4. fejezet

Először is csak egy kisebb élménybeszámolót tartanék a tegnapomról  Iszonyatosan jó volt Budapest, és hát persze, hogy megtámadtam a kis boltocskát, hová minden 1D rajongó be akarna tévedni!

És hát ha ne mondjam mennyire élveztem mindent! tök jó volt  és minden jó volt! Sokat metróztam, és villamosoztam is. De hát ez van ha Budapesten van az ember! :D 

Na de a lényegre térek! Itt van a friss... Egy kicsit betegecske vagyok, de azért megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból. 

Trixi: Nem csak ott fog sírni hidd el! Nem sokáig marad jó kisfiú  *gonosz mosoly* Mert hát... jaj nem mondom el! :P xDD 

Fruzsina: Örülök, hogy ennyire tetszik! :) 

Dorinaa: Hát igen! :D vagyis úgy tervezem. Hiszen ismersz. Az előző blogon is Niall lett volna, de Zany lett! :D Háháhá xDD

Stefii: Köszönöm! :) Harry miatt sírt! Hát ennek majd még hangot adok, szóval... Majd megtudod a későbbiekben, hogy mi lesz. Én is téged! ♥

Izii: Háháhá! Akkor jó! :P 

Zsófii: Ajaj. Félek ez után nem fogsz! :P 

Bogi: Ebben lesz elég keményen veszekedések. Vagyis n úgy tervezem, meg még egy csomó mindent ami Lizzyéknél nem volt!  

Neki semmi sem vagyok, de azért Irány LONDOOON! 

Reggel fáradtan ébredtem fel. A gondolatok eléggé meggyötörtek, de azért valamennyit mégis csak tudtam aludni. Fáradtan keltem fel az ágyban, majd csak gyorsan felkaptam az egyenruhámat, a hajamat megfésültem, s összefogtam. A táskámba eltettem a papírjaimat, majd pár holmit.

Ma lesz osztályfőnökim, és be szeretném ma már jelenteni, hogy átmegyek másik iskolába. A sulim meg persze a tanárom ezt már tudja, de azért mégis csak a többi osztálytársammal közölnöm kell ezt a tényt. Egyedül Rose reakciójától tartok egy kicsit, de remélem nem fog nagyon mérges lenni rám.

Lementem a konyhába, de nem láttam senkit sem, így csendben megreggeliztem, és már mentem is. Bezártam magam után az ajtót, és gyalog indultam neki az útnak. Inkább gyalogolok mint sem az iskolabuszba üljek be. Valamiért nekem egyáltalán nem szimpatikus az egész.

Ahogy beértem az iskolába, egyből az igazgatói felé igyekeztem, hogy a papírjaimat el tudjam intézni, vagyis valamire jussunk vele.

***

Végül is úgy döntöttem ,hogy senkinek sem fogom elmondani, hanem majd suli után találkozom Roseval és elmondom neki. Amint elvégeztük a papírmunkával, a titkárnő felhívta az iskolát, és vele is lerendeztek mindent, majd pedig, engem haza is engedtek.

Hazaérve csak Ruth volt otthon.

- Hát te? - kérdezte döbbenten.

- Elintéztem mindent. Hivatalosan is már a Londoni suliba járok. - mondtam nem túl nagy lelkesedéssel.

- Mi a baj? Hiszen ez az álmod nem? - nézett rám.

Leültünk a kanapéra.

- Igen, csak Roset nem szívesen hagyom itt, s félek, hogy bátyusnak is csak útban leszek... Nem is beszélve a paparazzókról... Nem tudom... - mondtam aggódva.

Elmosolyodott egy kicsit.

- Roset nem hiszem hogy féltened kell. Amióta pasija van veled nem olyan sokat foglalkozik...

Ebben igaza van. Bármennyire is nem akarom, akkor is igaza van. Amióta neki ott van Justin kevesebbet van velem, szinte semmit. Nem szidom le szegény srácot, mert nincs rá okom! Kedves, aranyos és egy ujjal sem akarná bántani Roset.

- Ami pedig Limaet illeti. Ő bármit megtenne érted, ahogy mi is. Hiszen a kishúgunk vagy és szeretünk téged! Liam csak ezt akarja bebizonyítani. Hiányzol neki nagyon is, ezért akar veled együtt lakni.

Még órákig beszélgettünk, és egyszerűen csak élveztem az egészet. Ruth egy csomó mindenre ráébresztett, és egy hatalmas öleléssel meg is köszöntem neki, majd átöltöztem és már siettem is a parkba ahol Roseval találkozunk.

Ahogy odaértem éppen Justinnal beszélgetett. Elkapott a düh. Most fogok itt ennek véget vetni. Pedig direkt megkértem, hogy egyedül jöjjön. Szinte úgy ordítottam neki, hogy egyedül jöjjön el. Miért teszi ezt velem? Tényleg ennyire nem ért meg? Vagy egyszerűen minden megváltozott rajta. Idegesen mentem oda hozzájuk, ők felálltak, de Justin el sem mozdult.

- Mi lenne az fontos dolog? - kérdezte Rose.

- Azt mondtam, hogy csak te gyere! - mondtam idegesen.

- Jól van, elég ha elmondod mi van! - mondta.

- Nem tudom mi van veled mostanában? Amióta Justinnal vagy engem teljesen elfelejtettél! - emeltem fel egy kicsit a hangomat. - Mindig ő neked az első, és velem már nem is foglalkozol.

- Sarah tudod, hogy ez nem így van... - sajnálkozott.

- Jah persze... Londonba költözöm, és remélem a mesés életed továbbá is ilyen csodás marad!

Hátat fordítottam nekik majd egyenesen haza futottam. Szemeimet ellepték a könnyek. El sem akartam hinni amit tettem, és amit ő tett! Ruthnak tényleg igaza volt. Rosenak a pasija az első és nem én. Ennyit az igazbarátságról, ennyit az egészről. Most már tényleg teljesen egyedül vagyok, nincsenek barátaim! t

Viszont vannak testvéreim, van egy lány aki segít nekem és aki nem mellesleg a legjobb táncos, vagyis az én szememben.

Amint beléptem az ajtón meglepetten láttam, hogy Liam is itt hon van, s éppen Ruthal beszélgetnek. Én egy szó nélkül odamentem és Ruth mellé ültem, majd megöleltem őt és sírtam.

- Húgi... - mondta és a hátamat simogatta.

- Igazad volt... - sipogtam.

***

A napok eszeveszett gyorsasággal teltek, én pedig teljesen megnyugodtam ez idő alatt. Rose és Justin nem zavarnak, és én sem őket. Facebookon lecseréltem az iskolámat, új profilkép, mindnet frissítettem, mert úgy éreztem erre most szükségem van. Holnap megyek Londonba, a bátyámhoz és már nagyon igazgatott vagyok. Tegnapi napot pakolással töltöttük, meg Danielle felhívott, hogy volt olyan kedves és elhozta nekem a könyveimet. Persze mikor ezt mondta köszönet áradattal leptem el, és azt sem értem, hogy egyáltalán mivel érdemeltem ki.  

Reggel korán keltem, hiszen még volt pár dolog amit el kell pakolnom, a kocsi pedig 10kor jön. Amikor Liam mondta, hogy Paul fog minket vinni nagyon izgatott lettem. Sokat olvastam már róla, és azt hogy nagyon jóban van a srácokkal, és elég sokat viccelődnek.

Amikor elpakoltam azt a maradék pár holmit, csendben lementem a konyhába, ahol anyu már sürgött-forgott. Köszöntem majd egy puszit adtam neki, csak úgy mint apunak. Mondta, hogy menjek keltsem fel Liamet, mert mindjárt kész a reggelit. Bementem hozzá, ő még édesen szunyókált az ágyában.

- Ébresztőőőő! - ugrottam rá.

- Jesszusom... - kaptam fel a fejét.

- Jó reggelt! Anyu szólt, hogy kelj fel, mindjárt kész a reggeli!

Feküdtem rajta keresztben.

- Neked is jó reggelt! Amint reggeliztünk összepakolunk... - mondta.

- Nem kell! Már összepakoltam.

Felpattantam róla, majd pedig kimentem, egyenesen le. Lent már a két nővérem is lent volt. Köszöntem nekik, aztán pedig segítettem anyunak megteríteni.

- Olyan jó látni, hogy már minden rendben van! - mosolyogva simította meg arcomat anyu.

- Ruth ráébresztett arra, hogy nem érdemes olyanokkal foglalkoznom akiknek nem jelentek semmit! - mosolyogtam.

Amikor Liam is végre letámolygott, végre nekikezdtünk a reggelinek, mai nagyon is finomra sikeredett. Pirítós, rántotta, meg minden ami szem szájnak ingere. Amolyan utolsó kaja itthon címszöveget adtam volna az egésznek. Reggeli közben anyu elmondta, hogy mennyire rossz lesz most hogy én sem leszek már minden nap itthon vele. Én nekem is nagyon furcsa lesz, de én abban reménykedem, hogy azt az időt amit a bátyám nélkül kellett töltenem most bepótolhatjuk valamennyire.

Csengettek, Liam ment ajtót nyitni, és ahogy hallottam Paul jött meg. Amikor bejött, már teljesen biztos voltam ,hogy ő az.

- Paul, ő itt a húgom Sarah Valery! - mutatott be Liam.

- Jó napot! - köszöntem.

- Jaj tegezz csak! örülök, hogy találkoztunk! De nem akarok bunkó lenni, de sietni kell, tekintettel, hogy neked és a srácoknak este fellépés... - mondta Liamre nézve.

Érettem a szóból, felmentem és már hoztam is egy kisebb adagot. Mindenki segített egy kicsit, és pillanatok alatt bepakoltunk a kocsiba, majd jöhetett a búcsúzkodás. Kicsit furcsa volt, de egyben mintha jó is! Amikor beültünk a kocsiba láttam Roset. Rám mosolygott, de én elkaptam róla a fejemet, és beültem hátra, mellém pedig Liam.

Elővettem a telefonomat, felmentem twitterre és megnéztem a bejövőmet.

"Szia. Alig várom, hogy újra lássalak. Nem tudom miért de nagyon várom. Azt sem tudom miért itt mondom el, de valami furcsát érzek mikor veled vagyok... Remélem hamarosan megint találkozunk, és beszélgetünk!"

