Anyu mindent megpróbált megtenni, hogy mindig itthon legyek, biztonságban, az ő felügyelete alatt. Kaptam telefont, laptopot, úgy dolgokat, amivel a szobámat tudom dekorálni, egyszerűen rengeteg mindent, de mindig volt időm ellógni itthonról.

A háttérképem jelent meg amin én és Bryan vagyunk. Mosolyogtam. Felmentem netre hátha találok valami érdekes dolgot. Persze soha semmi érdekest nem találtam.

De a szüleimről még nem is beszéltem semmit... Anyukám egy modellügynökség igazgatója. Apukám pedig fotós volt anyunál. Amióta elváltak, és a modellek kitálalták apámról, anyu teljesen elundorodott tőle. Én is tudtam apám titkát. Lefeküdt a modellekkel és nem finoman hanem csakis durván. Persze ezekért valamelyik újság címlapján pár napra rá már ott volt a csajok arca. Undorító az egész úgy ahogy van.

Felmentem facebookra, de semmi értelmeset nem találtam, csak a hülyeségeket.

- Kicsim kezdj készülni. Fél óra és indulunk. - kiabálta fel anyu.

Nem mondtam semmit sem. Lekapcsoltam a laptopot, és felkeltem a székből. Nem nagyon akartam átöltözni, csak a hajamat engedtem ki, és szépen kifésültem. Egy kis sminket tettem fel, majd csak a telefont a zsebembe tettem, és már mentem is le. Lent anyu már pakolászott.

- Azt hittem tovább tart majd. - sóhajtott.

Én csak megrántottam a vállamat.

- Kérlek légy egy kicsit kedvesebb! - sóhajtott anyu.

Bólintottam. Nem volt semmi kedvem sem vele beszélgetni, és nem is akartam. Ő megint csak egy keserűt sóhajtott. kezembe nyomott egy tálat, majd fogta a kocsi kulcsokat, és már indulásra készen volt ő is. Nem igazán mondtam neki semmit sem. Kiérve bezárta maga mögött az ajtót, én pedig már a kocsihoz mentem. Kinyitotta, és mind a ketten beültünk. Bekötöttem magam, és a tálat az ölembe tettem, és fogtam. Annak ellenére, hogy anyu simán fogadhatna nálunk is vendégeket, mert elég lenne a ház, és a főztjét is imádják, mi gyakrabban megyünk el itthonról vendégségbe. Anyu szerint ez jót tesz nekem, de inkább púp a hátamon ez az egész.

Kifelé bámultam az ablakon, hiszen cseppet sem volt kedvem semmihez. Pár percnyi autózás után egy ház elé parkolt le. Itt még nem jártunk... Gondoltam el magamban, mert annyira ez a környék sem rémlett nekem. Kiszálltunk, majd csak anyu elindult előre. Kopogott, majd egy férfi nyitott nekünk ajtót, akinek az arca tisztán élt bennem a temetés napja óta.  Én nem mondtam semmit sem, csak beléptünk. Hamarosan még egy srác jött oda hozzánk, és elvette tőlem a tálat. Nem nagyon érdekelt, hogy most kik is ők. Belépve a nappaliba viszont már tiszta volt minden. A srác ott ült, és engem nézett. Legbelül egyszerűen felgyulladtam, és egy nagyon kicsi múlt azon, hogy ne rohanjak oda és pofozzam szét a fejét. Kezeim ökölbe szorultak, de nem nagyon vette le róla ma szemeit. 

65. fejezet

Sziasztok. Itt is lenne az utolsó rész. Remélem már várta mindenki. Amúgy a szavazással ellentétben NEM P. Barbi lesz a blog következő főszereplője. Gondoltam szólók. Szerintem csak holnap fogom feltenni a következő blog első részét, és a desing frissítés is holnapra várható, de lehet még ma estére *bár ez eléggé kilátástalan* Kellemes olvasást mindenkinek, és kellemes szép napot! ♥♥♥ 

Köszönöm azoknak akik ennek a történetnek a végéig itt voltak velem és kitartottak mellettem. Szeretlek titeket! ♥ 

U.I.:A fejezet vég kicsit tele van muszlim nevekkel amiért bocsika, de ha egyszer az embernek muszáj.... :P 

Csajszeee: Ez nagyon aranyos, nagyon szépen köszönöm! ♥♥♥♥
Dorinaa: Köszönöm! ♥ 
Stefii: Eltudom képzelni! :P Én benne vagyok, de nem tudom mennyire lesz időm felmenni mostanság Skypra mert mindig rohanok valamerre. xDD Köszönöm! ♥ 
Izii: Hihih, köszönöm, és remélem a kövi is ennyire tetszeni fog majd! :P 




Forever and Ever!!!!

