47. fejezet

Sziasztok. Itt is lenne a friss! Erről csak annyit, hogy talán egyik legszomorúbb rész lesz ez, meg a következők... Én sírtam ahogy írtam..... Szóval... Kellemes olvasást! ♥

Stefii: Igen, de ez még szomorúbb lesz! 
Henrietta: Köszönöm! :D♥
Szimonszii: Köszönöm!!! ♥♥
Henikee: Köcönöööm! :D 
Izii: Ha azon majdnem, ezen tuti bőgni fogsz! Eléggé.... :/


Az élet útja kifürkészhetetlen!

Reggel egy rövidnadrágot vettem fel, és egy pántos felsőt, a hajamat pedig a tegnapi módon fogtam fel. Reggelit, már az egész bandával együtt fogyasztottuk el. De nekem valahogy egy falat sem ment le a torkomon. Mi itt falatozunk ők kint meg éheznek, ez így nem normális dolog.

- Miért nem eszel? - kérdezte Liam.

- Csak menni akarok már... - mondtam halkan.

- Tegnap összebarátkozott egy kislánnyal, aki... Hát nem éppen a legegészségesebb.

- Bármikor meghallhat, de meg nem mondanád róla. - mondtam.

Hamarosan már útnak is eredtünk a srácokkal nyomornegyedbe, vagyis inkább az ottani beteg gyerekeket meglátogatni. A kocsiban ülve felmentem twitterre még gyorsan.

"Azt hiszem félek.... Könyörgöm ne legyen semmi baja. Ghana... Amilyen szegénye sitt az élet, olyannyira van tele vidámsággal, és élettel!"

Gyorsan kinyomtam, és eltettem, majd pedig már mentünk is. Belépve a gyomrom görcsbe szorult. Beszéltek nekünk, de én csak a sok gyereken néztem keresztül, akik súlyos betegek, és alig fogtam fel ezt az egészet, mert a könnyeim hamar utat törtek maguknak. Zayn ölelt magához, de éreztem ő is sír. Közelebb mentünk, és oda is mehettünk a kicsikhez. Én mosolyogva meg-meg simogattam a picik fejét, és csak szörnyülködtem. A srácok mind sokkolva voltak, és útjaink hamar különváltak. Én egyedül meneteltem, mert nekik videót kellett forgatniuk. Elég sokáig mászkáltam a kicsik körül egyedül, könnyimet potyogtatva. De belül egy kis megkönnyebbülés is úrrá lett rajtam mert nem láttam Abanat. Tegnap sokáig kint voltam vele, és beszélgettünk, elmondta, hogy milyen élete volt eddig, miket csinál szabadidejében, mi  a kedvenc sportja, és azt a fiút is láttam akibe szerelmes. Mondjuk egy hét évesnél ez nagyon is elnézhető. Azonnal beleszerettem a kislányba, és nagyon is jól elvoltunk együtt, és és ki is harcolta, hogy a telefonommal szórakozzon, amit nem is bántam, még képeket is csináltunk, amit meg aztán pláne nem bántam.

- Elizabeth. - hallottam  a nevemet.

Megfordultam és Abana anyukájával találtam szembe magamat.

Tudtam, hogy mi van, egyből odasiettem hozzá, és az ágyon ott feküdt Abana. Testéből csövek lógtak ki, és csak úgy ott volt, nem mozgott, csak feküdt.

- Mi történt? - most már tényleg sírtam.

- Miután eljöttek, Abanat lefektettem, de csak arra lettem figyelmes, hogy a szokásos ide-oda forgolódás helyett nem mozdul, egyből ide futottam vele.

Hangján hallható bolt a bánat, de könnyek nélkül sírt. Láttam rajta, hogy már belenyugodott ebbe, hiszen erre számítani lehetett, tegnap is elmondta, ő már belenyugodott. Hiszen neki is jobb ha a szenvedés helyett végre fájdalmak helyett nyugodhat meg. Leültem az ágya szélére, és a kezét fogtam. Könnyeim folytak az arcomon, és rólam is készültek felvételek, amiért most mérges is lehetnék, de csak Abana érdekel most. Egy nap alatt úgy belopta magát a szívembe, és ilyen nem éppen szokott velem előfordulni. Zayn jött oda hozzám.

- Sajnálom... - suttogta a fülembe.

Én csak bólintottam, de nem mozdultam el onnan. Átölelt, majd sípolást hallottam. Még inkább sírni kezdtem, és Zayn erősen fogott, és húzott el onnan. Nem akartam, de tudtam, hogy most jobb ha megyünk innen. Kihúzott, majd zokogva borultam a vállára, ő pedig szorosan ölelt magához. De én szüntelen sírtam.