3. fejezet

Sziasztok. Elnézést az esti részért, de a gépem valamiért nem akarja a neten csatlakoztatni, így anyuéknál gépezek, itt meg annyira nem akar jönni semmi ihlet, de azért megírtam, és remélem jó lett! Remélem vasárnapra már könnyebben tudom majd feltenni. Holnap senki se keressen mert Budapesten leszek és éjfél felé érek haza! Vagy ha nagyon fontos akkor facebook vagy twitteren megírja és én vasárnap valamikor válaszolok majd! 

Trixi: Jaj nagyon köszönöm édes! :D ♥♥♥♥♥

Dorinaa: Eltaláltad, de nem pontosan a fiúkhoz, de majd ha elolvasod megtudod! ;) 

Stefii: Hát remélem be is fog igazolódni, mert ebben a fejiben már nagyban lehet találgatni kivel fog összejönni, bár sztem nagyon egyértelmű lesz! :P 

Izii: Hát ez vagyok én! :P Köszönöm! ♥

Zsófii: Hihihi! Hát persze! :P Naaaa... azért nyomás aludni, amúgy meg ha én is ilyen rész olvasok én mindig tovább alkotom a saját meglátásom alapján. Nem tudom miért, a fantáziám kicsit el szokott szabadulni álmomba! xDD 

Bogi: Hogy érted, hogy ilyet nem mutattam? Köszönöm! :)

Egy különleges Új barát! 

Idegesen piszkáltam az ujjaimat.

- Kicsim erről szó sem lehet! – mondta, majd apu felé nyújtotta a lapokat.

Bennem egy egész alaposan felépített világ kezdett összedőlni.

- Miért nem? Semmi baj sincsen a jegyeimmel, és ez az amiről én mindig is álmodtam! – mondtam.

Ruht és Nicole inkább elmentek, mert szerintük ez rájuk nem tartozik, és nem is szeretnének ebbe belekavarodni.

- Nincs rá elég pénzünk… - mondta bocsánatkérően anyu.

- Nem baj! – jelentette ki Liam. – A húgom, én segítek neki! – kacsintott rám.

- Én pedig bármi másban segítek, hidd el. – mosolygott Danielle. – Én is itt végeztem, ha gondolod szólok az érdekedben! Láttam mire vagy képes, még nagyon is sokra viheted!

***

Amint megbeszéltük, én elmentem az erdőbe, és végig csak össze-vissza járkáltam. Olyan fél órája lehetettem az erdőben mikor láttam, hogy Liam éppen utánam tart.

- Hát te? – kérdeztem és bevártam őt.

- Gondoltam lehetnénk együtt egy kicsit!

Én csak bólogattam.

- Mi a baj? Olyan szótlan vagy már egy ideje… Esetleg tettem valamit ellened? – kérdezte.

- Jaj dehogy is! Csak olyan furcsa, hogy alig vagy itthon velünk a banda meg a vele járó elfoglaltságok miatt! – vallottam be neki.

- De hát a húgicámra mindig lesz időm!  - ölelt magához.

Csak ott álltunk és öleltük egymást.

- De van itt még valami! – nézett le a szemeimbe.

- Mi? – néztem fel rá.

- Szeretném ha már egyszer London, akkor odaköltöznél hozzám!

A szavaitól teljesen lefagytam, és csak néztem rá bambán.

- Tessék? – kérdeztem vissza.

- Gyere hozzám Londonba. Nem kell koleszban lenned! Mindig lesz hová hazamenned! És én is ott leszek veled! – mosolygott rám.

- Nem tudom, csak útban lennék én ott neked… - húztam a számat.

- Jaj dehogy lennél. Én lennék a legboldogabb, ha velem lakhatnál!

Percekig csak győzködött mire végre belementem ebbe, ő pedig szinte megkönnyebbül, amin csak nevetni tudtam. Együtt mentünk haza, hol elújságoltuk, hogy mi is van, és láthatóan a srácok is örültek neki, vagyis Niall az igen, miszerint végre lesz ki főzzön, mert azt szeri ha főznék neki. Amit kicsit benézett, mert szerintem én amennyit tanulni fogok, a főzés lesz a legkevesebb, amit el tudok majd végezni.

Még aznap felhívtuk az iskolát, hogy igen, elfogadom a felvételt, és azt mondták a jövő héten már kezdhetek is! Ennél boldogabb nem is lehettem volna, de eszembe jutott, hogy itt van a legjobb barátnőm is, akit itt kel hagyjak. Egyedül felmentem a szobámba, betettem az ajtót, majd az ablakomba ültem le. Fejemet az ablaknak támasztottam, és bámultam az éppen esős időt. Hirtelen kopogtak, oda néztem és Harry dugta be rajta a fejét.

Az arcomra hirtelen mosoly kúszott mikor a gyönyörű zöld szemeibe néztem bele. Egy furcsa érzés kerített maga alá, de meg nem tudtam volna magyarázni, hogy mi! Egyszerűen csak jó volt és kész.

- Zavarhatok egy kicsit? – jött be mosolyogva.

- Persze, csak nyugodtan!

Betette maga után az ajtót, közelebb jött, majd csak az ágyam szélére ült le, és egymással szembe fordultunk.

- Olyan szomorúnak tűntél, csak érdekelt, hogy minden oké-e! – láttam hogy elpirult egy kicsit.

Őszintén szólva én is zavarba jöttem, de hát mi mást tehettem volna.

- Persze, minden oké csak….- csuklott el a hangom.

- Csak? – kérdezett.

Úgy nézett a kék szemeimbe mintha a vesémig belelátna  én pedig csak bárgyattan bámultam a szemébe, és szinte olvadtam ott helyben. Nagyon tetszett nekem, vagyis…Olyan leírhatatlan ez az egész!

- A legjobb barátnőmet itt kell hagynom. És nem szeretném. – sóhajtottam.

- Ha igazán jó barátnők vagytok, akkor ő ezek után is nagyon jó barátnőd lesz! – hangjában egy kis mosolygást véltem felfedezni.

- Ezt miből gondolod?

- Hát… - vakarta meg egy kicsit a fejét. – Nekem is vannak barátaim, akikkel a mai napig jóban vagyok. Őket nem érdekli, hogy Harry Styles vagyok a One Directionból, ő nekik csak az a régi Harold vagyok aki voltam!

A Harld hallatán elmosolyodtam.

- Harold… - nevettem.

- Na nem röhög! – mondta.

- Ezentúl így foglak hívni! Harold! – röhögtem.

A hasamat fogtam, és a végén már ő is csak röhögött az egészen.

Órákat töltöttünk együtt a szobámba, és csak beszélgettünk. Olyan kedves, megértő, és egyszerűen odafigyel rám, és arra amit mondok, arra amit teszek, és szinte már itta a szavaimat. Ezt elég furcsa, hogy így kell mondanom, de ez van. Láttam rajta, és azt is, hogy alig vette le rólam a szemét, de ez nagyon is kölcsönös volt, hiszen megértem nem őt nézni. A haja, a szeme, az nézése, egyszerűen mindene. Mind a ketten csak mosolyogtunk egymásra, és iszonyatosan jól éreztem magamat. A jókedvnek Liam vetett véget, miszerint most menniük kell, de majd a hétvégén jön, hogy pakolni tudjunk együtt.

Ahogy lent álltunk, Niallel, Zaynnel kezet fogtam, Louis egyből jó szorosan megölelt, Harry is, bár ő már kedvesebb volt, és én teljesen el is pirultam ettől a kedves kis gesztusáról. Majd jött Liam is, hosszasan megölelt majd a szemembe nézett.

- Nem csinált Harry semmi rosszat? – nézett mélyen a szemembe.

- Jó kisfiú volt! – nevettem.

- Csak vigyázz vele, nagy nőcsábász! Nem akarom hogy bántson.

Itt lesokkoltam. Harry nőcsábász? Hiszen nem is viselkedett úgy velem mintha csak egy kis kalandra kellenék neki.

Bólintottam, majd ment is. Nem vártam meg míg elmennek, csak fogtam magam, bementem majd megvacsoráztam csendben. Senkihez sem szólta, Harryn járt a fejem, és azon a mit Liam mondott. Elhatároztam amint felmegyek utána nézek neki, és ebből nem is tágítottam. Csendben elköszöntem mindenkitől, a nővéreimet megöleltem, majd bemásztam a szobámba és egyből a gépem elé telepedtem le. Felmentem internetre, és már kerestem is amit akartam.

„Harry Styles egy nála jó pár évvel idősebb lánnyal kavar…”

„Harry határozottan az idősebb lányokat kedveli…”

Olyan éjfél lehetett mikor könnyes szemekkel kapcsoltam ki a laptopomat. A szemem csak azért könnyezett mert már fájt, vagyis csak ezt akartam bemagyarázni magamnak. Befeküdtem az ágyamba, és a túl sok információval a fejemben forgolódtam. Nem tudtam elaludni… Harryn járt a fejem és azon amiket olvastam. Annyi minden volt fent, hogy az már szinte túl sok. Olyan sok minden, és olyan részletességgel…

Nagy nehezen de mikor elaludtam végre mindent kizártam a fejemből és csak aludtam! 

2. fejezet

Nagyon szépen köszönöm a komikat! Ez a rész megint egy könnyedebb lett, de a következő már izgisebb lesz! xDD 

Trixi: Én köszönöm eme megtiszteltetést, hogy írtál! Gondoltam, hogy tetszeni fog majd! nagyon szépen köszönöm! :D 

Dorinaa: Nagyon szépen köszönöm! :D 

Stefii: Hát hogy kivel jön össze, azt még nem lőném le, de remélem nem haragszol érte, hogy nem mondom el! megoldjuk majd mi! Én is szeretleeek! ♥

K. Vikii: Háháhá!  Ez de jó már! Örülök, hogy ennyire sikerült rátalálnod a blogomra! ez tényleg nagyon jó! Háháh! :) 

Izii: Húha... hát... én is ettől féltem, hogy majd mindenki ezt gondolja, és senki sem olvassa majd, de örülök, hogy tetszik! 

Zsófii: Nagyon szépen köszönöm, ez nagyon kedves! :D És remélem a többi is tetszeni fog! 

Bogi: Kb. én is ilyen vagyok, de csak nagy ritkán, szerencsére. Óhh... hát azért én sem fogalmazom annyira jól! 

Ha ő itt van, én levegő vagyok...