*Nyolcadik hónapban*

Alig egy hónap van vissza a szülésig. Már nagyon félek ettől, és a hasam is elég nagyra nőtt, de evvel semmi bajom már. A sulit felfüggesztettem egy időre. A srácok már javában koncerteznek, és az albumukat terjesztik megint. Én aggódok, mert félek, hogy éppen koncertjük lesz mikor nekem beindul a szülés, és Zayn szeretne velem ott lenni mikor megszületik a kicsi. Az első gyermekünk kisfiú lesz, aminek én nagyon is tudok örülni, főleg Zayn. A nevét is tudjuk már. Jawadd Halim Malik. A Jawadd természetesen az apja után. Jelenleg  Londonban vagyunk ahol lesz pár fellépésük, azután pedig egy kicsi szünet, majd mennek Amerikába. Na hát ez az aminek én nem örülök.

Éppen ebédet főztem mikor Zayn is hazaérkezett.

- Mennyei illatok. - karolt át, és a nyakamat kezdte el puszilgatni.

- Zayn... - mosolyogtam.

- Minden rendben ment ma? - kérdezte fejét a nyakamra támasztva.

- Kicsit nyugtalankodott ma Halim, de ezen kívül minden rendben ment. - mondtam.

- Ülj csak le, pihenj, én befejezem.

Felültem a székre majd figyeltem ,hogy mit is csinál.

- És nektek hogy ment? - kérdeztem.

- Nem jól. Niall fél órát késett. - kuncogott. - Totál belezúgott a csajba.

Hát igen. Niall az utóbbi időben megtalálta a szerelmét. Az egyik rajongó az, és hát nagyon odavannak egymásért. Nekünk is bemutatta már és én nagyon ledöbbentem mikro megtudtam, hogy ki volt az. Az a lány volt aki még az esküvő előtt adott nekem egy kis plüssmacit, és leírta mennyire példaképének tart. Amikor itt volt nálunk, akkor is annyira zavarban volt, és nagyon aranyos volt velünk. Nekem lépten nyomon segített, amit nagyon meg is köszöntem neki. Ha már szerelem, akkor Harryről is mondok pár dolgot. Ő mostanában kezdett el randizni egy lánnyal, aki kiköpött olyan viselkedésre mint én, csak neki szőkés barna haja van, és más a nevünk, meg az arcunk. Eléggé nevettünk mikor ezeket észrevettük magunkon, de azért jó volt. 

- Nem baj az, most legyen ilyen, megérdemli ő is most a szerelmet. - mosolyogtam.

- Hülyébb mint volt. - röhögött Zayn, majd már merte is az ebédet.

A délután további felé együtt töltöttük. Lementünk sétálni egy kicsit, majd otthon kettesben néztünk egy filmet, és csak nevetgéltünk. Közben Jawadd is eléggé rugdalózott, amit Zayn a kezével észlelt, és csak mosolygott. Úgy döntött, hogy legyen egy kis twitcam, mert nagyon is eltűntem a világ elől. Persze a srácok is átjöttek. Leültek alaptop elé. Én nem ültem oda hozzájuk, hanem inkább csak a fotelban telepedtem le. Ahogy elkezdték már örültek voltak. Én csak nevettem rajtuk, majd kimentem, mert eléggé szomjas voltam.

- Hogy ő ki? - kérdezte Zayn. - A csodálatos feleségem.

- Azt mondják megváltozott. - mondta Niall.

- Nyolc hónapos terhesen...Azt hiszem ez nem meglepő. - nevetett.

- Gyere ide! - mondta Zayn a kezét felém nyújtva.

Odasétáltam.

- Sziasztok. - mosolyogtam.

Oldalt figyeltem miket írogatnak és láttam, hogy örülnek nekem.

- Mondjátok el nekik is a híreket. - mondta Liam.

- Kisfiam lesz és Jawadd Halim Malik lesz a neve. - mondta Zayn hatalmas mosollyal az arcán.

