1. fejezet

Halihóóó! Bocsássatok meg, hogy tegnap nem hoztam, de későn kezdtem neki a fejlécnek meg a mindennek és este tíz körül végeztem -oké este nyolckor álltam neki - Remélem nem haragszotok. 

Az új blogról pedig ejtenék néhány szót ami FONTOS. Anubisz ház rajongója vagyok  mai ebben meg is fog majd mutatkozni, de továbbra is a One Direction lesz előtérben. De ők csak olyan harmadik max ötödik fejezet felén fognak nagyobb jenvetőséget kapni, maiért remélem nem esztek meg, és remélem tetszeni fog majd. Kellemes olvasást

U.I.: Az Karácsonyi feji, lurkók előtt volt! ♥ 

Pokoli élet, de vajon sikerül? 

Akik olyan sorsba születtek mint én, mindenhol lennének csak nem az én helyemben. Az életem lefelé való hanyatlása már csecsemő koromban elkezdődött.  Amikor megszülettem, egyenesen árvaházba kerültem. Elméletileg édesanyám kint hagyott a semmi közepén, és egy arra járókelő nő talált rám. Kb. nyolc éves koromig egy árvaházban voltam, majd 13 éves koromig egy családnál voltam, majd csak két hónapra visszaküldtek, arra  borzadályra ahonnan eljöttem. Utálom az árvaházat. Soha sem voltam bátor lány, de amikor eljöttem innen felbátorodtam, amikor visszajutottam ide, újra csak egy szótlan lány lettem, és azóta sem beszélek semmit, csak 1-2 szót néha napján.  Nincs sok kedvem az itteniekkel beszélgetni, mert az itteniek, vagyon vadak. Nekik a hétvége a féktelen bulizásról, piálásról, és drogozásról szól. Az ittenieknek több mint a háromnegyede már ült sitten és én nagyon nem szeretnék ilyen körökben végezni.

Ezért is intézkedem abban, hogy minél előbb elkerüljek innen. jelentkeztem egy iskolába, aminek a kollégiumára is pályáztam, és ha minden jól megy, ingyért sikerült bejutnom, aminek nagyon is örülnék. Amivel nagyon bajom nem is lenne, mivel mindenből teljesen ötös vagyok, és soha semmilyen problémám nem adódott, a sulival, vagy a tanáraimmal.

Reggel korán keltem. A tervem a szokásos volt. Felkelni, felöltözni, enni egy-két falatot, majd menni a táncpróbára. El is kezdtem a tervek megvalósítását. Felkeltem az eléggé kényelmetlen ágyból, majd fogtam a ruháimat, és nekiláttam felöltözni. Egy ütött, kopott melegítőnadrág, és egy szakadt felső. Sajnos evvel kell beérnem, mert nem éppen holnap fogok új ruhákat kapni. Kifésültem a hajamat, majd pedig, fogtam a kopott kis hátizsákomat, amibe már tegnap elpakoltam majd már mentem is lefelé. Lent az ebédlőbe akartam menni, de már nagyon hamar megtorpantam. Két rendőr nézett velem szemben,  a konyhában pedig kiabálás hallottam.

- Egy bizonyos Miranda Millert keresünk. te lennél az? - kérdezték.

Én csak megráztam a fejemet.

- És merre van.

A konyha felé mutattam ahonnan a kiabálás jött.

- Megvan! - kiabálta valaki, majd a két rendőr a hang irányába kezdett el futni.

Én inkább úgy döntöttem, hogy kihagyom a reggelit, majd pedig el is indultam kifelé, ahol a földön heverő posta fogadott, a tetején egy levél mely az én nevemre volt címezve. Felkaptam aztán egyenesen a próbaterem felé igyekeztem.

Gyorsan fordultam be az utcákon, és csak néztem, az ide-oda mászkáló embereket. Kicsit idegennek tűntem, kiríttam közülük. Mindenki olyan csinosan van felöltözve, ruhájukon alig pár volt, mindenki makulátlan, és egyszer csak beléptem én, a ruhám szakadt, és rég látott már mosást. A hajam volt talán az egyetlen ami normálisan állt rajtam. Nem siettem sehová sem, mert úgy is nagyon hamar fogok beérni.