A mozdulatsorok kecsesen követték egymást, minden a maga értékrendjében bontakozott ki. Annyira jól esett újra csak pörögni, fogni, a mozdulatok rabjaivá esni. Egy nagy pörgést csináltam, mikor megpillantottam az ajtónál azokat akikre soha nem gondoltam volna. hirtelen megálltam, és rájuk néztem, majd csak kinyomtam a zenét. Mind a hatan engem figyeltek, én pedig őket néztem. Furcsa volt... De mit keresnek itt? Hiszen csak a jövő héten kell haza jönniük.

- Nagyon sajnálom... Nem akartam veszekedni veled! - jött oda hozzám Liam.

- Én sem! - motyogtam.

Zavarban voltam, lehajtottam a fejemet, főleg ahogy megláttam Daniellet is. Majd hirtelen két kezet éreztem magam körül, és bátyám illata csapott meg. Elmosolyodtam, lehunytam a szememet és csak öleltük egymást.

- Hoztam valamit! - nézett rám.

- Ha azt mondod, hogy őket és nagyon megverlek! - röhögtem.

- Nyugi nem, majd otthon megmutatom.

Elmosolyodtam, aztán pedig ők is közelebb jöttek hozzánk. Soha nem volt alkalmam velük találkozni. Mert amikor ők nálunk voltak, én vagy nem tudtam erről, vagy éppen az erdőben lófráltam. De most végre alkalmam van erre is.

- Hát ők itt a srácok, Louis, Harry, Zayn és Niall. Srácok ő itt a húgom Sarah! - mutatott be nekik.

Könnyeden kezet fogtam velük, de a zöld szempár láttán, egy kis pillanatra meg ragadtam. Hirtelen ezer egy kérdés végigszáguldott a fejemben, de gyorsan kapcsoltam, és újra magamnál voltam.

- Ő pedig a barátnőm Danielle!

Vele is kezet fogtam.

- Nagyon örülök, hogy végre találkozunk! - mondta.

- Nálam nem jobban!

Ámulatba ejtett a gyönyörűsége. Haja göndör, szemei barnák, gyönyörű smink, kecses alak, én pedig teljesen jelentéktelennek kezdtem magam érezni. Zavarban voltam, lehajtottam a fejemet, és a hajam végével kezdtem el babrálni.

- Mi ki megyünk, készülj csak össze... - mondta Liam.

Elmosolyodtam, majd amint ők kimentek, én pedig gyorsan felkapkodtam magamra a ruháimat, a cipőmet visszahúztam, majd mindnet beletettem a táskába. Vettem egy mély levegőt, és már mentem is kifelé. Nem nagyon beszéltem senkihez sem. Nem vagyok egy bő beszédes ember. Ha társaságban vagyok általában csendben húzom meg magamat.

Hátra mentünk ahol már két kocsi várt minket. Liam az egyik felé intett, én pedig be is ültem majd a telefonomat kezdtem el piszkálni. felnéztem ilyen-olyan helyekre és próbáltam elterelni a figyelmemet.

- Teknősök? - kérdezte Liam.

- Jól vannak. Lolly ugyan úgy elvan és Lilly is! - mosolyogtam rá.

Hazaérve, anyu és apu a srácokkal volt elfoglalva, nem nagyon zavarta, hogy én nekem annyi minden mondanivalóm lenne.

Mindig ez van. Ahogy a bátyám hazaér én teljesen el vagyok feledve. Bármit is tehetek, nem vagyok én senki, hiszen miért is lennék? Liam az aki híresség, és a csajok bomladoznak utána. Én meg csak lézengek, mint egy halott, és ezért van az, hogy általában én lelépek mikor ő itthon van. És ezt most is így fogom tenni, hiszen anyu még annyit sem kérdezett, milyen volt a suli.

Csendben elvonultam, és duzzogva egyenesen a szobámba mentem. Ledobtam a táskámat, majd úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit a friss levegőre, szokásomhoz híven. Felkaptam Liam egyik pulcsiját, amit még ő adott nekem mikor Londonba kellett utazni, én meg sírtam mert nem akartam őt elengedni. Elmosolyodtam ,ahogy így visszanéztem az egészet magamban. Fogtam a telefonomat és a fülesemet, majd a zsebembe tettem és már mentem is lefelé. Éppen mentem volna mikro anyu kiáltott utánam.

- Mégis hová mész? - kérdezte.

Én rá néztem, de mintha nem tudta volna, hogy hová indulok.

- Ki az erdőbe... - mondtam.

- Dehogy mész! Egész eddig azon voltál, hogy Liam mikor jön... - morogta rám.

- Anyu... - mondtam zavarban.

Észrevettem ,hogy a srácok mind minket néznek, és Liam csak bocsánatkérőn pislog rám. Lehajtottam a fejemet és vártam.

- Semmi de! Most szépen leülsz és itt maradsz!

- Nem! - kiabáltam.

Ha én felemelem a hangom ott már baj van. Soha nem szoktam kiabálni, még veszekedéskor sem, de ha egyszer én kiabálni kezdek ott nincs megállás.

- Elegem van! Ha Liam itthon van engem teljesen elfeledsz. Amíg Liam nem volt sztár én is voltam neked. Amikor nincs itthon velem is foglalkozol, amint hazajön én már nem is vagyok itt! Pedig tudod mennyi mindent akarok neked mondani? Tudod te mennyire vágyok most arra, hogy elmondjam mi volt velem? - kiabáltam. - De nem érdekel, most egyedül akarok lenni...

- Fölfelé, most! - morogta rám.

Én könnyes szemekkel mentem fel, egyenesen Liam szobájába, majd bevágtam magam mögött az ajtót, és csak a teknősei akváriumához ültem le. Kivettem belőle Lillyt, aki az én teknősöm volt, majd  a kezemben dédelgetni kezdtem őt. Mindig is imádtam őt a kezembe fogni, és csak simogatni a páncélját. Ő soha nem félt tőlem, mindig kidugja a fejét. Hirtelen kopogtak az ajtón.

- Hagyjál... - morogtam.

- Nyugi, csak én vagyok! - hallottam meg Liam hangját.

- És Zayn! - mondta egy már mosolygósabb hang.

Én csak ültem, s egy szót sem szóltam.

- Szia Lilly. - csücsült le mellém Liam.

- És a másiknak mi a neve? - jött oda mellém Zayn.

- Lolly! - mondtam. - Az én tekim Lilly... - mosolyogtam.

- Látom a pulcsim azért jól megragadt nálad! - nevetett Liam.

Én csak mosolyogtam, de semmi kedvem sem volt beszélgetni.

- Gyere le, anyu beszélni akar veled, s most tényleg elmondhatsz neki mindent.

Liam visszatette a teknőst majd megölelt, és mind a ketten kimentek. Felsóhajtottam, talán igaza van, és végre beszélhetek én is a szüleimmel. Átsiettem a szobámba, majd a gondosan eltett borítékot előhúztam, mosolyogva végig simítottam rajta, majd a zsebembe csúsztattam és elindultam lefelé. Lent a srácok a kanapén terültek el, a ebédlőbe érve a családom és Danielle is ott ült az asztalnál. Én is leültem.

- Nagyon sajnálom  a kiborulásomat, nem kellett volna... - mondtam halkan.

- Semmi baj, és teljesen igazad van, de most mesélj! - mosolygott anyu.

Egy pillanatra lehunytam a szememet.

- Spanyolból és franciából kitűnően szóbeliztem, matekból is egész jó voltam. A többi is nagyon jól ment, s táncon is volt egy-két dolog! - mondtam.

- Mond! - mondta apu.

Előhúztam a borítékot majd az asztalra tettem.

- Felvettek a londoni balettiskolába. - mondtam.

Lehajtottam a fejemet, de még láttam, hogy anyu idegesen nyitja ki a borítékot. Olyan nehéz volt várni. Anyu olvasta, és fogalmam sem volt, hogy igent vagy nemet fog-e mondani nekem! 

1. fejezet

Sziasztok! Hát ígéretemhez híven itt is lenne az első fejezet! Remélem a történet első lehelete tetszeni fog mindenkinek, és csak úgy annyi érdeklődés lesz rá mint az előző történetre! Jó olvasást mindenkinek! 

/Köszönöm azoknak akik az előző vagyis utolsó fejezethez kommentáltak, különösen Steffiinek akinek szinte könnyezve olvastam a kommentjét annyira jól esett!!/ 

Kellemes időtöltés, jó olvasást mindenkinek! 

A kezdet lány hangja!

Csendben ültem... Üveges tekintettel figyeltem a táblát. Semmi hangulatom nem volt most a matekhoz. Inkább lennék otthon, egyedül bezárkózva, és valami jó kis zenét hallgatva. Kint jelenleg, a londoni időhöz méltóan esik az eső, és elég hűvös is van. A fejemet az ablak felé fordítottam, és csak bámultam kifelé. Semmi más nem érdekelt, hogy csak már otthon legyek. Mondjuk az nehéz lesz, hiszen suli után haza, de csak enni megyek haza, aztán pedig táncterembe.

Kicsi korom óta táncolok, balettezem, és imádom. Soha semmit sem csináltam olyan sok erőfeszítéssel, és akaraterővel mint a balettot. Nem tudom miért, de... Kicsi voltam mikor a szüleimmel és a testvéreimmel egy táncos előadást néztünk meg. Ott tetszett meg az egész, és azonnal megkértem anyut, hogy ha megengedi akkor írasson be balettra. Elég nehezen ment, de szerencsére belement, és azóta rendszeresen táncolok, és ez lett szinte a mindenem. Ez mellett még modellkedem is. Ezt olyan egy éve kezdtem el, és csak a lehető legkulturáltabb módon űzöm.  Anyu ennek nem örült anno, de én azzal védekeztem, hogyha a bátyámnak megengedte anno, hogy bokszoljon, akkor ezt nekem is meg fogja tudni engedni.

- Sarah Payne! - kiabálta hirtelen a tanárnő.

Összerezzentem, és egyből rá kaptam a tekintetemet.

- Legyen szíves az órámra figyelnie! - morogta, majd újra morogni kezdte az anyagot.

Én csak felsóhajtottam, majd írni kezdtem amit mondott.