Én csak adtam neki egy csókot, majd inkább mentem. Visszaültem a fotelomba, és megittam a vizet, és a telefonom mentem fel twitterre. Úgy gondoltam felteszek egy képet amit tegnap csináltam lefekvés előtt, és Zayn szerinte nagyon jól néz ki.

"Tegnap esti kép. Kisfiú és Jawadd Halim Malik névre hallgat! Szeretlek kicsikém! @zaynmalik"

Alig tettem fel, de már rengetek komment érkezett a képre,amin csak mosolyogtam.

*15 évvel később, Jawadd Halim Malik szemszöge*

Éppen anya laptopját bújom, mert ezen rengeteg kép van fent ami még kiskorunkban készült. A nagyobbik húgom Fatin aki alig egy évvel fiatalabb nálam, ő is nagyon de nagyon akarja már látnia képeket. A kisebbik húgom Nasirah az ölemben ül és két apró kezével kapaszkodik az asztalba. Ő éppen tegnap múlt négyéves. Anyu meg éppen a kisöcsémet Latifet pelenkázza. Ő pedig egy éves. Elég nagy a családunk,de senki sem panaszkodik, mert mindenünk megvan, és imádjuk egymást. Nem piszkálom a húgaimat,mert nagyon szeretem őket, csak úgymint a kisöcsémet. Apura szoktam néha dühös lenni, főleg mikor még kisebb voltam, és anyu három gyerekkel volt itthon, főleg mikor az egyik még kisbabavolt. Anyu szokat sírt mert mi sem voltunk éppen jó gyerekek, de azóta már tudom, hogy mi miért van, és tudom, hogy én vagyok az akinek segíteni kell itthon, meg a nagyobbik húgomnak. Szerencsére apu ma jön haza, alig két hónapos távollét után. Mind nagyon izgatottak vagyunk már! Főleg Nasirah aki rettentően apás. Hamar megtaláltam a megfelelő mappát, és meg is nyitottam, és mondhatni nagyokat nevettünk. Hamarosan anyu is lejött kezében Letifel.

- Min nevettek ennyire? - kérdezte, majd megnézte mit is csinálunk.

Ő is elmosolyodott, majd a húgom átvette tőle a kisöcsénket.

- Anyu, ha tehetnéd visszatekernéd az időt? - kérdeztem.

- Pontosan hogy éred kicsim? - kérdezte.

- Mikor mi még nem voltunk. Mert tudjuk, hogy sok bajt okozunk.

- Jaj kicsikéim.

Átölelt minket.

- Soha egy pillanatra sem tekerném vissza az időt. Igen voltak rossz napok, de titeket soha nem bírnálak elveszteni.

- Szeretünk anyu! - mondta Fatin.

Adtunk anyunak egy puszit, és jól megöleltük őt, majd nézegettük tovább a képeket. Elég sok képen a bácsikáinkkal voltunk. Nem hiszem ,hogy olyan sok gyerek elmondhatja magáról, hogy négy bácsikája van. Bár ami engem illett Liamet annyira nem tekintem bácsikámnak, hiszen Lillybe, a lányukba, eléggé szerelmes vagyok. Együtt nőttünk fel, és ne hiszem, hogy ő tekint így rám, de hát soha nem lehet tudni. Liaméknek Lilly mellett van még egy kislányuk, Rosalinda. Harry bácsiéknak egy kislányuk van. Niall bácsiéknak ikreik lettek, és hihetetlen mennyire apjuk lett. Louiséknál pedig már ott van két kisfiú az egyik nyolc a másik pedig 10 éves.

- Fatin segítenél megteríteni? - kérdezte a konyhából anyu.

Én az egyik oldalamra fogtam Nasirahtot, a másikra pedig a kisöcsémet, majd bementünk a nappaliba, és leültünk a kanapéra. Apu hamarosan megjön, vagyis remélem, mert nagyon jó lenne ha családiasan történne az ebéd.

- Megjöttem! - hallottam apu hangját.

Nasirat felkapta a fejét, majd már rohant is kifelé. Én felvettem Latifet és már mentem is. Ahogy kiértem Nasirat már apu kezében volt és Fatint is már ölelte. Én is odamentem és megöleltem aput.

- Vigyáztatok anyura?-  kérdezte.

