30. fejezet

Good Night! :D Őszinte egyek? Egy hátast ledobtam mikor megláttam a 11 kommentet. Ugrálok örömömben, és remélem meg is maradtok nekem.na de akkor nem is regélek mert szerintem sokan vártátok már a részt. Kellemes olvasást! :) 

Emma Waldorf: HÚÚÚHAAA.... Köszönöm, és azt hiszem a fülemben még mindig zengnek eme szavak!:D ♥ 
Reni Lakatos: Hihihih, ez nagyon aranyos de sajnos egy nap csak egy rész! :P 
Dorinaa: Köszönöm! :) 
Julcsii: Itt is lenne. ;) 
Eszkii: Köszikee! :D 
Csajszeee: Köszönöm. De a körmeid egybe maradtak igaz? :P
Tamara Golyák, Lena: Nagyon szépen köszönöm! :) 
Trixi: Az fasza....S azt hiszem van okod bántalomra, de várd ki csajszi a végét! :D 
Stefii: Bekövettelek twitteren *dora_lizzy* Még kínozni fogják egymást, de hamar minden rendben lesz!!!!
Izii: Ja értem! Köszönöm! :) 



Az érzések!

/Zayn Malik szemszöge/
A kezemben idegesen jártattam a telefont, és szinte percenként a telefonra pillantottam. Fogalmam sincs miért éreztem ezt, de valami azt súgta, hogy valami nagy baj lesz. Éppen a stúdióban voltunk, de engem rohadtul nem érdekelt miről is van szó.
- Ide figyelnél már egy kicsit? - szólt rám Liam.
- Bocsi... - mormoltam el.
- Tudom, hogy szakítottatok, és nem tudom mit csináltatok ma, de le kell nyugodnod. - mondta.
- Nem megy. Érzem ,hogy baj lesz. Aggódom miatt, bár ő állítja semmi baj, de tudom, hogy baj lesz... - kezdtem el járkálni.
Mindenki engem nézett. Szerintem még ők sem értik mire is akarok pontosan kilyukadni. Csak rá bírtam gondolni és arra, hogy mennyire is ramatyul nézett ki mikor átjött. Idegesen járkáltam, s már nem bírtam tovább. Gyorsan megkerestem a számát és már hívtam is.
Kicseng... Kicseng... S megint kicsengett. Vagy már hatodára csengett i és én egyre idegesebb lettem.
- Vedd fel... Kérlek Lizzy vedd fel! - morogtam.
- Nem veszi fel? - kérdezte Niall.
Letettem.
- Mi van ha... - akartam mondani valamit, akkor egy lány rontott be hozzánk.
- Sziasztok... - lihegett. - Danielle küldött.
Tekintete egyből rám szegeződött.
- Mond hogy nem... - aggódtam.
- Elizabethet eszméletlenül szállították kórházba... - mondta.
Bennem minden megállt, majd nem érdekelt semmi sem, mert eszeveszett futásba eredtem a kórház felé. Kint aki az utamba jött, csak arrébb lökődtem, és nem érdekelt semmi sem. Oda kell érnem, látnom kell őt, mi lehet vele, nem veszthetem őt el. Futottam, és az sem érdekelt, hogy szúr az oldalam, és a bőrömet csípi a szeptember végi idő. Az agyamban ezer s ezer dolog átfutott, de próbáltam a legrosszabbakat jó messzire elzárni. Azt akartam mire ott leszek mosolygós arcával találom szembe magamat, és csak azt mondja, hogy semmi baja sincsen, csak túl aggódják a dolgokat. Ezt akartam semmi mást... Megígértem neki, hogy vigyázok rá és nem engedem el...Ezt be kell tartsam.
Amint beértem egyből idegesen a pulthoz siettem.
- Miben segíthetek.
- Elizabeth Morgen... - lihegtem.
- Most hozták be. A sürgősségin van...
Nem kellett több, rohantam a sürgősségit jelző iránytábla irányába. Futottam, mintha az életemen múlt volna. Amikor beléptem, Dani idegesen járkált, majd mikor megpillantott egyszerűen arca televolt könnyekkel. Közelebb mentem hozzá.
- Mi történt? - hangom hirtelen megcsuklott.