Payne... A családnevemre néha nagyon is rá tudtam haragudni. Sokan ez alapján akartak, akarnak velem barátkozni, és ez engem nagyon is idegesít. Bár... Ez engem nem zavar, mert imádom a bátyámat, csak néha nagyon jó lenne, ha nem az lenne a fontos, hogy ki a bátyám hanem az, hogy ki is vagyok legbelül. A bátyám és köztem, nagyon szoros a kapcsolat, csak úgy mint a nővéreimmel, de a bátyámmal mégis más. Ő mindig velem van bármire is legyen szükségem, és még régen azt is megengedte, hogy elnevezzem az egyik teknősét, amit légyegében nekem is adott, de mind a  kettő az ő szobájában van.

Liam... Hát vele már nagyon régóta nem beszéltem. Kicsit összekaptunk úgy egy hete, és ha jól tudom csak a jövő héten jönnek haza, és kicsit félek mi lesz. Ilyen sok ideig még nem tartott egy vitánk sem. De ez a vitánk, most nagyon durva volt. Elkezdted velem beszélgetni, majd mind a ketten valamin bepöccentünk, és eléggé lehordtuk a másikat, de biztos bocsánatot fogok tőle kérni, amint hazajönnek Amerikából.

Amikor kicsengettek, fellélegeztem, majd a padra feküdtem le, és már nagyon elegem volt az egészből.

- Sarah ébredj, nem alszunk! - visított a fülembe a legjobb barátnőm Rose

- Hagyjál... - morogtam rá.

- Ne edd magad Liam miatt! - suttogta.

Felsóhajtottam, de igaza volt. Nem kéne most ezzel foglalkozom, majd akkor amikor már tényleg itt lesz. De sajnos nem tudtam nem ezzel foglalkozni.

- Délután táncra mész? - kérdezte.

- Öhöm... - morogtam.

Felnéztem.

- Ezt megjegyezhetnéd! - nevettem halkan.

Ő is felnevetett.

Rose eléggé két ballábas, és mikor megtudta, hogy táncolok, megkért, hogy segítsek neki, de amikor meghallotta, hogy balett inkább nemet mondott. Elég vicces egy szituáció volt, de azért jó volt az egész.

Vannak még haverjaim, az egyik Justin, ő Rose pasija, s egyet fölöttünk  lévő évfolyamon tanul, és deszkázik. Én is de azért annyira nem a kedvencem.

Nem vagyok a suli sztárja, inkább az a megbúvó egyed vagyok, akit mindenki piszkál. Imádom a rock zenét, és hát ebből adódóan elég sokan piszkálnak is. Hiszen nem szoktam kiállni magam miatt.

Meg hogy néz az már ki.... Rocker lány, aki balettozik, és szabadidejében néha deszkázik, és nem mellesleg néha modellkedik. Kicsit furcsa az összhatása ennek az egésznek. Anyu szerint n magam egy rejtély vagyok, de hát az már megint egy új téma, amivel egész nap ellennék ha tehetném. De sajnos nem, mert a csengő éles robaja zavart meg.

Utolsó óta.... Sóhajtottam fel magamban, majd pedig gyorsan előkapartam a történelem cuccaimat. Amikor belépett a nagydarab tanár, mindenki felállt, jelentettünk, majd helyet foglaltunk és jó kislányok, kisfiúk módjára figyeltünk és jegyzeteltünk.

Amint megszólalt a csengő, n sietősen összerámoltam a cuccomat, majd pedig, a fülesemet, felhelyeztem, és már mentem is.

Linkin Park- Numb számát indítottam, majd már mentem is haza. A lány szerepe teljesen rám lett írva. Ő az aki mindig ki van szorítva, hiába is próbálkozik barátkozni. Nekem csak Rose van, de neki is vannak más barátai is, akik meg engem nem bírnak.

Hazaérve, egyedül Nicole volt csak otthon. Köszöntem neki, s egyből felmentem az emeletre. A szobámban, ledobtam a táskámat, aztán pedig átöltöztem, és eltettem a cuccomat, egy kisebb válltáskába. Újra csak lementem.

- Milyen volt a suli? - kérdezte nővérem.

- Egész jó, mint mindig! - válaszoltam.

Fogtam magam, és nekiláttam egy szendvicset csinálni, amit azonnal be is faltam, ittam pár kortyot, és egy üveg vizet tettem el magamnak.

- Én megyek is! - mondtam.

- Rendben, ügyes légy! - kiabálta utánam.

Én csak mosolyogtam. A táncteremig, végig a füles volt a fülembe, s buszokkal járkáltam. Egyedül vagyok mindig, s próbálok mindig valami újat alkotni, ami eléggé meghökkentő, de mégis egyedi. A táncmozdulatokat annyira tudom, amennyire belém verték kicsi koromba, de azóta elég sok mindent elfelejtettem már. Pár napja találtam egy nagyon jó kis zent, s valamennyire már tudom is, hogy mit hogyan szeretnék. Egy füzetbe szoktam összeírogatni a dolgaimat, és általában ezek alapján tájékozódom el.

Amikor leszálltam a buszról, csak pár lépést kellett tennem a teremig, amit már jól megszokott könnyed mozdulattal nyitottam ki, és mentem egyenesen a második emeleten lévő kis próbaterembe, ami ilyenkor mindig üres szokott lenni, vagyis szinte mindig, mert senki sem használja, így én szoktam csak.

Felérve letettem a táskámat, felsóhajtottam. Lehuppantam a padlóra, lehúztam a nadrágomat, majd egy kisebb nadrágot vettem fel. A pólóm is lekerült, hiszen sportmelltartóban szoktam ilyenkor lenni. A rózsaszín balettcipőmet magamra húztam, majd nekiláttam nyújtani.

Pár perc múlva már a zenét indítottam, és nekiláttam a könnyedebb mozdulatsornak. 

49. fejezet

Először is fájón, de azt kell mondjam, itt az utolsó fejezet! Kicsit furcsa volt írni az utolsó részt, de csak abban tudok reménykedni, hogy tetszeni fog nektek, mert nekem ez annyira nem jött át, mármint nekem nem annyira tetszik. Bár én mindegyikkel így vagyok. És ahogy ígértem, az utolsó dupla fejezet!!! Remélem sok vélemény érkezik így végére, és mivel mindenki ennyire akarja, hétfőn jön a vadonatúj, mai azt jelenti, hogy a blog hétfőn teljes átalakításon megy majd keresztül. 

Egy kis összegzés: A blogot június 10-én vasárnap nyitottam meg, és azóta több mint 10ezer megtekintés volt, és több száz komment! El sem hiszitek mennyire boldog vagyok ettől, remélem s ezt a szintet folytatni tudjuk! ÉS szeretném ha ezeknek a kedves kommentelőknek a száma nőne, de ha nem az sem baj! 

Trixi: Akkor jóóó van! :D A Balaton számomra egy olyan trauma, amit soha nem felejtek el! /persze jó értelemben/ 
Lena: Tudooom! Nekem is nagyon tetsziiiiiikkkk! :D 
Stefii: Köszi! :) Húhúa... Én nem vetemedek rá, mert tuti, hogy nem lenne jó! Hát remélem, hogy fele ennyire tetszeni fog majd! :D 
Izii: Örülök, hogy tetszik! :) Én is ezt gondolom! :D 
Zsófii: Nagyon köszönöm! :) 
Bogi: Ez de aranyos tőled! Köszönöm! ♥




A fájó véget érés!

/Pár évvel később/

Az évek pillanatok alatt peregtek le előttünk. A kislányunk már ovis, és imádja. Rengetek barátja van. De ezt nem is csodálom, gyönyörű pici lány, és imád a figyelem középpontjában lenni. Folyamatosan produkálja magát, és olyan beszólási vannak, hogy az valami hihetetlen.

Mind a kettőnkből örökölt sok mindent, és remélem ilyen is marad mert már most kész bombázó egy lány. Haja olyan mint az apjáé, sötét, és kicsit hullámos is. Szemei egészen tengerkékek, pont mint nekem. Viselkedésileg inkább az apjára ütött, bohóckodásában pedig rám. De hát nem csak nálunk indult már be a gyerekprogram, hanem már Danielléknél is. Eleanor még várni akar evvel.

Zayn és a csapat visszatértek a koncertezésekhez, a dedikálásokhoz, és teljes mértékig a rajongótáboruk megvan, sőt még több is lett mint volt. Én is valamilyen szinten visszatértem az énekléshez, de sokkal kevesebb időm van, hiszen a lányom is ott van, és neki nagy szüksége van rám, és az apjára is. Nem olyan régóta, Kamilah akaratát teljesítve elmentünk a  koncertjükre, azóta pedig már rendszeresen menni kell vele, mert ő nem akarja kihagyni. Amikor először a nyakába tették a V.I.P kártyát mindenkinek evvel dicsekedett, és mindenki olyan kedves volt vele.

Zayn és én remekül megvagyunk. Ugyan úgy szeretjük egymást, mint az elején. Amikor tehetjük, Zayn szüleire bízzuk a kicsit, mi pedig egy kis időt kettesben töltünk. Igazából a házasság nagyon még meg sem fordult a fejemben, ugyanis így is tökéletes életem van. Mind a kettőnk ujján ott a gyűrű, és most jelen pillanatban ennél többre nincs is szükségünk. Amit pedig az idő hoz, azt a z idő hozza, és tudom, az akkor amikor úgy érezzük, hogy igen, ez most kell, akkor meglesz, de egyenlőre semmi ilyet nem akarunk. Viszont gondolkodunk még egy kicsiben, de ebből még egyenlőre semmi sem lesz.

Reggel miután Kamilaht elvittem oviba, egyből hazamentem, és egy kicsit rendbe tettem a házat. Hát egy négyéves hiperaktív lány elég sok felfordulást tud okozni, de szívesen takarítom fel utána a dolgokat. Zayn délután jön majd haza, és Kamilahval megbeszéltük, hogy meglepjük őt egy kis késői ebéddel a kertben.

***

Kettőkor kocsiba ültem és útba vettem az óvodát. Bementem, és Kamilah már futott is oda hozzám. Én egy határozott mozdulattal felvettem őt, és egy jó nagy puszit adtunk egymásnak, majd az egyik nő jött oda hozzám, aki a kicsikkel foglalkozik.

- Jó napot. - kezet fogtunk.

Mind a ketten csak mosolyogtunk.

- Csak annyit szeretnénk, hogy Kamilah nagyon ügyes, és hogy roppant nagy az érdeklődése. Otthon is ilyen?

- Igen teljesen. - mosolyogtam.

Letettem, ő pedig még visszament egy kicsit a barátaihoz.