Mi csak bólogattunk. Elengedett minket, majd már ment is oda anyuhoz. Szorosan megölelte, és láttam, hogy egy kicsit meg is emelte őt, anyu szemeiből pedig folytak a könnyek.

- Minden rendben volt? - kérdezte anyutól.

- Igen, nagyon segítőkészek voltak. Még Nasirat is segített nekem. - mosolygott.

Apu azonnal megcsókolta anyut, én pedig csak mosolyogtam ezen. Azt hiszem mindenki számára példakép a saját családja, pont mint nekem. Mert én is úgy akarok szeretni egy lányt, ahogy apu teszi ezt anyuval.

- Gyertek együnk. - mosolygott anyu.

 Mind leültünk az asztalhoz, majd Fatin segített anyunak bepakolni. Ahogy leültünk mindenki enni kezdett, és aput folyamatosan faggattuk. Anyu persze csak nevetett ezen.

Ebéd után mindenki az asztalnál maradt.

- Lenne egy kis ajándékom. - mosolygott apu. - A srácokkal beszélgettünk és arra gondoltunk, hogy mindenki, mármint a bácsikáitok, és a gyerekek, meg mi mind, elmehetnénk nyaralni.

- Ez nagyon jó. - mosolyogtam.

- Louis ötlete Dubai volt.

- Én elmennék de Latif...  Őt még nem fogják repülőre engedni.

- De igen. Ugyanis magángéppel megyünk!

Erre mind ledöbbentünk. Apu magángépén még soha nem voltunk. Teljesen bezsongtunk, de viszont csak nyáron megyünk mai még jócskán pár hónap. Apu behozta a cuccait, majd mi a nappaliba mentünk, míg anyuval elrendeztek pár dolgot. Az én ölemben volt Latif aki már békésen szunyókált. Úgy döntöttem leteszem az ágyába. Felvittem őt, majd lefektettem. Amikor kijöttem láttam, hogy anyu és apu Nasirt szobájából jötte ki.

- Köszönöm fiam. - adott anyu egy puszit az arcomra.

- Ez csak természetes! Anyu te is pihenj le. napok óta talpon vagy.

- Tessék? - kapta fel a fejét apu.

- Anyu alig tud aludni Latif miatt. Szinte egy pillanatot sem alszik, napközben pedig állandóan van valami dolga.

- Gyere csak.

Erre apu felkapta anyu és pedig csak nevettem, és lementem hogy hagyjam őket. Lent leültem Fatin mellé.

- Mi volt ez a nagy nevetés? - kérdezte.

- Beköptem anyut, hogy napok óta nem alszik. Apu pedig alvásra fogja. - nevettem.

- Végre. Legalább alszik egy kicsit. - sóhajtotta Fatin.

Teljesen egyetértettem vele. Kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén, és nem nagyon beszéltünk egymáshoz. Fatin kiköpött anyu. Jelenleg ő is táncol, és Danielle csapatának a tagja is. Eldöntötte, hogy ah továbbtanul csakis a Balett iskolába, hiszen anyu is ott tanít, és nagyon szeretné, hogy ő tanítsa, pont int régen. Én határozottan apu vagyok. Művészeti iskolába járok, és festek ,rajzolok, mindnet csinálok, és még a deszkázást is elnéztem tőle. Nasirt még olyan vegyes. Mert ő szeret táncolni apuék számaira, és mindig valamit rajzol. Latif meg még egyenlőre rejtély. De anyuék azt mondták, hogy ők nem erőltetik azt hogy táncosok vagy énekesek legyünk mint ők. Inkább engedik, hogy mi döntsünk, és ha valami nem jött be akkor mást is kipróbálunk. Ez persze a legjobb dolog, hiszen soha nem találhatja kel elsőre a jövőnket, de ha egyszer csalódtunk ők itt vannak és támogatnak és löketet adnak nekünk.

Csengettek, és már pattantam is fel. Ahogy kinyitottam Niall állt előttünk és Mily a felesége a kicsikkel. És még Danielle és Lilly is eljöttek.

- Gyertek, de csak halkan! - mondtam.

Odébb álltam és ők bejöttek. Lilly jött be utoljára. Elkaptam a csuklóját, és visszahúztam, a már becsukott ajtónak nyomtam.

- Miért nem válaszolsz a leveleimre? - kérdeztem.

- Én csak... - éreztem ,hogy egyre inkább felgyorsul a szívverése.