- Egyszer csak... - szipogtak. - A karjaimba omlott össze... - zokogta.
Nem tudtam mit reagálni, de nem is kellett mert a srácok is beértek, és Liam egyből Daniellet ölelte meg. Hallottam ahogy ott szipog, de n csak földbe gyökereztem, és ott álltam. Ekkor egy orvos lépett ki, én pedig egyből letámadtam őt.
- Hogy van? - kérdeztem azonnal, ő pedig felsóhajtott.
- Stabilizáltuk, de kómába esett. - ekkor teljesen összetörtem én is.
- De... Mi történt, vagy miért vagy... Basszus... - kezeimmel az arcomat dörzsöltem.
- Kérem nyugodjon meg.
Terelt hátrébb az orvos és leültem a fiúkhoz.
- Elizabeth súlyosan kiszáradt, és túl nagy súlyvesztesége volt ebben a pár napban. Túl sok megterhelésnek esett alá, és ez kihatott a szervezete is. Lényegében összeomlott az egész szervezete.
Kezeimmel eltakartam az arcomat, és utat engedtem a könnyeimnek. Éreztem egy kezet a vállamon, majd megcsapott a kaja szaga, és tudtam, hogy Niall az, de nem érdekelt.
- Én azt javaslom menjenek be hozzá, mert nem sok esélye van, hogy túléli...
Úgy éreztem magamat mint akinek a szívébe egy kést döftek volna. Felálltam, és egyenesen bementem azon az ajtón, amin az orvos kijött. Amint beléptem, még inkább meghalni akartam. Mindenféle cső lógott ki belőle, és lélegeztető gépre volt kötve. Megtöröltem a szemem, és odaléptem az ágyához. Nagyon finoman megfogtam a kezét, és felöltem az ágyra. A többiek is bejöttek, Niall is odajött, és már ő is szipogott.
- Kicsi lány... - simogatta meg a kezét Niall.
Mindig is tudtam, hogy Niall számára valamit jelent, de amint megtudtam ,hogy húgaként félti igazán meglepett a dolog. Amint gondolataimban meredtem hamarosan berohantak Lizzy szülei és testvére is. Anyukája azonnal zokogni kezdett majd csak odaborult Lizzy üres felére, és megfogta a kezét és mormolni kezdett valamit. Egyből tudtam, hogy Allahhoz imádkozik. Apu is mindig ezt tette mikro én vagy a tesóim kórházba kerültünk. Én nem mondtam semmit sem. Az apja is odajött, majd csak felhúzta Sashaat és megölelte. Adil csak ott állt és azt sem tudta mit tegyen. Én csak fölé hajoltam.
- Most kaptalak vissza... Megígértem, hogy soha nem engedlek el. Ne merészelj itt hagyni... - sírtam.
Adtam egy puszit a homlokára, majd csak visszaültem. A kezét fogtam, és el sem engedtem. Csak az arcát néztem, és az orvos szavai zengtek a fejemben. Lehet nem éli túl... Miért érdemelte ki ezt? Hiszen ő a világ leg emberségesebb embere. Mindenkit előnyben részesít, még ha neki valamiben előrébb lenne a helye.
Végig bent voltam. Meg sem moccantam mellőle. Adillal beszélgettem, vagy a többiekkel. A srácok már el-el szivárogtak csak Dani és Niall maradtak még bent. A szülei is itt dekkoltak az anyukája pedig folyamatosan csak imádkozott.
- Mrs. Morgen, szerintem a lánya már így is elég védelemben van... - mondta halkan Niall.
- Ezt te nem érted. - förmedtem rá. - Ez a vallás már mint a tied... Teljesen már. - néztem Lizzyre.
Én is milliónyi imát elmondtam ami eszembe jutott régről... Fogalmam sincs miért tettem de megtettem. Csak ott ültem... Egy pillanatra sem tudtam másfelé nézni. Attól féltem ha elpillantok, nem lesz már itt többé. A gép halkan csipogott, olyan kis gyenge, de én tudom ő roppant erős lány. Nem adja fel ilyen könnyen. Nem adhatja fel ilyen könnyen.