- És otthon is minden rendben van, csak az apja miatt kérdezem..

- Persze, hogy minden rendben van! - kuncogtam egy kicsit. Az apja roppantul szereti a lányunkat, és amennyit vele... - mosolyogtam.

- Ennek örülök.

Még sokat beszélgettünk, majd már késésben voltunk, így szóltam a kicsimnek, aztán pedig megfogta a kezemet, és már mentünk is kifelé. Először az egyik hipermarketbe mentünk, mert be kellett vásárolni pár dolgot.

Amint hazaértünk, Kamilah segítségével nekiláttunk főzni. Persze ő még egy csomó mindent nem tud megcsinálni, így a segítségemmel pár apróbb feladatot csinált csak meg. Segített a terítésnél, majd amikor meghallotta az ajtó zörgését egyből futott is oda. Én mosolyogva az ajtófélfának dőlve néztem őket. Szorosan ölelték egymást, és Kamilah szája be sem állt.

- Kicsim, egy pillanatra fel tudsz menni? - kérdezte Zayn.

Egy pillanat alatt elindult felfelé, majd amint hallottuk, hogy beteszi az ajtót, Zayn odajött hozzám.

- Minden rendben? Olyan gondterheltnek látszol. - simogattam meg az arcát.

- Persze, csak már hiányoztatok!

Elmosolyodott, és azonnal ajkaimnak esett. Egy picit belemosolyogtam a csókba, majd pedig csak hagytam, had tegye amit tennie kell.

/Kamilah szemszöge, 16 évesen/

Az életem mindig is egy álom volt számomra. Van egy csodás anyukám, és egy csodás apukám, akiket a világon is jobban szeretek. Nem is tudom mivel érdemeltem ezt ki. Viszont, annak ellenére, hogy mind a két szülőm énekes, mindig jut rám idejük, több mint egy átlagos szülőnek, amit néha nem is értek. Anyukám a legjobb barátnőm. gyakran járunk el vásárolni, sétálni, biciklizni, vagy bárhova máshová. Persze vannak elvárásai mint minden szülőnek, de ő mégsem olyan. Lehet vele úgy beszélni mint egy barátnővel, és lehet vele úgy is mint anyuval. Ő tud minden tikromról, minden pasi ügyről, a rossz jegyekről, és mindenről de tényleg. Apu kicsit más tészta. Ő a pasi dolgokról, meg ezekről nem tud, mert félt engem. De ő is pont olyan mint egy minta, tökéletes apa. Neki és a bandájának köszönhetően egy csomó helyen jártam már, és anyu is velünk jött. A srácokkal is nagyon jóban vagyok. Mondhatni egyszerre négy nagybácsim, és négy nagynéném van. Ugyanis a csapattal, és a barátnőikkel, feleségükkel is nagyon jóban vagyok. Az idők során Danielle és Liam összeházasodtak, és van egy kisfiúk is.

Ami pedig az én családomat, és tesóimat illeti... Anyuék pár éve házasodtak össze! Úgy döntöttek, hogy most már ideje van ennek is. Persze mindenki nagyon örült ennek, és anyu egyszerűen gyönyörű volt. Nem terveztek nagy esküvőt, csak a család, barátok voltak itt, de az is sok hiszen apunak nagy családja van. A nagyiékat és a család többi tagját is szeretem, és mindenki nagyon kedves velem. Ennek azért örülök, mert az egyik barátnőm nagyszülei nem is foglalkoznak vele, én pedig örülök, hogy nekem ennyire szeretetteljes családom van.

Viszont testvérem is van, és imádom őket. Van egy 10 éves kishúgom, és egy 6 éves kisöcsém is. A húgomat Faraah Linleetynek hívják a kisöcsémet pedig Zain Davidnek. Anyu erősködött, hogy a kisöcsém az ő nevét vegye fel. Apu pedig csak úgy ment bele ha a régi írási módon adják meg neki, de mi persze csak Davidnek hívjuk őt.

Anyu szerint egy különleges lány vagyok. Én a kinézetem miatt szoktam ezt hinni. Hiszen elég sötét, majdnem fekete a hajam, és a szemem pedig tengerkék. Ez már nem mindennapi, de én szeretek különleges lenni. Imádom hogy ilyen vagyok. De sok más külső, és belső tulajdonságok örököltem még a szüleimtől. Tiszta bohókás vagyok mint aki, és egyszerre komoly is mint amilyen apu szokott néha lenni. Tánctudásom nem a legjobb, amit feltehetően apámtól örököltem. Ami pedig a külső jelleget illeti, kicsit szeplős vagyok, ami úgyszintén anyu, viszont apu tiszteletére, nekem is lett a hajamban egy szőke tincs. Persze csak a viccelés kedvéért, de imádom. Deszkázom is, de csakis apu deszkáival, mert én mást nem is vagyok hajlandó használni. Egy éve pedig kificamítottam pont a jobb bokámat, pont mint apu amikor fiatal volt.

Anyuék hírnevét soha nem használtam ki, viszont nagyon jó akkor, amikor olyanokkal találkozom akiket imádok. Találkoztam már Conor Maynarddal, Leona Lewissel, Miley Cyrussal, Demi Lovatoval, Rachel Crowal, és még sorolhatnám kikkel. Persze mikor kicsi voltam nem nagyon foglalkoztatott ez, de most, hogy nagy vagyok, igenis érdekel.  A nagy többségükkel a mai napig jóban is vagyok,v szerintem nagyon is jó dolog.

A szüleimnek mindig van rám ideje, bármi is legyen a bajom. Anyuval este szoktunk beszélgetni, minden este, miután Davidet az ágyba tette. Faraaht apu szokta lefektetni, mivel nagyon apás. Én anyás vagyok, apu szerint azért mert én voltam az első kicsi, és anyu minden egyes percét nekem szentelte.

A suliba holnapra kell csinálni egy fogalmazást a családunkról, és én már nagyon várom, hogy felolvashassam az enyémet. Egy hete kaptuk meg a feladatot, de én pár nap alatt megírtam, és azóta várom, hogy mindenki előtt elhangoztassam. Persze mindenki tudja, hogy a hírhedt Zayn Malik és a hírhedt Elizabeth Momsen az anyukám, de azt hiszik, hogy tök jó az egész meg minden. Pedig nagyon sok minden volt ami nem esett jól. Voltak szülinapok amin apu nem volt ott, volt olyan hogy anyuk veszekedtek, mondjuk ez egyszer volt, mikor 10 éves voltam, de azóta egy rossz szót nem tudok mondani. Azóta makulátlan egy család vagyunk!

Reggel izgatottan keltem fel az ágyból, és kezdtem neki az öltözködésnek. Mivel ma egész nap ezekkel a fogalmazásokkal leszünk elfoglalva így nem is pakoltam el semmilyen cuccomat. Ez azért kérte a tanárnőnk, mert tudni szeretné, hogy mennyire vagyunk képesek fogalmazni, és érdekli is a családi hátterünk, hogy kire kell több figyelem, és kire kevesebb. Én mindent leírtam mait csak tudtam, de az egyik osztálytársam, azt hiszem nagyon de nagyon sokat írt szóval elleszünk vele egy darabig.

Egy fekete farmert húztam fel, és egy kék pántos felsőt, majd egy kicsit kopottabb inget, és a tornacipőmet. A táskát magamra kaptam, és már mentem is le. Az ing és a nadrág még anyué volt. Amikor pakolt egy csomó cuccot hozott át hozzám, hogy válogassam ki, ami kell neki. Én szeretem a régebbi darabokat, és nem is baj, hogy az ő cuccai. Szívesen hordom, és legalább ennyivel kevesebbet kell rám költeni.

Lent anyu már reggelivel várt egem, a két tesóm pedig már az asztalnál ült. Adtam egy puszit neki, majd kettőt a tesóimnak, és leültem reggelizni.

- Apu? - kérdeztem.

- Még alszik. Későn jöttek haza a stúdióból. Szóval ha lehet akkor csendesen rendezkedni! - figyelmeztetett minket.

Mi csak bólogattunk. Reggeli után csendben távoztunk a házból, a kocsiba ültünk, anyu pedig már indult is. Davidnek be nem állt a szája. Most első és imádja a sulit, vagyis még imádja.

A gimi elé érve, megöleltem anyut, majd pedig már mentem is befelé. Út közben össze futottam a legjobb barátnőmmel, majd nevetve mentünk be a terembe. Egyből megláttam a kis minden lében kanál Lolát. Ő a pom-pon csajok edzője és nem mellesleg egy beképzelt kis ribanc. És a hobbija, hogy gúnyt űz belőlem ,s  a családomból. Anyu arra ösztönöz és apu is, hogy ne foglalkozzam vele, de elég nehéz.

- Csak nem megint anyuci levetett ruhái? Nincs pénz ruhára? - nevetett a kis csicskáival együtt.

- Tudod... Nekem nincs szükségem arra, hogy minden nap másban legyek, és nem szeretem ha olyan ruhákat dognak ki amik még teljesen jók. Lehet hülyének tartani. - mutattam végig az osztályon. - De én büszke vagyok ezekre a ruhákra, mert az én anyukámé, mert ő hordta, mert ő tudja milyen az amikor nincs pénze az embernek, megbecsüli a dolgokat! Nem úgy mint te! - mutattam rá. - Több pasid volt mint már mint az egész ruhakollekciód, és szégyen, hogy mennyi embert gyalázol meg!

Elfordultam, majd idegesen a helyemre mentem és letettem rá a cuccaimat. Mindenki mosolygott rám, amitől én is mosolyogtam.

Amint becsengettek, elkezdődött a fogalmazások felolvasása. Amikor Lola olvasta fel, sokszor majdnem hangosan felnevettem, olyan hülyeségeket írt, és olyan hülyén fogalmazta meg. Látszott rajta, hogy nem sok időt szentelt neki.

- Kamilah Farhana Malik! - mondta ki a nevem az osztályfőnök.

Én felálltam, majd a fogalmazásommal együtt kiálltam, és már olvastam is fel.