- Én komolyan gondoltam mait írtam, de ha te nem... - elengedtem őt.

Ő hirtelen megfogta a kezemet és magához rántott, majd ajkait az enyémnek nyomta.

- Én ezt gondolom. - mondta és lehajtotta a fejét.

Én felemeltem a fejét, majd még egy puszit nyomtam a szájára, és bementünk a többiekhez, és úgy tettünk mintha mi sem történt volna. Beérve a nappaliba Fatin már Niall ikreivel kezdett el játszani. Hamar apu is lejött hozzánk.

- Sziasztok! - ölelt meg mindenkit, az ikreknek pedig egy puszit nyomott a fejére. - Lizzy alszik.

Kicsit láttam furcsán néztek.

- Drága fiam beköpte az anyját, hogy napok óta nem alszik a kicsi miatt, én pedig alvásra fogtam őt! - nevetett apu.

Niall lepacsizott velem, majd csak nevetettünk.

- Akkor megvárom míg felébred, mert beszélnem kell vele. - mondta Danielle.

- Mivel lenne kapcsolatos? - kérdezte apu.

- Rengeteg rajongó ír nekem, hogy Lizzyt soha nem látják a fellépéseinken. És szeretném megkérni, hogy jöjjön, mert akkor most már énekelhetne is.

Hamarosan a kisöcsém eszméletlen sírására eszméltünk fel.

- Megyek. - kiabálta le nekünk anyu.

- Lekötöm de tényleg. - morogta apu majd már ment is fel.

Elmosolyodott ezen mindenkit. Lillyre pillantottam aki ahogy rá néztem azonnal elkapta a tekintetét, és elpirulva nézte a földet. Ezen csak mosolyogtam.

*Fatin szemszöge*

Anyu a pár nappal ezelőtti ajánlatot nehezen de elfogadta. Engem pedig rávett arra, hogy én is lépjek fel. Nagyon örültem, ennek, mert anyu azért eléggé híres ami azt illeti, és nekem meg sokat jelent, hogy vele együtt léphetek fel. Twitterre mentem fel.

"Hamarosan próba, anyuval lépek fel. Ez csodálatos!"

Ahogy beléptem a terembe, anyu már bent volt és Daniellevel beszélgettek. Ahogy megláttam anyut az állam padlót fogott. Egy csipkemintás pántnélküli felső volt rajta, és egy kopott farmer, meg magas sarkú. Képeken láttam ilyen ruhában már, de élőben még csodálatosabban néz ki.

- Nem jó? - kérdezte anyu.

- Szerintem gyönyörű vagy anyu! - mondtam és gyorsan odamentem hozzá és megöleltem őt.

Elmondták, hogy milyen szám lesz, és anyunak már csomó ötlete volt a mozdulatokkal kapcsolatban. Egy idő után a rádiót felhangosítottam mert apuék bent lesznek, és nagyon de nagyon akarom őket hallgatni. Hamarosan kezdődött is az adás.

- Köszöntjük a stúdióban a One Direction csapatot.

- Hali. - köszöntek apuk.

- Srácok... ha jól tudom, most egy időre felfüggesztettétek a turnétokat. Erre a döntésre miért jutottatok?

- Mivel mindegyikünknek már családja van, ezért most egy kicsit a családdal akarunk lenni. - mondta Niall.

- Niall... Ikreid vannak, hogy bírod?

- Már ovisok a kis pöttömök, és imádom őket. Nagyon jól bírom, semmi gond nem volt. Max az elején, hogy keveset tudtam aludni, de már semmi probléma nincsen.

A többi srácot is kifaggatta.

- De azt hiszem akiről több szót kell ejteni az te vagy Zayn. Négy kisgyermek apja vagy.

- Kettő már nem annyira kicsi. - kuncogott.

Ezen én is csak mosolyogtam.

- Te és Lizzy is félig muszlim vallásúak vagytok. Van valaki a családban a gyerekek közül aki gyakorolja a vallásotokat?

- A nagyfiam annyira nem, a nagyobbik lányom ő igen. Vannak olyan dolgok amit az anyjával együtt csinálnak. De én megmondtam nekik és meg is fogom hogy semmit sem erőltetek. Ha akarják csinálják, ha nem, nem. - mondta apu.

- Terveztek még kisbabát? - kérdezték tőle.