- Nyugodj meg picim... - suttogta, és ölelt magához, megpuszilta a fejemet.

- Annyira megbízott bennem.... - szipogtam.

- Te teljesítetted amire kért, táncoltál vele, ott voltál neki. - mondta a szemembe nézve, és kezével letörölte az arcomat.

Elmosolyodtam mert a tegnapi nap jutott az eszembe, közben láttam, hogy a fiúk is odajönnek hozzánk.

- Köszönök mindent! - hallottam meg Abana anyukájának a hangját.

- Mindent örömmel tettem. Annyira de annyira aranyos lány volt, és nagyon bízott magában.

Megöleltem őt, és ő is engem, majd elköszönt, és visszasétált, én pedig Zaynhez bújtam.

***

A délutánunk elég hamar elröppent, és próbáltam keveset gondolni Abanra, hiszen a srácok erről tettek. Forgattak, és olyan vicces volt az egész. A kicsik folyamatosan velünk voltak, nevettek, és  vidámak voltak. volt, hogy én vettem a srácokat, volt, hogy én csak megfigyeltem őket, de az egész nap nagyon gyorsan ment el. hamarosan megint megyünk haza, és ott is forgatnak a fiúk, az új dalhoz, amit már előre tudok, hogy eléggé készen lesznek. Főleg, amit már itt műveltek... El sem hinné az emberek, hogy ők már felnőtt emberek. Majdnem besötétedett mikor visszaértünk a szállodába, és én fáradtan dőltem le az ágyba. A hátamon feküdtem, és hamarosan Zayn is mellém feküdt, de ő az oldalára, és csak engem figyelt.

- Biztos, hogy jól vagy? - aggódott értem.

- Igen... - sóhajtottam. - Furcsa. Nem tudom miért lettünk ennyire jóban, fogalmam sincs miért, és miért kellett meghalni, hiszen ő egy olyan életvidám kislány volt. - sóhajtottam megint.

Megfordultam, és odabújtam Zaynhez. Ő a hátára fordult majd lassan dúdolt nekem, én pedig int aki elaludt úgy tettem, pedig nem éppen jött álom a szememre.

- Zavarok? - jött be Louis, de a többiek lépteit is hallottam.

- De halkan. - suttogta Zayn.

Hallottam a sok léptet a szobában, és belemarkoltam szerelmem felsőjébe. - Hogy viseli? - kérdezte halkan Liam.

- Rosszul. Azt mondja, hogy jól van de hallom hogy nem. Megviselte.

- Mindegyünket megviselné. Hiszen előző nap még vidáman táncoltak, és el nem szakadtak egymástól, másnap pedig a kezeiben hal meg... - hallottam Harry szomorú hangját.

- Az biztos... - suttogta Zayn, és adott a fejemre egy puszit.

- Amúgy ti most... - mondta Louis.

- Nem... Mármint a gyűrűt azt.... Ez hosszú eléggé... De még nem jegyeztem el. - mondta Zayn.

A hajamat simogatta, amint megérkezésünk idejében bontottam ki.

- De el akarod igaz? - mondta mosolyogva Niall.

- Mindennél jobban haver, de még csak 17 éves... Ezzel még várok egy kicsit.

Hirtelen ellepett a fáradság, és lassan tényleg álomra hajtottam a fejemet.

Reggel az erős napfény ébresztett fel. Nyöszörögtem, majd csak Zayn vállába fúrtam a fejemet.

- Kicsim ideje felkelni, lassan indulnunk kell. - mondta.

Nyöszörögte, de Zayn hirtelen a felsőm alá csúsztatta a kezemet amitől kirázott a hideg, majd csak a hátamra fordított és fölém tornyosult.

- Köszönöm. - motyogtam a gyönyörű szemeibe nézve.

- Mit köszönsz? - értetlenkedett.

- Azt hogy tegnap velem voltál, hogy vagy nekem, és mindnet! - mondtam.

- Ez csak természetes, a szerelmemnek mindent!

Arcán hatalmas mosoly volt, amitől én is csak mosolyogtam, majd csak egy hatalmas csókcsatába keveredtünk.

- Srácok készülődjetek, mindjárt indulunk! - püfölte az ajtót Paul.

Zayn felsóhajtott és felkelt rólam, majd a fürdőbe ment, én addig előkészítettem a ruhámat, és elpakoltam, majd az ő cuccait is nekiláttam elpakolni.

Amint kijött én mentem be, majd hirtelen bekiabált nekem.

- Baszki de szeretlek kicsim! - röhögött, és én is mert tudtam mire mondta.

Mosolyogva öltöztem fel, majd amint kijöttem felhívtam anyut, hogy hamarosan indulunk haza.