- Kamilah néven láttam meg a napvilágot, az egyik Londoni kórházban. Bár nem volt könnyű a szülés, mégis köszönetet kell mondanom, amiért itt vagyok, és felolvashatom az írásomat. A gyerekkorom, életem legszebb időszakának számított. Bár apu és anyu hírnevének köszönhetően lépten nyomon követtek minket, engem nem zavart. Hiszen semmit nem értettem ebből, hiszen még pici voltam. De már akkor tudtam, hogy különleges vagyok. Hiszen nem véletlenül vett körbe öt srác, apukámat is beleértve. Nem volt véletlen, hogy a tv-ben mindig őket néztem, és ahogy énekeltek, én a kanapén ugráltam, anyu pedig próbált a helyemre ültetni. Az sem véletlen, hogy a keresztanyukám modell, és hivatásos táncosnő, a keresztapukám pedig apu haverja, és nem mellesleg együtt zenélnek. A One Direction hírnevének köszönhetően apukámmal tarthattam a koncerteken, és még anyu is velünk jött. Voltam már Párizsban, ahol megmutatták a szüleim, hol is jegyezték el egymást, Los Angeles, New York, és még sok más gyönyörű hely ahol megfordultam. Amikor végre elég nagy voltam, anyu és apu belementek, hogy eljárjak a koncertekre, persze szigorúan csak hátul, és jól kell viselkednem. Hát persze ez nem így volt, mert felpörögtem, és alig bírtam magammal. Emlékszem egyszer még az egyik asztalt is sikerült magamra borítanom aminek persze kórház lett a vége, de nem tudtak rám haragudni. Majd ahogy idősödtem, kezdtem megérteni, hogy mi is ez az egész. Hogy ki Niall, Liam, Harry és Louis. Lassan megtanultam, hogy oda kell figyelnem a tetteimre, hogy viselkedem és arra, hogy mit teszem másokkal. Majd hamarosan megérkezett a kishúgom is. Már akkor tudtam, hogy egy remek család tagjává fog válni. Rengetegszer vigyáztam rá, mert volt hogy anyut behívták egy felvételre, hol pedig aput. De nem bántam, a húgom sokat jelent nekem, csak úgy mint a kisöcsém David is. Mi hárman, csak a csodás Malik fivéreknek hívjuk egymást. Rengeteget vagyunk együtt, és nagyon jó a kapcsolatunk egymással. A szüleim kapcsolata is tökéletes, a sok hülye pletyka ellenére is. Boldogok, és élvezik a házas életet. Anyu fiatal volt mikor apukámmal találkozott, és azóta is éppen úgy szeretik egymást mint akkor. Veszekednek csak egyszer hallottam őket, és soha többet sem. Kicsi koromban sem vitatkoztak, és most sem. Ha valami bajuk van, leülnek és csendben megbeszélik. Apukám részéről nagyon tág a családi kör. Mivel muszlim, nagyon sok mindenki van a családban. A nagyiék a legjobb nagyik a világon, és az egész család olyan nagyon jó. Ha náluk vagyok általában agyon jó a hangulat, és mindenki nevet. A szüleim mint említettem énekesek, de nem terelnek erre a pályára. Ők úgy gondolják, majd eldöntöm én, hogy mit látok helyesnek, és mit helytelennek. Eddig sok minden megfordult már a fejemben. Orvos, angoltanár, esetleg drámatanár. Sok szakma van ami érdekel, és amit szívesen csinálnék is. De még van egy kis időm ezen agyalni, amit ki is fogok használni. Apukámmal  elég jó a viszonyom. Sokat beszélgetünk, vannak közös programjaink, és állítom, hogy a One Directionnak hála már nincs ellenére ha egy nyaralás a víz közelben van. Anyukámmal nagyon szoros a kapcsolatunk, szerintem szorosabb mint átlagban egy tinédzser lánynak. Sok mindent csinálunk együtt, mindent megbeszélek vele, tanácsokat ad, és nem kezeli felháborodva a félrelépéseimet. Jelszava: "Nem baj ha elrontasz valamit, hiszen ebből tanulsz! Tedd meg amit meg kell tenned, és soha ne bánd meg, csak tanulj belőle!" Meg is fogadom, hiszen ő már nagyon sok mindent átélt, és annak ellenére, hogy fiatal anyuka, én mindenben hallgatok rá. Családi programjaink és szinte mindig vannak. Közös vacsorák, ebédek, és néha a reggelik is. A tanulásban, mind a ketten segítenek, és mindent megadnak nekem amit csak tudnak. Nem haragszanak, ha szótlanul beállítok a barátnőmmel, vagy akár kettővel. Nagyon sok időt töltünk el együtt, és a barátaim is nagyon bírják a szüleimet, vagyis én erről tudok! Anyukámat rendszeresen ösztönzöm, hogy térjen vissza az énekléshez, hiszen sok millió rajongója várja őt, de nem mindig hallgat rám, amit meg is értek, hiszen három gyereke van, és még ott a háztartás is, és a munkája. De állíthatom, hogy hamarosan újra felcsendül Elizabeth neve! Apu pedig a One Direction oldalán ugyan olyan lendülettel és erővel folytatják mint mindig. És én? Hát én élem az életemet, iskolába járok, az érettségire tanulok, barátkozom, és teszem amit a korombeliek, és büszkén hordom a Malik nevet, mert büszke vagyok arra aki vagyok, és aki a családom. Büszke vagyok amit eddig elértem, és mait még el fogok érni. De addig is élem az életemet... 

48. fejezet

Ez az utolsó előtti fejezet... A köviben ugrani fogunk pár évet. Próbálom nagyon, de nagyon jóra megírni az utolsót, hogy mindenkinek elnyerje a tetszését, és igazán szép legyen. Ami pedig a következő blogot illeti, azt tervezem, hogy a jövő héten hozom a részt, de lehet, hogy hétfőn, a ti döntésetekre is kíváncsi vagyok! 

Dorinaa és Lena: Jó, hogy ezt váltotta ki belőled, mert belőlem is! :D 
Stefii: Ez aranyos, köszi! :) ♥♥♥
Trixi: Annyira szeretem a beszólásaidat! ♥ A faszt... Ez NEM szappanopera! Ha az lenne kitépném az összes hajam, de mint láttad, megvan az összes egytől egyig! /mondjuk az más kérdés, hogy reggel előszeretettel gyilkolom őket! xDD/
Izii és Zsófii: Örülök, hogy tetszik! :) Nagyon kedves tőletek, hogy ennyire tetszik ahogy írok.
Bogi: Természetfeletti? Azért az nem! :P De köszönöm! :D 



Otthon a kicsivel!

/Lizzy szemszöge/

Olyan furcsa volt megszokni, hogy most már egy kislányom van, akit én táplálok, akit ezentúl nekem és Zaynnek kell felnevelnie. A kicsi? Hát ő a világon a legédesebb baba. Igazán nyugodt, és figyelmes. Minden kis zajra felfigyel, egyszerűen nagyon érdeklődő. Viszont nagyon is örülnék annak, ha otthon leszünk akkor is ilyen kis nyugodt marad.

Zayn elmondta mennyire sokan gratuláltak nekünk, de az jobban meglepett, hogy mennyi volt ezek között a híresség. Legelső állítólag Conor volt, aki pár napja fel is hívott, és így is gratulált nekünk, és azt mondta, hogy mindenképpen meg fog minket látogatni amint teheti.

Ma mehetek haza a jó pár napos bent lét után. Nagyon de nagyon várom már. Felhúztam egy rövidnadrágot, egy pántos felsőt. Majd pedig egy laza felsőt húztam rá. A kicsit is felöltöztettem, és a kis hordozójába tettem. Nem akartam letakarni, mert túlságosan is féltettem a kislányomat. A kezembe fogtam, majd pedig elintéztük a papírokat, nem kértem a tolókocsis verziót, inkább a saját lábamon akartam távozni. Ahogy hátra értünk, beültünk a kocsiba, én hátra, a kicsit elhelyeztem, majd a Zayn is beült, és már mentünk is. Kamilah végig teljesen csendben volt, elaludt.

Ahogy a kocsi leparkolt én is nekiláttam, majd a kicsivel, mentünk is. Zayn hozta a többi cuccomat. A nappaliba mentünk, kivettem a picit, és csak a kanapéra tettem, mellé ültem le, és mosolyogva figyeltem. Hamarosan szerelmem is csatlakozott hozzám.

- Soha nem voltam még ennyire boldog... - mosolygott Zayn. - Végre van egy családom, és most vagyok a legboldogabb!

Ezen én is csak mosolyogni tudtam. Odahajolt hozzám, és adott egy csókot.

Délutánra átjöttek a srácok, én pedig ennek nagyon örültem, viszont a kicsi már nem annyira. Ahogy a srácok kezébe adtam, folyamatosan csak sírt. Én a kezembe vettem, aztán majd ringatni kezdtem. Egy szó nélkül felvonultam a szobába. Csendben leültem a hintaszékbe, kezemben a kicsivel.

Nem tudom mikor de én is elaludtam, majd csak arra keltem fel, hogy a kicsi sírni kezdett. Ringatni kezdtem, majd elláttam amivel kellett. Lefektettem az ágyába, én pedig lementem a többiekhez. Leültem a kanapéra, Zayn pedig átkarolt. Kicsit fáradt voltam, a szememet dörzsöltem, majd pedig a fejemet a vállára hajtottam. Nagyokat pislogtam.

- Pihenj le! Most az nagyon jót tenne neked! - mondta Zayn.

- Tényleg pihenj le. Ha baj van felkeltünk! - mondta Harry.

Felbattyogtam, majd ki is dőltem az ágyban. De persze nem tudtam sokat aludni, mert hát a kicsi az kicsi,. és neki kell most a figyelmemet szentelni, és magamat a második sorba hagyva.

/Zayn szemszöge/

Lizzyn máris látszik, hogy fáradt. Persze én is tudtam, hogy ez lesz, de azért remélem majd az este egy kicsi nyugta lesz. Szeretném ha nem lenne ennyire karikás a szeme, nem ásítozna, és minden oké lenne vele. Oké... Tudom, hogy ez nem szép tőlem. A lányom is pont ugyan olyan fontos nekem, de mégis csak a szerelmem az aki kimerül ettől.

Este fáradtan dőltünk be az ágyba. Magamhoz szorítottam őt, és el sem akartam engedni. Egy darabig ment is, de a kicsi felsírt. Úgy döntöttem én megyek át, ő pedig had aludjon. Átmentem a kicsihez aki vadul üvöltött. Felemeltem a kiságyból, majd leültem vele a hintaszékbe. A kezembe fogtam, és halkan énekelni kezdtem. Ezt akkor is nagyon szerette már, mikor még meg sem született. Mindig énekeltem neki, és mindig el is nyugodott. És most is így lett. Csendben elaludt, én pedig amikor már minden rendben volt, csendben visszafektettem őt, majd visszamásztam  szobába.