- Nincs róla szó. De még turné megy addig nem is nagyon szeretnénk. - mondta.

- Miért?

- Rossz látni, hogy egyedül kell nevelnie a négy gyereket. Persze a két nagyobbik mindenben segít, de azért a picinek anya kell még.

Még kérdeztek tőle, majd lejátszottak egy számot tőlük. Én kinyomtam és felálltam, majd anyu hatalmas mosollyal nézett rám, de kezdtük is a próbát. Láttam már felvételt fellépéseiről, és táncáról. De azt hiszem ezt a mai napot soha nem fogom elfelejteni. Anyu úgy mozgott, hogy meg sem látszott rajta, hogy évek óta nem lépett színpadra, a hangja pedig csodásan szólt.

Otthon már apu várt minket és Latif a nappaliban volt a bátyámmal.

- Hogy ment? - nézett rám Halim, de csak suttogott.

- Anyu csodálatos. Pontosan olyan mint a videókon, sőt még jobb!

- Köszönöm kicsim! - éreztem anyu pusziját a fejemen.

Apu leült a fotelba, anyut pedig az ölébe ültette, én pedig Nasirattal kezdtem el játszani. Láttam, hogy ők mosolyognak ránk.

 - Gondoltad volt ezt anno? - kérdezte anyu halkan aputól.

- Őszintén? Nem. - válaszolt apu. - De megérte.

Megölte anyut, aki a fejét a vállára hajtotta.

- Apu, amúgy mi betervezett gyerekek voltunk? - kérdezte a bátyám.

- Halim te nem... - kuncogott anyu.

- Kicsit hülye voltam, és meg is lett a kára, de azt hiszem soha nem bánom meg! - mosolygott a bátyámra apu.

- Te kicsim és Nasirt tervezve voltatok.  Latif viszont nem. - mondta anyu.

Mindegyikünk mosolygott.

- Kérdezhetek még valamit? - hallottam bátyám hangján az aggódást.

- Persze. - válaszolta anyu.

- Ha esetleg apu haverjának a lányának udvarolnék, nagyon mérgesek lennénk.

- Én megmondtam. - morogta anyu apura. - Persze, Lilly nagyon aranyos lány!

- Honnan... - kérdezte Halim.

- Anya vagyok, hidd el észreveszem.

Felállt majd megölelte a bátyámat. Apu is megmondta, hogy nem zavarja. Eszembe jutott közben a másik bácsikám is. Adil, anyu testvére. Most is azzal a Bellával vagy kivel van, de átköltöztek Los Angelesbe. Nagyon ritkán jönnek haza, de ha jönnek ,mindig hoznak nekünk valamit.

Apu testvérei rendszeresen jönnek el hozzánk, pont mint a nagyiék is, és olyan jó mikor az asztalnál ülünk, és mindenki itt van. Apu mesélte, hogy ez a ház, amiben most mi lakunk, már akkor is itt lakott amikor még anyuval nem voltak együtt. Ennek örülök,mert itt van minden olyan emlékük ami össze tartja a családot is.

Hihetetlenül büszke vagyok, hogy az ő gyerekük lehetek. Ennél szebb dolgot nem is kívánok már az életben. Engem nem érdekel, hogy mi lesz a jövő, csak az, hogy velük semmi ne legyen, mert jelenleg miattuk vagyunk olyanok amilyenek. Anyu au ami miatt elkezdtem táncolni, aki miatt küzdök, mert tudom, hogy ő megtudta csinálni akkor én is. Nekem a tökéletes szerelem nem a filmekből él, hanem a szüleim szemében. Mert én soha nem látok őket veszekedni, soha nem néznek egymásra úgy, hogy menten megütlek vagy hasonló. Apu úgy néz anyura, mint valami hős Rómeó a szerelmes Júliájára.  Csak ez a történet nem fog így végződni. Ebben a történetben a hős szerelmes megkapta az áhított Júliáját, és tudom, ezt a történetet senki sem fogja elfelejteni. Hiszen nincs még egy ilyen gyönyörű szerelmes történet mint ami a szüleimé volt...