Amikor beértem, ledobtam a cuccaimat. Alig voltunk egy páran, én pedig a sarokban kuporodtam le, és figyeltem a kinti világot. Vajon milyen lenne ha mindenem meglenne amit csak akarok? Milyen lenne nem kilógni a sorból, divatos ruhákban járni, és ha lennének barátaim. olyan igazi barátaim, akikre mindig is számíthatok.

- Örülök Elizabeth, hogy időben beértél. - morgott rám az oktató Danielle.

Felsóhajtottam, majd hagytam az álmodozásomat.

Danielle soha sem értette meg az én helyzetemet. Soha semmit sem ért meg ami velem kapcsolatos. Mindig szekál az miatt ahogy öltözködöm, az miatt, hogy lassan megtiltja mindenkinek, hogy segítsenek nekem, ruhát beszerezni a fellépésre, vagy valami. Egyszóval nagyon nem bír elviselni.

Beálltam a helyemre és nekiláttunk próbálni. Mindenki a megfelelő lépésekkel csinált mindent így sok nehézségünk nem is nagyon volt, de azért belém Danielle folyamatosan belém kötött. Én csendesen tűrtem, hogy mindig belém köt. Nem akartam vele vitatkozni, főleg azért sem mert tudom, hogy ebből csak ő jönne i jól, és tutira kitenne engem a csapatból amit nem szeretnék.

Próba után felvettem a táskámat, majd indultam volna kifelé, mikor Danielle visszahúzott.

- Figyu, tudom, hogy sokat szekállak, de...

Én csak megráztam a fejemet.

- Tényleg ne haragudj.

Megráztam a fejemet, majd elindultam kifelé. Nem akartam semmit sem beszélni. Elég gyorsan haladtam kifelé. Amikor leértem, egy pillanatra hátra néztem, hogy lássam amint az egyik csaj a másik srác nyakába ugrik. Megforgattam a szememet, majd csak sietősebbre fogtam, de hirtelen valaki beleütköztem, és hátra is estem, annyira váratlanul ért.

- Jesszusom annyira sajnálom... - hallottam meg valakinek  a hangját.

Amikor oda néztem, egyenesen egy kék szempár köszönt vissza rám.

- Minden rendben van? - kérdezte, miközben felsegített a földről. Én csak néztem őt, de nem mertem semmit sem mondani.

- Niall...

Ő felnézett én pedig kaptam a lehetőségen és elfutottam.

- Várj már! - hallottam ahogy utánam kiabál, de nem érdekelt.

Kifutottam az épületből, egyenesen az árvaházba. A hasam már rázendített, amit meg is értek, hiszen vacsorát is alig ettem, és most a reggelit is kihagytam.

Amint visszaértem, a konyhába mentem, csináltam egy szendvicset, majd egyenesen fel az emeletre, és leültem az ágyamra. Ledobtam magam elé a táskámat, majd kivettem belőle a borítékomat. Beleharaptam a szendvicsbe, majd félretettem, és a levelet kezdtem el kibontani. Eléggé izgultam, hogy mi is lehet ez, de amit kihúztam a borítékot tartalmazó kis levelet, és megláttam rajta az iskola logóját ahová jelentkeztem egy fokkal megkönnyebbültem. Kinyitottam, majd eddig olvasni kezdtem a sorsokat. Annyira nagyon nem érdekelt ami benne van inkább az, hogy felvettek-e vagy sem.

"Sikeresen jelentjük be, hogy felvették ön az Anubisz Bentlakásos Iskolába"

Arcomra hatalmas mosoly kúszott fel, és csak olvastam, hogy mit írnak még.

"Kérjük holnap reggel jelentkezzen Mr. Eric Sweet igazgatónál, és még ha teheti akkor ma estik jelentkezzen Rufus Zeno Bentlakásos szállás vetőjénél."

Ennek nagyon de nagyon megörültem, azonnal rohantam a vezetőhöz, hogy elmondjam neki a jó hírt, és végre elmehessek innen örökre. Mosolyogva futottam az árvaházban, és alig vártam, hogy elmehessek, és egy sokkal jobb élet várjon rám. Ha elmegyek, végre megváltozik minden. Talán lesznek új barátaim is, keresek munkát is, és végre olyan leszek mint a többi normális tini.