***

Reggel mind a ketten kipihenten keltünk, majd mind a ketten egyből a kicsihez mentünk át. Békésen szúszndítózott még. Volt időnk még. Mind a ketten letusoltunk, majd felöltöztünk.

- Ma mi legyen a program? - kérdezte miközben hátulról karoltam őt át.

- Elmehetnénk a srácokhoz. Úgy is már nyaggatnak, hogy látni akarják a kicsit! - nevettem el magamat.

- Pedig tegnap itt voltak.

- Igen csak Kamilah nem volt nagyon jó bőrben! - nevettem.

Ő is elnevette magát. Megbeszéltük, hogy először megkajálunk, a kicsit is megeteti, majd az után mehetünk. Én lementem, hogy reggelit csináljunk, ő pedig addig összepakolja a dolgokat.

Lent nekiláttam egy könnyed rántottának. A babaőrön keresztül hallottam, ahogy a kicsivel beszélget, és énekel neki. Mosolyogtam csak rajta.

- Na gyere kicsim, apuci már vár lent minket!

Elmosolyodtam, majd csak gyorsan a tálakra tettem a reggelit.

- Na hogy vagy kicsikém? - vettem át tőle a kislányunkat.

Még mindig olyan puha és bársonyos bőre van, és nem tudok betelni vele. A kis törpi elaludt a kezembe, nekem pedig nem volt erőm őt kitenni, így a kezembe fogtam, és úgy álltam neki a reggelinek.

Elég hamar útra késszen álltunk. Én fogtam a kezemben a hordozót, ő pedig úgy döntött, hogy vezetni fog. Kint rengetegen álltak, de próbáltunk nem rájuk figyelni. A kicsit Lizzy óvatosan elhelyezte, majd beültem hátra, ő pedig előre.

A srácokhoz érve ugyan ez az állapot várt ránk. Rengetek tömeg, és az izgatott srácok. Anyuék is itt voltak, és már annyira várták, hogy az unokájuk a kezükben legyen. Belépve a házba rájuk is vetették magukat, lát látszott mennyire imádják már most a picit. A húgom Safaa is úgy nézte, és alig várta, hogy az ő kezében is ott lehessen, egyetértve a másik húgommal és a nővéremmel is. Jól esett azt nézni, mennyire örülnek neki! 

47. fejezet

Sziasztok! Sikerül korábban szabadulnom suliból... JEEEH! Na hát a dolgozatokról csak annyit, hogy a balféknek köszönhetően pszichológiából nem írtunk, pedig én arra tanultam egész végig... Szóval kicsit pipa vagyok rá... 
Na de a lényeg.... Hamarosan igen vége. Úgy számolom, hogy szombaton teszem fel az utolsó dupla fejezetet! A címét, és a lényegét nem árulnám el, legyen meglepetés mindenkinek! De most már a várva várt rész! ♥

Dorinaa: Hát az én elképzeltemben gyönyörű! :D 
Stefii: Hát itt van már, csak olvasd a fejit! :D Köszikeee! 
Trixi: Azért akkora poént nem tezsek bele, meg ez nem szappanopera... Azokat röhellem! Én is szeretlek! ♥ Köszi! :) 
Izii: Háháhá! örülök, hogy ennyire bele tudod élni magad a történésekbe! :) 
Zsófii: Júj köszönöm! :D Hát a várva várt rész itt is van! :P 
Bogi: Köszönöm! :) Nekem olyan színátmenetbe annyira nem jönne be... Mondjuk ez az én véleményem! 




Egy csodás nap!!!

/Zayn szemszöge/

A kicsi lányom pár hét múlva fog megszületni, és már rettentően ideges vagyok. Lizzy nagyon jól van, imádja a terhességet, és ugyan úgy intézkedik tovább, vagyis amit tud megcsinál, és segítek neki mindenben. Már mindent megvettünk, és elképesztően kezdek ideges lenni. Kicsit félek, mi lesz ha a kicsi majd itthon lesz. mi lesz ha majd esténként nem fogunk tudni aludni, ha el fogom hanyagolni Lizzyt, nem akarok semmit sem elrontani. Nagyon rossz lenne, ha veszekednénk, azért mert valamire megkért, de én nem tettem meg, pedig nagyon fontos lenne neki. Ez így rossz lenne, de majd kiteszem magam, és segítek amennyit csak tudok.

A nap nagy rézét együtt töltjük vagy a srácokkal együtt. Niall pedig tegnap azt a kérdés forcírozta, hogy tud a kicsi minket elviselni, mert hogy állandóan nevet és a kicsi nem nagyon reagál erre. Ezen persze mindenki csak nevetni tud!

A pici szobája amit a lányok rendezte, és festettek ki, egyszerűen tökéletesen néz ki. Én amint beléptem egyszerűen beleszerettem az egészbe.

- Már vágom, mikor bújik ki a picike! - mosolygott édesen Lizzy.

Feje az ölemben volt, a hátán feküdt. A hintaágyon helyezkedtünk el kényelmesen.

- Én is! Bár egy kicsit tartok is ettől... - vallottam be neki.

- Mitől? - kérdezte.

Felsóhajtottam.

- Attól, hogy valamit rosszul fogok csinálni, hogy mikor szükséged lesz rám, nem leszek itt.

- Jaj Zayn...

Felült, majd felem szemben ült le, és az arcomat kezdte el simogatni.

- Tökéletes apuka leszel. Én bízom benned, sőt tudom! - mosolygott rám.

- Te meg tökéletes anya. Mindig lelket öntesz majd a kicsibe.

Láttam ahogy elpirul, de csak mosolyog. Finoman odahajoltam hozzá, majd pedig megcsókoltam őt.

- Minden a lehető legtökéletesebb lesz! - mosolygott rám.

Én is rámosolyogtam. Felkeltünk, és mind a ketten bementünk a házba, én leültem a kanapéra, ő pedig egyenesen a konyhába ment ki. Éppen bekapcsoltam volna a tv-t mikor kiabált ki.

- Zayn... - kiabálta.

Én felpattantam és már mentem is.

- Hívd a mentőket... - szorította össze a fogait, és a pultnak támaszkodott.

Egyből tudtam mi a helyzet... Egyből kikaptam a telefonomat, majd hívtam is, közben Lizzynek is segítettem. A telefont zsebre tettem, és Lizzyt fogtam.

- Fáj nagyon? - kérdezte, és az arcát simogattam.

- Most nem.... De a magzatvíz már elfolyt... - mondta.

Pár pillanat múlva már hallottuk a mentők hangját. Hamarosan már jöttek is, be, ,majd elvették tőlem szerelmemet, és vitték is, én pedig szorosan a nyomukban voltam.

Ahogy a mentőkocsiban ültünk, végig Lizzy kezét fogtam, és mosolyogtam rá, de belül már remegtem.

Beérve nem mehettem vele, így gyorsan mindenkinek írtam egy levelet, hogy Lizzy a kórházban van, fájásokkal. Amint sikerült elküldenem, már idegesen vártam, hogy mikor mehetnék be. Idegesen járkáltam, mikor szóltak, hogy mehetek. Ahogy léptem már egy csomó gépre rá volt kötve, és már a kék kis kórházi ruhát viselte. Az orvos is bent volt, de hamar távozott. Leültem az ágyához, és a kezét fogtam. Párszor megszorította, és tudtam, hogy ekkor törnek rá a fájások is.

Bő fél óra múlva már az egész csapat besereglett a kórházba. Danielle hozott be ruhákat, és amit kell. Lizzyvel megköszöntük neki, és ők végig jókedvre akarták őt deríteni de nem nagyon ment neki.

- Minden rend? - néztem rá.

Ő hirtelen sírni kezdett.

- Jesszusom, minden rendben van? - pattantam fel.

- Félek.... - törölgette szemeit.

- Nem kell félned, mi mind itt vagyunk.

- De nekem kell megszülnöm... Anyukám ebbe majdnem belehalt... - éreztem, hogy remeg.

- Te nem ő vagy! De százszor erősebb vagy. Hiszen téged az éle nevelt fel. - egy csókot nyomtam a szájára.

Nem telt el sok idő és anyuék is befutottak. Idegesen öleltek meg minket.

Hamar egyre hamarabb jöttek a fájások, és láttam, hogy nagyon nehezen viseli el. Szorította a kezemet, a többiek pedig csak biztattak, őt.

Szólt anyu egy nővérnek, aztán hamarosan hoztak neki valami fájdalomcsillapítót.

- Nagyon jó, szépen ki van tágulva, ha ilyen ütemben folytatódik, akkor egy óra múlva már tolhatjuk is önt a szülőszobába! - közölte vele az orvos.

Én kicsit megijedtem, de nem tartott sokáig. Lizzy azt akarta, hogy Dani menjen be vele, aki elvállalta, és az orvos is megengedte neki.

- Húgi semmi baj nem lesz! - simogatta meg Dani Lizzy haját.

Mosolyogtam csak a megszólításán, de rettentő jó volt látni, hogy ennyire együtt vannak.

Fél óra elteltével újra megvizsgálták, beszéltek vele, majd már mentek is. Mindenkin úrrá lett az izgalom Lizzy pedig nagyon is rosszul érezte magát, vagyis láttam rajta. Izzadt, szemei könnyesek voltak. Amint betolták, idegesen ültünk a szobában, én pedig a folyosón járkáltam, hol pedig kint szívtam el a cigimet. Láttam pár paparazzit, és kamerást, és amint megláttam, hogy felém jönnek, elnyomtam a cigimet, és egyből bementem. Vettem inni, majd amikor felértem odaadtam anyunak. Ő rám mosolygott, én pedig senkivel sem beszéltem.

Egy óra múlva Dani sírva jött be hozzánk, és egyből Liam ölelő karjaiba burkolózott, majd hozzám jött. Rám nézett, az én szívem pedig olyan hevesen vert mint még talán soha.

- Komplikációk... - szipogta.

Bennem egy teljes világ omlott össze. Nem öleltem meg őt, csak mint egy szobor álltam ott, és néztem ki a fejemből. Szemeimet könnyek lepték el. Nem tudtam mit tegyek. Lizzy... Ő még él? ÉS a kicsi? Mi a fene tart ennyire sokáig?