64. fejezet

Sziasztok. Hát ez az utolsó előtti rész. Tennék olyan ajánlatot mint az előzőekben, hogy x számú komi és friss holnap, de holnap az együttesem próbál, aztán angolra megyek majd melózni. Szóval csoda ha majd éjfélre haza fogok esni. xDD Kellemes olvasást! ♥ 

Dorinaa: Hihihih, köszönöm, remélem ez is tetszeni fog majd! 
Stefii: De mondtam, csak lehet nem hallottad! :) Még egyenlőre csak utolsó előtti ez! :) 
Izii: Köszönöm, és igen itt már lehet majd olvasni! :D 




Esküvő 2. rész!

"Megtapsoltuk őt, majd Zayn állt fel, és ment ki a mikrofonhoz.

- Drága egyetlenem... - mosolygott rám. - Nem indult valami zökkenőmentesen az életünk, és voltak nagyon rossz pillanatok is. De ezek a mélypontok segítettek rájönni, hogy mennyire is fontos vagy nekem. Ingen, beismerem én is félreléptem, de nem akartam. - evvel eszembe juttatta azt a pillanatot amikor Perrie még tönkreakart minket tenni. - Sokan szenvedtek miattam, de te a legjobban. De...Örülök, hogy ennek végre, és végre minden rendben. Most már az enyém vagy és soha nem foglak elhagyni téged, titeket! - kacsintott rám.

Elmosolyodtam, majd ahogy visszajött megcsókoltam őt. Én következtem, mert nekem is lett volna még mondanivalóm."

Kiérve már kezdtem is.

- Először is szeretném megköszönni Zaynnek, Liamnek, Niallnek, Harrynek és Louisnak, hogy a hírnevük ellenére is kiálltak mellettem csak úgy mint Eleanor. Neked külön köszönettel tartozom Danielle, a támaszért, a rengetek mindenért, és azért mert segítettél az álmaim megvalósításaiban. Zayn. Azt hiszem egy élet nem elég ahhoz, hogy azokat a tetteket megköszönjem amit értetem teszel, tettél. Segítettél nekem a szüleimet megtalálni, és nélküled most nem lennének itt. Köszönöm neked is Yassar, hiszen ebben neked is szereped volt. Zayn végig velem voltál mikor beteg voltam, mikor semmi mára nem vágytam csak magányra, és megértésre. Te mindig velem vagy, és én ennél többet nem is szeretnék kérni tőled!

Ahogy befejeztem megtapsoltak, majd könnyes szemekkel visszamentem és leültem a helyemre. Zayn azonnal megragadta a kezemet a fejemet pedig a homlokának támasztottam.

- Mindig veled leszek, örökkön örökké! - suttogta.

Elmosolyodtam, majd egy finom csókot lehelt az arcomra. Mindenki enni kezdett, én pedig alig ettem egy pár falatot. Hamarosan Danielle jött oda hozzám a kicsi Lillyvel a karjaiban. Lilly aranyosan mosolygott rám, majd átvettem tőle, és a karjaimban dédelgettem őt.

- Köszönöm amit mondtál. - mondta.

- Én köszönöm amit tettél értem. - mondtam. - Nem tudom hol lennék most ha nem vagy te és a srácok.

- Szijaaaa.... - vigyorgott Zayn Lillyre.

Ezen csak nevettem. elkezdett vele hülyéskedni. Lilly pedig a karjaimban csapkodott a karjaival, és olyan édes volt.

- Ha nem haragszotok mi most megyünk. Lillynek pihenni kell. - sóhajtott Danielle.

- Ez csak természetes!

Zayn adott egy nagy puszit a picinek, én pedig megöleltem s tőlem is kapott egy puszit, majd megöleltem Danit és Liamet akik már mentek is. Amint Zayn betolta a kajáját, mondta, hogy van egy kis dolga majd már ment is. Láttam, hogy a srácokat kezdi el összegyűjteni, majd elmennek valamerre. Furcsán kémleltem, hogy merre is mentek el.

Hamarosnak ki is jöttek. Zaynnen már a kopott farmerja, és a fekete inge volt amit feltűrt a könyökéig. Elmosolyodtam. Odamentek  a mikrofonhoz és egy kicsit rendezkedtek, majd Niall leült a székre a gitárjával, a többiek is leültek, és a kezükben mikrofon volt. Zayn elszedte a mikrofont az állványról.

- Megszeretném kérni az én gyönyörű feleségemet, hogy jöjjön ide. - mosolygott.

