1. fejezet

Sziasztok! Hát ígéretemhez híven itt is lenne az első fejezet! Remélem a történet első lehelete tetszeni fog mindenkinek, és csak úgy annyi érdeklődés lesz rá mint az előző történetre! Jó olvasást mindenkinek! 

/Köszönöm azoknak akik az előző vagyis utolsó fejezethez kommentáltak, különösen Steffiinek akinek szinte könnyezve olvastam a kommentjét annyira jól esett!!/ 

Kellemes időtöltés, jó olvasást mindenkinek! 

A kezdet lány hangja!

Csendben ültem... Üveges tekintettel figyeltem a táblát. Semmi hangulatom nem volt most a matekhoz. Inkább lennék otthon, egyedül bezárkózva, és valami jó kis zenét hallgatva. Kint jelenleg, a londoni időhöz méltóan esik az eső, és elég hűvös is van. A fejemet az ablak felé fordítottam, és csak bámultam kifelé. Semmi más nem érdekelt, hogy csak már otthon legyek. Mondjuk az nehéz lesz, hiszen suli után haza, de csak enni megyek haza, aztán pedig táncterembe.

Kicsi korom óta táncolok, balettezem, és imádom. Soha semmit sem csináltam olyan sok erőfeszítéssel, és akaraterővel mint a balettot. Nem tudom miért, de... Kicsi voltam mikor a szüleimmel és a testvéreimmel egy táncos előadást néztünk meg. Ott tetszett meg az egész, és azonnal megkértem anyut, hogy ha megengedi akkor írasson be balettra. Elég nehezen ment, de szerencsére belement, és azóta rendszeresen táncolok, és ez lett szinte a mindenem. Ez mellett még modellkedem is. Ezt olyan egy éve kezdtem el, és csak a lehető legkulturáltabb módon űzöm.  Anyu ennek nem örült anno, de én azzal védekeztem, hogyha a bátyámnak megengedte anno, hogy bokszoljon, akkor ezt nekem is meg fogja tudni engedni.

- Sarah Payne! - kiabálta hirtelen a tanárnő.

Összerezzentem, és egyből rá kaptam a tekintetemet.

- Legyen szíves az órámra figyelnie! - morogta, majd újra morogni kezdte az anyagot.

Én csak felsóhajtottam, majd írni kezdtem amit mondott.

Payne... A családnevemre néha nagyon is rá tudtam haragudni. Sokan ez alapján akartak, akarnak velem barátkozni, és ez engem nagyon is idegesít. Bár... Ez engem nem zavar, mert imádom a bátyámat, csak néha nagyon jó lenne, ha nem az lenne a fontos, hogy ki a bátyám hanem az, hogy ki is vagyok legbelül. A bátyám és köztem, nagyon szoros a kapcsolat, csak úgy mint a nővéreimmel, de a bátyámmal mégis más. Ő mindig velem van bármire is legyen szükségem, és még régen azt is megengedte, hogy elnevezzem az egyik teknősét, amit légyegében nekem is adott, de mind a  kettő az ő szobájában van.

Liam... Hát vele már nagyon régóta nem beszéltem. Kicsit összekaptunk úgy egy hete, és ha jól tudom csak a jövő héten jönnek haza, és kicsit félek mi lesz. Ilyen sok ideig még nem tartott egy vitánk sem. De ez a vitánk, most nagyon durva volt. Elkezdted velem beszélgetni, majd mind a ketten valamin bepöccentünk, és eléggé lehordtuk a másikat, de biztos bocsánatot fogok tőle kérni, amint hazajönnek Amerikából.

Amikor kicsengettek, fellélegeztem, majd a padra feküdtem le, és már nagyon elegem volt az egészből.

- Sarah ébredj, nem alszunk! - visított a fülembe a legjobb barátnőm Rose

- Hagyjál... - morogtam rá.

- Ne edd magad Liam miatt! - suttogta.

Felsóhajtottam, de igaza volt. Nem kéne most ezzel foglalkozom, majd akkor amikor már tényleg itt lesz. De sajnos nem tudtam nem ezzel foglalkozni.