Arrább álltam, és lehuppantam a székre. Szemeimet a könnyek teljesen belepték, mindent homályosan láttam. Könyökömet a térdemre támasztottam, majd a fejemet a kezembe mélyítettem el.

- Minden rendben lesz fiam! - éreztem hátamon anyu simogatását.

***

Két óra telhetett el, engem teljesen megevett az idegesség, de nem mozdultam semmit sem, senkihez sem szóltam hozzá. Majd az orvos lépett be. Én egyből felpattantam és ott is termettem előtte.

- Hogy vannak? - kérdeztem egyből.

- Mind a ketten nagyon jól! Elizabeth nagyon kitartó, és már jól van, hamarosan behozzuk, és a kicsit is!

Nem telt el fél óra mikor Lizzy kezében a kicsinkkel mosolyogva feküdt már az ágyon. Semmi nem látszott már rajta, és mosolygott az örömtől. Én félve mentem oda, majd amikor megláttam a kislányom arcát, az én arcomra is egy hatalmas mosoly kúszott. El sem akartam hinni, hogy ez igaz. Lizzy ott tartja a kezében, és semmi bajuk sincsen. Mosolyognak... És mintha a kicsi Kamilah arcára is mosoly kúszna.

- A miénk... - mondtam.

Leültem az ágy szélére és finoman a kicsi arcát kezdtem el simogatni. Olyan puha és törékeny. Lefényképeztem őket, és hamar meg is osztottam az örömhírt a többiekkel is. Átadta nekem  kicsit, és alig akartam elhinni. A mosoly nem akart lefagyni az arcomról, és vigyorogtam mint egy tejbe tök.

Ez embernek néha olyan érzése van, hogy ő semmit sem tanult, és meg fog bukni, de mikor megtudja, hogy a dolgozata lett a legeslegjobb az osztályban egy furcsa érzés keríti magában az embert... Hát ez még annál százszorta jobb érzés. Végre apa lettem, és a drága menyasszonyom és az egyetlen kicsi lányom is makk egészséges! Ennél jobb már nem is lehetne az életem!!!!

46. fejezet

Bocsássatok meg hogy ilyen későn tettem ki a fejit, de városban voltam, és olyan ötkor- negyed hat felé értünk meg, most tudtam leülni gép elé és még tanulnom is kéne, de most ti valahogy fontosabbak vagytok nekem! De azért drukkoljatok, hogy a holnapi földrajz és pszichológia dolgozatomat jól írjam meg! :D :D 

na de nem rabolom az időtöket a saját kis bajaimmal, itt a friss, és holnap is késői frisseléssel számoljatok... Matekkorep, fejlesztő és a fene sem tudja mikor érek haza........

Trixi: Igen picike lesz, és hamarosan lesz! xDD Ezt megint jól megmondtam! 

Dorinaa: jaj nagyon köszönöm! :$ Hát hamarosan megtudod.... :( Olyan fájó ezt mondani

Stefii: Én is téged! ♥ Hát írj len nekem facere és amit látom válaszolok rá! De bátran, ne kímélj! :D 

Izii: Az biztos.. Hiszen Zayn vére is benne lesz, az már tökéletes! ♥ Köszönöm! :) 

Lena: Köszönöm! :) Amúgy tényleg ez létező név, és tényleg boldogságot jelent! :D Zayn neve meg szépséget. Bár ezen nem lepődöm meg! Amúgy mindegyik családtagjának a nevének a jelentését megnéztem és ÁÁÁÁ annyira jóóó! :D 

Zsófii: Köszönöm! :) Kicsit féltem, hogy mi lesz ha nem tetszik nektek majd a név, de eddig mindenkinek tetszik! :D 

Bogi: Ajaj... *menekül* xDD Köszönöm! :) 

A gyerekszoba! 

Az elkövetkezendő pár napot együtt töltöttük, és roppant jó hangulatban. Sokat sétáltunk, és persze mindenféléről beszélgettünk. Szó esett a kicsiről, meg hogyan is akarjuk majd elrendezni a szobát. Viszont az elválás nehéz volt. Nem akartam, azt a pár hetet nélküle eltölteni, mert persze kiderült, hogy nem egy két hanem közel három hétre kell lelépnie. Persze a két barátnőm azonnal kijelentették, hogy egy percre sem hagynak magamra, ami elképesztően jól esett. Jó kedv töltött el, hogy ennyire fontos vagyok számukra, és azért is mert nem kell egyedül lennem.

A festékeket beszereztük, és az ecseteket is. Én vállaltam a kisebb dekorációkat, és már teljes mértékig biztos voltam abban amit teszek. Tudtam, hogy mit hová szeretnék feltenni, meg ilyenek.

Reggel kicsit fáradtan ébredtem fel. A hátam eléggé fájt, de ez még egész tűrhető állapotnak számított. Kikászálódtam az ágyból, majd fogtam pár rongyosabb ruhát és elvonultam a fürdőbe. Letusoltam, és magamra kaptam a fekete mini nadrágot, hozzá pedig a fehér régi bő felsőmet, a hajamat pedig felkontyoltam.

A nappaliba érve a két lány már nyugodtan beszélgetett.

- Sziasztok! - köszöntem.

- Jó reggelt! - válaszolták egyszerre mosolyogva.

Én müzlit készítettem elő magamnak, amit hamar el is készítettem, majd én is neki dőltem a pultnak és enni kezdtem, közben őket figyeltem.

- Mikor kezdjük? - kérdezte Eleanor.

- Amint megeszem, és utána kapok pár percet, aztán kezdhetjük is! - nevettem.

- Jaj de várom! - ujjongott Eleanor.

- Viszont te sokszor fogsz majd pihenni, nem engedem, hogy olyan nagyon sokat dolgozz! - morogta Danielle.

- Nem lesz semmi bajom sem. Jelen pillanatban abból van elegem, hogy folyamatosan a seggemet ülöm kockásra! - nevettem.

- Az is igaz. Zayn nagyon jól bánik veled! Sok lány irigyel! - mosolygott Eleanor.

- Zayn mindig is ilyen volt. Lehet egy beképzelt srácnak gondolják, pedig nem az. Oké, lehet jobban szereti a tükröt mint más srác, de egyben roppant törődő és érző lélek! Imádom őt! - pirultam el.

Egy kis ideig csend lett.

- És nem féltek... Mármint a kicsi estéiteket is tönkreteszi... - mondta El.

Egyetértettem vele, de mondjuk ezen is beszélgettünk már. Egyszer ki akarjuk majd próbálni, hogy esetleg ha énekelünk neki, az megnyugtatná-e. Ha nem akkor nem, de egy próbát azt mindenképpen meg fog érni.

Fél tíz felé felsétáltunk a szobába. Bekapcsoltuk a rádiót, majd pedig nekiláttunk dolgozni. Elég egyszerű dolgokra gondoltunk.

Mindenki nekilátott tenni a maga dolgát. A fal alapja egészen világos lilás, halvány rózsaszínes árnyalatú lesz, ami szerintem egy kislánynak igazán aranyos. Nem akartam teljes rózsaszínt, mert azt annyira nem tartottam jónak, inkább legyen benne még valamilyen árnyalat, és az már tökéletesen jól néz ki.

Nekiláttunk, és meglepően hamar végeztünk is.

Amint dél felé járt az idő, Dani rendelt pizzát, amit persze nekem kellett intézni, mert pihenni küldtek. Hamar csengettek is. Pénzel a kezembe mentem ajtót nyitni. Meglepődve láttam, hogy Paul áll előttem.

- Szia... - mondta döbbenten.

- Hali.. - vágtam neki fapofát.

Cseppet sem érdekelt, hiszen teljesen tojnak a fejemre a régi legjobb haverjaim, és ez persze rendkívül rosszul is esik nekem.

- Nagyon jól nézel ki. Gratulálok a kicsikhez. - mondta.

- Köszi, a pizzánk? - kérdeztem.

- Jah igen...

Elővettem a három nagy dobozt, majd átnyújtotta nekem, én pedig a pénzt, majd betettem az ajtót. Lehet, hogy túlságosan is egy faragatlan ember vagyok, de megérdemli. Így bántak velem, most pedig visszakapja mint ő, mint pedig a többiek.

***

Ebéd után lepihentünk, majd kettő felé újra visszatántorogtunk, és ők a matricákkal voltak elfoglalva, én addig lemértem a kiságy magasságát, majd a szobában is, aztán nekiláttam a díszítős szövegnek. Lénygében a kiságya fölé a saját kis nevét akarom felírni gyönyörű betűkkel. Egy kicsit lassan haladtam vele, bár ez nem meglepő, mivel olyan nagyon precíz, és tökéletes munkát akarok végezni.

- Hűha... A kicsi lány ki sem akar majd jönni ebből a szobából, nézett végig Dani a szobán.

Én is jól végignéztem a még berendezetlen, kicsit kupis szobán. Igaza volt. A fejemben az egész gyerekszoba képe összeállt, és másra sem vágytam, hogy már tényleg minden a helyén legyen, és a kicsi már a puha ágyában aludjon. Mosolyogtam, majd összepakoltunk, de nem álltunk neki pakolászni, azzal holnap is rá fogunk érni. Eleanor felvetette, az ötlet, hogy twitcamozzunk, de én inkább nemmel fogadtam. Ők ketten leültek a nappaliba a kanapéra.

Este pedig már neki is láttak, és csak azt lehetett hallani, hogy beszélnek meg ilyenek. Én pedig csak ott mászkáltam, és a konyhában ténferegtem.

- Lizzy kérik, hogy gyere te is ide! - mondta Dani.

- Neeem... - motyogtam.

- Deeeee! - kiabálták egyszerre.

Én felnevettem, majd pedig becsoszogtam.

- Utat a terhesnek... - röhögtem.

Leültem közéjük, majd pedig folytattuk tovább.

- Lottie ez fájt! Nem vagyok kövér, csak egy baba nő bennem! - vigyorogtam.

Még egy csomó minden volt, és nagyokat hülyéskedtünk, majd engem hívott Zayn és elvonultam. Nagyon sokáig, vagy egy órán keresztül beszélgettünk, és közben elmeséltem neki mindnet, a szobát, Pault és mindent ami ma történt velem. Ő persze csak helyeselte, hogy nagyon is jól cselekedtem, hogy rácsaptam az ajtót, én egy kicsit elbizonytalanodtam, de beláttam, hogy neki van igaza!