Én felálltam, majd lassan odamentem elé. Ő megfogta a kezemet. maga mellé fogta a mikrofonját. -

- Ezt a dalt csak neked éneklem, mert ez olyan mintha rólad szólna... - nyomott egy puszit a fejemre, majd intett Niall felé.

Niall játszani kezdett a gitárján, Zayn pedig maga elé emelte a mikrofont. Ahogy meghallottam felcsendülni a Little Thinket, elmosolyodtam. Zayn nekiállt énekelni, én pedig a gyönyörű barna szemeibe tudtam csak nézni. Ahogy énekelt nekem, ő is engem nézett. Szemeimből hamarosan könnycseppek kezdtek el lefolyni, amit ő le is törölt. Úgy a szám felénél, már ő sem bírta és a szemeit ellepték a könnyek.  Elénekelte még Niall részét, majd nem bírta tovább, és maga mellé vette a mikrofont, és könnyei arcán folytak végig. A srácok még tovább énekeltek. Átkaroltam a nyakát, és szorosan megöleltem őt, és ő is engem.

- Szeretlek! - súgta a fülembe.

- Én is nagyon szeretlek! - szipogtam.

Az emberek csak tapsoltak, én pedig Zaynre néztem és megcsókoltam őt. Szorosan öleltük egymást, és egyszerűen nem akartam őt elengedni. Rám nézett.

- Táncolunk? - kérdezte.

Finoman bólintottam. Indult a zene, majd csak táncolni kezdtünk. Fejemet a vállára hajtottam, és kellemes illatát szívtam be. Ő kezei a csípőmön voltak, és szorosan tartott magánál. Percekig táncolhattunk ott, és hamarosan egyre többen kezdtek el táncolni. Viszont én egy kicsit émelyegni kezdtem.

- Zayn üljünk le, nem érzem jól magam... - mondtam.

- Azonnal!

Gyorsan megfogott, és az asztalunkhoz mentünk. Leültünk, majd már nyújtotta is oda a vizespoharamat. Mosolyogva elvettem, majd megittam.

- Jobban vagy? - simogatta a combomat.

- Kicsit. - sóhajtottam.

- Ha akarod hazamehetünk ám. - nézett rám.

- Dehogy is!

Ezen ő is csak mosoylogni tudott.

- Minden rendben van? - jött oda aggódva anyu.

- Persze, csak egy kicsit leültem pihenni. - mondtam.

- Rendben! Csak óvatosan!

Nyomott egy puszit a fejemre és Zayn fejére is majd ment is vissza apuhoz. Mi is visszamentünk, hogy egy kicsit táncoljunk, mert azért ki akarom élvezni amit lehet. Ahogy visszaértünk, egy csomó mindenki felkért táncolni, és nagyon jól éreztem magamat. Pár óra múlva Paul jött be hozzánk.

- Srácok, egy csomó mindenki vár már rátok. Ki szeretnétek menni? - kérdezte tőlem és a srácoktól.

- Én igen. - válaszoltam.

- Akkor nyomás! - mondta Niall.

Zaynnel egymás kezét fogtuk. Kiérve tényleg sokan voltak. A srácok már mentek is elvegyülni, én pedig elengedtem Zayn kezét majd én is mentem. A lányok engem is körbevettek, de nagyon jól éreztem magamat. Autogramot osztogattunk, fényképeztünk. Nem olyan sokáig voltunk ki, mert Paul visszaküldött minket.

***

Reggel már Zayn pihe-puha ágyában, a karjai között keltem fel. Viszont esélyem sem volt menekülésre. Lábaink teljesen összegabalyodva, feje a nyakamon és kezei védelmezően tartott maga körül. Elmosolyodtam. Főleg akkor mikor megéreztem édes csókjait a nyakamon.

- Jó reggel Mrs. Malik. - durmolta.

Elmosolyodtam. Zayn és én úgy döntöttünk, hogy nem megyünk nászútra, mert nem érezzük ennek szükségét, hiszen nap mint nap együtt vagyunk, meg ha akarunk akkor lemegyünk valahová. Mosolyogva fordultam felé, és az arcát simogattam.

- Nagyon szeretlek! - mondtam.

- Én is szeretlek drágám! - mondta.

Elmosolyodtam majd egy nagyon finom csókot nyomott az ajkaimra. Odabújtam hozzá, mire ő csak a hátára fordult, én pedig a mellkasán pihentem.