- Délután táncra mész? - kérdezte.

- Öhöm... - morogtam.

Felnéztem.

- Ezt megjegyezhetnéd! - nevettem halkan.

Ő is felnevetett.

Rose eléggé két ballábas, és mikor megtudta, hogy táncolok, megkért, hogy segítsek neki, de amikor meghallotta, hogy balett inkább nemet mondott. Elég vicces egy szituáció volt, de azért jó volt az egész.

Vannak még haverjaim, az egyik Justin, ő Rose pasija, s egyet fölöttünk  lévő évfolyamon tanul, és deszkázik. Én is de azért annyira nem a kedvencem.

Nem vagyok a suli sztárja, inkább az a megbúvó egyed vagyok, akit mindenki piszkál. Imádom a rock zenét, és hát ebből adódóan elég sokan piszkálnak is. Hiszen nem szoktam kiállni magam miatt.

Meg hogy néz az már ki.... Rocker lány, aki balettozik, és szabadidejében néha deszkázik, és nem mellesleg néha modellkedik. Kicsit furcsa az összhatása ennek az egésznek. Anyu szerint n magam egy rejtély vagyok, de hát az már megint egy új téma, amivel egész nap ellennék ha tehetném. De sajnos nem, mert a csengő éles robaja zavart meg.

Utolsó óta.... Sóhajtottam fel magamban, majd pedig gyorsan előkapartam a történelem cuccaimat. Amikor belépett a nagydarab tanár, mindenki felállt, jelentettünk, majd helyet foglaltunk és jó kislányok, kisfiúk módjára figyeltünk és jegyzeteltünk.

Amint megszólalt a csengő, n sietősen összerámoltam a cuccomat, majd pedig, a fülesemet, felhelyeztem, és már mentem is.

Linkin Park- Numb számát indítottam, majd már mentem is haza. A lány szerepe teljesen rám lett írva. Ő az aki mindig ki van szorítva, hiába is próbálkozik barátkozni. Nekem csak Rose van, de neki is vannak más barátai is, akik meg engem nem bírnak.

Hazaérve, egyedül Nicole volt csak otthon. Köszöntem neki, s egyből felmentem az emeletre. A szobámban, ledobtam a táskámat, aztán pedig átöltöztem, és eltettem a cuccomat, egy kisebb válltáskába. Újra csak lementem.

- Milyen volt a suli? - kérdezte nővérem.

- Egész jó, mint mindig! - válaszoltam.

Fogtam magam, és nekiláttam egy szendvicset csinálni, amit azonnal be is faltam, ittam pár kortyot, és egy üveg vizet tettem el magamnak.

- Én megyek is! - mondtam.

- Rendben, ügyes légy! - kiabálta utánam.

Én csak mosolyogtam. A táncteremig, végig a füles volt a fülembe, s buszokkal járkáltam. Egyedül vagyok mindig, s próbálok mindig valami újat alkotni, ami eléggé meghökkentő, de mégis egyedi. A táncmozdulatokat annyira tudom, amennyire belém verték kicsi koromba, de azóta elég sok mindent elfelejtettem már. Pár napja találtam egy nagyon jó kis zent, s valamennyire már tudom is, hogy mit hogyan szeretnék. Egy füzetbe szoktam összeírogatni a dolgaimat, és általában ezek alapján tájékozódom el.

Amikor leszálltam a buszról, csak pár lépést kellett tennem a teremig, amit már jól megszokott könnyed mozdulattal nyitottam ki, és mentem egyenesen a második emeleten lévő kis próbaterembe, ami ilyenkor mindig üres szokott lenni, vagyis szinte mindig, mert senki sem használja, így én szoktam csak.

Felérve letettem a táskámat, felsóhajtottam. Lehuppantam a padlóra, lehúztam a nadrágomat, majd egy kisebb nadrágot vettem fel. A pólóm is lekerült, hiszen sportmelltartóban szoktam ilyenkor lenni. A rózsaszín balettcipőmet magamra húztam, majd nekiláttam nyújtani.

Pár perc múlva már a zenét indítottam, és nekiláttam a könnyedebb mozdulatsornak.